fbpx

Lantos Ferenc kalandozásai a festészet világában

Lantos Ferenc Képletek és kalandozások című kiállítása a pécsi Modern Magyar Képtárban bemutatja az életmű különböző korszakainak formai és ábrázolástechnikai gazdagságát, variációs sokféleségét.

Lantos egyszer azt mondta, hogy az egész munkássága vizuális kalandozás, amely során a festészet értelmét kutatja. Talán épp ettől vált ez az oeuvre ennyire változatossá. Lantos sosem kötelezte el magát egyetlen festői irányzat mellett: a pályáját a folytonos kísérletezés és megújulás jellemezte. A pécsi Modern Képtár kiállítása azért különleges, mert a kiállított százötven műtárgy révén érzékenyen és hűen láttatja Lantos barangolásait az egyes irányzatok, stílusok, technikák között. Ő maga így fogalmazott erről: „Munkásságom, mely meglehetősen sokrétű, nem épül korszakokra, vagyis a különböző képzőművészeti kihívások által provokált megoldási kísérletek párhuzamos folyamatok eredményei.”

A kiállítás bevezető folyosóján azokat a korai munkákat láthatjuk, amelyek még erősen tükrözik a mester, Martyn Ferenc hatását. Már felfedezhetjük rajtuk az expresszív színhasználatot és az érzékiségre való törekvést, ám még egyértelműen a látványfestészethez sorolhatók. A tájképek, enteriőrök, emberi alakok itt még felismerhetők, de már Lantos szerkezetek és színkompozíciós lehetőségek iránti érdeklődése is megjelenik. Nagyon izgalmasak a komlói szénosztályozóról készített kompozíciói, amelyeken már egyértelműen látszik az absztrakcióra való törekvés. Lantos geometriai formákra osztja fel a látványt, amely a kompozíción szekvenciális mintázattá alakul. A Kompozíció körökkel (Esti város), valamint az Éjszakai városkép (Klee tiszteletére) pedig már egyértelműen mutatja, hogy Lantosra ekkoriban nagy hatással voltak a nemzetközi geometrikus művészet variációs, kombinatorikai, permutációs (azaz átrendezéses) és szeriális törekvései. A látvány egyszerű geometriai formákká absztrahálódik, és az alakzatok játéka adja vissza azt az érzetet, amit a táj váltott ki.

A kiállítótér következő termében azok a munkák láthatók, amelyekre már Lantos egyéni vizuális megoldásai jellemzők. A bemutatott időszakot rendszerelvű variációs képalkotó módszer jellemezte. Akkoriban olyan kompozíciók születtek, amelyeket az egyes motívumok szekvenciális ismétlődése és szeriális játéka tesz izgalmassá. A Kétszólamúság című képnek a kék háttér előtt látható körszeletek – amelyek hol sűrűbben, hol ritkábban kapaszkodnak egymásba – egyfajta zeneiséget kölcsönöznek. Ebben a térrészben láthatók Lantos azon munkái is, amelyek alapsémája a négyzetháló, abban pedig körívek, körcikkek és egyenesek átmetszései hoznak létre ismétlődő, színekkel kitöltött felületfelosztásokat. E struktúrák elforgatásával, egymásra vetítésével játékos struktúrák jönnek létre, amelyek az organikus formákban felismert matematikai törvényszerűségeket közvetítik. Az 1967-es Falkép terv és az 1969-es Képterv mutatja, hogy a körökkel és az átlókkal való játék olykor egészen sűrű, izgalmasan vibráló kompozíciókat szült.

 

A balra nyíló kisebb terembe olyan munkák kerültek, amelyek tovább folytatják a körrel való játékot, ám itt már nem szigorú struktúrákba rendezve jelennek meg, hanem szabálytalanság, esetlegesség jellemzi őket. Kevésbé objektívek, sokkal személyesebbek és érzékibbek, a szubjektív, pasztózus, expresszív faktúrák „forróvá” teszik őket. A körök ünnepe ugyan még 1965-ben készült, ám már erre is rengeteg felületi játék jellemző: némelyik forma egészen falszerű érzetet kelt, míg mások rendkívül festőiek, ezért hosszú időre lekötik a szemlélő figyelmét – a Zománcrajz és a Folklór körei pedig fejekké alakulnak a számára. Ezek izgalmát is a felületi játékok adják, amelyek organikussá és haptikussá, azaz a tapintás érzetére utalóvá teszik ezeket a műveket. Az 1965-ös, Piros körös című műre pedig nemcsak emiatt lehet rácsodálkozni, hanem amiatt is, mert motívumrendszerében izgalmasan párhuzamba állítható Keserü Ilona Piros című képével, aki szintén Martyn Ferencet tartja legfontosabb mesterének.

A kiállítás hátsó terme, valamint záró szakasza még több olyan művet vonultat fel, amelyeket össze lehet kötni Keserü Ilona egy-egy alkotásával. A feloldódás képei ezek, amelyeken a szigorú struktúrákon belül lendületes és érzéki gesztusok jelennek meg. Az izgalmas ritmusok továbbra is megmaradnak, ám még erősebbek a kalligrafikus finomságok és valamiféle organikusság is. Talán ez a legemocionálisabb műcsoport, köztük is a Róma I–VI. A hat kép elképesztően légies, az ecsetvonások a felhők könnyedségét érzékeltetik. A lazúrosan megfestett kompozíciók közül három osztott és koncentrikus körökből, három pedig négyzetekből épül fel, amelyek a városi épületek absztrahált formáira utalnak.

A felhőszerű foltok líraiságát a fröccsentett gesztusok vadsága, valamint a lendületes ecsetvonások dinamikája ellensúlyozza. A telített kékek és pirosak erejét a pasztelles rózsaszínek és a fehérbe hajló árnyalatok oldják. És nem ez az egyetlen izgalmas mű(csoport): számos olyan alkotást láthatunk még, amelyek előtt hosszan el lehet időzni. A szeriális, geometrikus absztrakt munkák ritmikája, a lírai alkotások gesztusszerűsége sokáig fogva tartja a tekintetet.

A Képletek és kalandozások című Lantos Ferenc-kiállítás május 31-ig látható a pécsi Modern Magyar Képtárban.

Fotó: Ruprech Judit / Kultúra.hu

A rovat további cikkei