Kultpol
Megújul Ercsiben az Eötvös-kápolna
Hosszú évtizedes várakozás után felújítják az Ercsiben található-Eötvös kápolnát és környezetét, amelyet báró Eötvös József emlékére emeltek.
Nyári egyetem az ELTE-n
Idén 21. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet, amelynek az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) ad otthont.
Vár a Halász Gedeon Központ!
„Jó mulatság, férfi munka volt, és még sok jó mulatság, férfi munka lesz” – mondta L. Simon László államtitkár a Dabasi Halász-kastély, a hozzá tartozó másfél hektáros park, valamint az újonnan épült Halász Gedeon Központhoz tartozó Eseményközpont avatóján, Kápolnásnyéken június 25-én.
Átadták a megújult szászvári várat
Ünnepélyes keretek között adták át június 14-én Szászvár felújított várát, amely több mint 600 millió forintos támogatással valósult meg.
Útjára indult a Tour de Hongrie
A fertődi Esterházy-kastélytól rajtolt június 29-én a 37. Tour de Hongrie.
Folytatódik a Cseh Tamás Program
Több mint kétmilliárd forint jut könnyűzenei utánpótlásra – ebből a Cseh Tamás Program 2016/2017-es évadára 525 millió forint fordítható – jelentette be Doncsev András, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a Zene Ünnepén tartott sajtótájékoztatón június 21-én a Várkert Bazárban.
53 határon túli műemlék újul meg
A Rómer Flóris Terv egyedi támogatási döntéseiről számoltak be június 17-én Felvidéken, a megújult hontvarsányi református templom előtt.
„Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév
Az ország figyelme idén ismét Szigetvárra terelődik: a „Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566” Emlékév kapcsán sok-sok programmal idézik meg a múltat.
Hasznosítják a műemlékeket
L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára május 5-én Segesden, a Somogyi Reneszánsz Szövetség (SRSZ) konferenciáján tartott előadást a műemlékek védelméről.
Új közösségi tér Csurgón
A Csurgó Óvárosának turisztikai fejlesztését célzó programnak köszönhetően rendezték a műemlék jellegű Szent Lélek Katolikus templom környezetét és kialakítottak egy, a Közép-Európán átívelő Mária-zarándokúthoz kapcsolódó szálláshelyet is.