pexels-tima-miroshnichenko-7991579.jpg

Kritikaíró pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál

Olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt.

A nyolcadik alkalommal, október 8. és 12. között megrendezendő Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál a gazdag, magyar és nemzetközi filmeket vegyítő versenyprogram, a workshopok és kitekintő vetítések mellett nagy hangsúlyt fektet a fiatal, film iránt érdeklődő diákok és hallgatók széles körű bevonására.

A fesztivál történetében először tavaly hirdették meg a kritikaírói pályázatot, melyre csaknem harminc beadvány érkezett. A sikerre való tekintettel a szervezők ebben az évben is olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt. A versenyzőknek a szakmai zsűri által választott három, versenyprogramban is induló rövidfilm közül kell választaniuk egyet, melyről 3000–5000 karakter (szóközzel együtt) terjedelemben írnak filmkritikát.

Az előző évtől eltérően nincs előzetes jelentkezés, a pályázók a nevezési szándék és rövid bemutatkozás elküldése után kapják meg a három filmet, illetve a lebonyolítás további módjáról szóló információkat. Ennek határideje október 7. éjfél. A pályázók ezt követően kapnak részletes tájékoztatást a filmekről, illetve a lebonyolításról.

A háromtagú, gyakorló kritikusokból álló zsűri döntése alapján az első három helyezett pénzjutalmat, illetve megjelenési lehetőséget kap a Filmtekercs felületén. A pályázat részletes kiírása itt olvasható

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 16.

Kurtág György ritka kottakéziratait teszi nyilvánossá az OSZK a zeneszerző 100. születésnapjának évében, a hónap végéig várják a nevezéseket a Savaria Filmszemlére, elindult a Demjén 80 évad, február 20-ig pályázhatnak az idei Nemzeti Tehetség Program kiírásaira.

Hírmozaik – február 13.

Visszatérő sztárfellépők a VéNégy Fesztiválon, óriásit bővült a digitalizált erdélyi sajtóanyag, szombaton indul A Dal 2026, és gyermekrajzpályázattal ünnepel a Liszt-múzeum.

PALACKPOSTA – Keressük az ország fiatal író- és költőtehetségeit!

Van, amit nem egy embernek írunk, hanem egy korszaknak. A Palackposta pályázat arra hív, hogy a magyar irodalom nagyjaival folytassunk párbeszédet – itt és most.

Hírmozaik – december 19.

Közgyűjteményekhez kerülnek a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő kortárs műalkotások, várják a pályázókat a Csoóri Sándor-programra és a Hunimation Pitchfórumra.