Krasznahorkai László MTI 01.jpg

Krasznahorkai László büszkének és boldognak érzi magát

A tegnap Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László első reakciója az elismerésre. A Magvető Kiadó novemberben jön ki a mester új regényével, az Opera felújítja a Krasznahorkai-operát, Szentendrén pedig a hónap végéig várja a látogatókat a Nobel-díjas íróról szóló kiállítás.

Magyarul írni

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy bekerülhettem a sok igazán nagy író és költő sorába” – mondta Krasznahorkai László a Nobel-díj honlapjának adott interjúban.

Az író egyáltalán nem számított az elismerésre, és hangsúlyozta, hogy nagyon büszkévé és boldoggá teszi az is, hogy anyanyelvét, a magyar nyelvet, „ezt a kis nyelvet” használhatja.

Elsősorban az olvasóknak köszönöm

– mondta, hozzátéve: azt kívánja mindenkinek, hogy használják a fantáziájukat, és olvassanak, mert az olvasás gazdagít és erőt ad ahhoz, hogy túléljük a mostani nagyon nehéz időket. „Nagyon szomorú vagyok, ha a világ állapotára gondolok. Ez a legnagyobb inspirációm, az emberi világ” – mutatott rá, hozzátéve, hogy ez inspiráció lehet a jövő írói számára is, hogy adjanak valamit a következő generációnak, ami segít valahogy túlélni ezt a nagyon sötét időszakot.

Arra a kérdésre, hogyan fogadta a Nobel-díj hírét, azt mondta: először csak ideges volt, aztán egyszerre nyugodt és ideges. Hozzátette: reméli, Magyarországon is mindenkit büszkévé és boldoggá tesz a Nobel-díja.

Jön az új regény

„A Magvető Könyvkiadó szerkesztőségének csapata elmondhatatlan örömöt érzett, amikor kiderült, hogy Krasznahorkai Lászlónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia” – mondta Szegő János, a kiadó és az író szövegeinek szerkesztője, aki elmondta: a kiadó szerkesztőségének tagjai csütörtökön összegyűltek a szerkesztőségben, hogy együtt értesülhessenek az irodalmi Nobel-díj bejelentéséről.

„Vártuk, bíztunk benne, reménykedtünk, drukkoltunk, de nem hittük el még az elmúlt napokban sem, hogy elnyerheti a Nobel-díjat. Féltem, hogy ha elhiszem, akkor nem kapja meg” – fogalmazott a szerkesztő azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt években már lehetett Krasznahorkai László esélyeiről hallani. Szegő János elárulta, hogy a friss irodalmi Nobel-díjas író legújabb, A magyar nemzet biztonsága című kötete a Magvető Könyvkiadó gondozásában november közepén jelenik meg.

A kiadónak évtizedek óta az egyik legfontosabb szerzője Krasznahorkai László, akinek számos kötete – regények, novelláskötetek, interjúkötetek – itt jelent meg az elmúlt 25 évben, például a Háború és háború, a Báró Wenckheim hazatér vagy a Zsömle odavan című mű. Az író első köteteinek, például a Sátántangó vagy Az ellenállás melankóliája című regénynek az újrakiadása is a Magvető kiadóhoz köthető.

Krasznahorkai-opera újra az Eiffel Műhelyházban

Krasznahorkai László regényéből készült Eötvös Péter Valuska című operája, amely a 2023-as ősbemutatót követően az évadban október 17. és 24. között mindössze három alkalommal lesz látható az Opera Eiffel Műhelyházában.

Az International Opera Awardson tavaly a legjobb ősbemutató kategóriájában díjazott mű főbb szerepeit Haja Zsolt, Miksch Adrienn, Szabóki Tünde és Hábetler András alakítják Varga Bence rendezésében, az Opera együtteseit Szennai Kálmán dirigálja.

Eötvös Péter egyetlen magyar nyelvű operája megkomponálására 2018-ban kapott felkérést a Magyar Állami Operaháztól. A Szent István-renddel kitüntetett Kossuth-díjas zeneszerző darabja alapjául az immár friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című, 1989-ben megjelent regényét választotta.

Krasznahorkai komor, szürreális regényéből, amelyből Tarr Béla korábban Werckmeister harmóniák címmel forgatott filmet, Eötvös Péter és librettót jegyző alkotótársai – Mezei Mari, valamint Keszthelyi Kinga dramaturg – az opera és a színház műfaját a groteszkkel ötvöző előadást kívántak létrehozni.

Minduntalan Szentendrén

Krasznahorkai László kiállítása október végéig látható Szentendrén, a MűvészetMalomban. Szilágyi Zsófia Júlia irodalomtörténész izgalmas elemzéssel, látványos, kreatív installációkkal közelíti meg Krasznahorkai László összetéveszthetetlenül egyedi prózavilágát a Minduntalan című kiállításban.

Krasznahorkai László következetesen épülő, mániákus pontossággal, egyre finomodó kifejezőerővel, töretlen kíváncsisággal megalkotott szövegei ismétlődő motívumok, szerepvariációk egymásba gabalyodó utalásrendszerében összetéveszthetetlen univerzumot teremtenek. Metafizikus tágasságú, zenei lendületű prózája megkülönböztetett helyet foglal el a kortárs magyar irodalomban, és töretlen világirodalmi jelenléte is. Regényeit számos nyelvre lefordították.

Október 19-én, vasárnap 16 órától különleges Slam poetry programmal várnak mindenkit a tárlaton. Az esten fellép: Kovács Nóra Judit, Perei Vivien, Pion István, Sárközi Richárd és Tolvaj Zoltán. Október 26-án Szilágyi Zsófia Júlia kurátori tárlatvezetésével zárul a kiállítás.