Gál Ferenc azon kortárs költők közé tartozik, akik bár aktívan jelen vannak az irodalmi életben, mégis jól megválogatják, mikor adnak ki kötetet. Tőle nem várhatunk két-háromévente friss megjelenést a publikációkon felül, eddigi életművének gyűjteményei így sokszor 7-8 év (vagy akár több mint egy évtized) verstermését is felölelhetik. Első könyvét 1991-ben, 30 éves korában adta ki A kert, a város és a tenger címmel, második kötete, az Újabb jelenetek a bábuk életéből hét évre rá jelent meg. Ezt hosszabb szünet követte, Ódák és más tagadások című verseskönyvét 2011-ben adta közre, majd következett 2015-ben Az élet sűrűjében.
Mint az a tendenciákból kiolvasható, egy új Gál-kötet megérése mindig eseményszámba megy – az idén megjelenő Ház körüli munkák összeállására nyolc évet kellett várnia az olvasóközönségnek, mígnem április 11-én bemutatták azt a Kis Présházban. Az egyórás beszélgetésen és felolvasáson a költőt Áfra János kérdezte, a könyv megalkotásának folyamatán túl – némileg pótlólag is – életútjáról és a korábbi megjelenésekről is szó esett.
Már az est legelején reflektált Gál és Áfra az egyes kötetmegjelenések közt eltelt, viszonylag hosszú időre. A költő felidézte pályájának kezdetét, amely anekdotából kitűnt, hogy nem feltétlenül rajta múlt sokszor az, mikor kerültek a polcokra a verseskönyvei. A korai szakasz jellemző története volt a ’91-es debütkötet hányattatott sorsára való visszaemlékezés: a megjelenés előtti utolsó napokban mondta vissza a kiadó „kijavítás” címszó alatt a kiadás megbeszélt határidejét. Így az akkori bemutatón, amely egyébként úgyszint a költészet napjára esett, a szerző rendelkezésre álló könyvpéldányok nélkül kényszerült megtartani a programot. De Gál felfedett egy mostanra már kedélyes felhangúvá érett műhelytitkot is erről a megjelenésről, miszerint a végleges kézirat leadási határideje előtt néhány órával szóltak a kiadó szerkesztői neki, hogy mindössze 48 oldal áll rendelkezésre a verseinek. Így esett meg, hogy A kert, a város és a tenger néhány oldalán egymás alatt két vers is szerepel – a másik megoldás az lehetett volna, hogy a struktúrát megbontva jó pár írást kihúz a sorból.
„A Telep Csoport költői kerestek meg végül azzal a 2000-es években, hogy jöjjek a Prae Kiadóhoz. Így jelenhetett meg az Ódák és más tagadások is itt, 2011-ben. A botorkálás és csetlés-botlás jellemzi az én pályámat, és ez a mai napig kitart – tőlem nagyjából 20 évvel fiatalabb költők tapossák ki nekem alkalomadtán az utat. Aztán néha az olyan emberek, mint Áfra János, a hónom alá nyúlnak és lendítenek rajtam egyet előre” – mesélte Gál arról, hogy végül hogyan kötött ki jelenlegi kiadójánál.
Ezek után a beszélgetés rákanyarodott a Ház körüli munkák szerkezetére és lehetséges értelmezési spektrumaira. Mint a költőtől megtudtuk, a kötet verseinek számozása amellett, hogy egy egész könyvön átívelő, összefüggő befogadásra invitálja az olvasót, annak is betudható, hogy a szerző hadilábon áll a címekkel.
„Ez egyszerűen azért van, mert nem témákban gondolkozom. Törmelékekből állnak össze hirtelen az írásaim. Nagyon ritkán van olyan, mikor úgy érzem a verseimnél, hogy elejétől a végéig egy nyomvonalon tudok haladni velük.”
A folytonos olvasást elősegítendő, a könyv nem bomlik a klasszikus értelemben vett ciklusokra sem. A nagyobb egységek kezdetét és lezárását egy diszkrétebb cezúra érzékelteti, forrásmegjelölés nélküli idézeteket használva, amelyeknek szerkesztésbéli funkciójára első olvasásra talán fel sem figyel az, aki végigveszi a verseket. Csak a tartalomjegyzékhez érve láthatja a gyanútlan olvasó, hogy az oldaljelöléseknél néhol két vers között hiányzik két oldal, épp az idézetek helyén. Ha viszont újraolvasásnál érzékenyebben viszonyulunk ezekhez a puha határvonásokhoz, rájöhetünk, hogy a cím nélküli versek számára egy átfogó értelmezési sarokpontot szolgáltathatnak ezek a néhánysoros citátumok. Ezt a jellemzőjüket Áfra is kiemelte, Gál pedig így magyarázta őket:
„Azért nincsenek jelölve, hogy honnan származnak ezek a sorok, mert ezek a ciklus címei. Emiatt nem akartam azt, hogy azon agyaljanak az olvasók, hogy vajon mi köze van a következő versekhez annak az alkotónak, akihez eredetileg tartoznak ezek az idézetek. Azt szerettem volna, hogy ebben a formájukban csak az őket követő ciklushoz kapcsolódjanak, azokat vezessék fel. Korábbi köteteimben is így jártam el, mert úgy gondolom, könnyen elviszi az önálló értelmezést, ha nagyon sok kapaszkodót adsz. Ez inkább egy hangulat- és ízlésbéli döntés részemről: jó érzés megidézni azokat a szerzőket, akiket szeretek.”
A kötetcímre térve kiderült, hogy a Ház körüli munkák nem feltétlenül a szó szoros értelmében veendő a tartalomra nézve. A költemények egészen 2010-től gyülekeztek és nagyjából 2021-re állt össze a törzsanyag. A címhez kapcsolódva ez azért is fontos, mivel a szerző 2009-ben veszítette el az édesapját. Az ezt követő gyászfolyamatot, a halálesettel járó, szükségszerű tennivalókat – így a hagyaték átvételét, annak rendezését és az afölött való számvetést – is erős vonalakkal rajzolják meg a versek mint hétköznapi, az élettel együtt járó ház körüli teendőket. Végül ez adta meg a kötet vezérfonalát is. Az öt nagyobb egység öt évszakot szimbolizál. Nem a valós események kronológiáját követve, de egy év történéseit – nyártól nyárig – öleli fel a könyv, így a költő a művein keresztül beszél a halálról, a hamvasztásról, a temetésről, a hagyatéki eljárásról és az örökség tárgyainak sorsáról.
Épp erre válaszolva jegyezte meg az est egy pontján Áfra János, hogy az életmű darabjai közel ebben a kötetben engedi talán a legközelebb magához a szerző az olvasót, legalábbis az alkotó ember minőségében. Az írások ugyanis több helyen is engednek az önreflexiónak. Nem pusztán fizikai-testi tevékenységekről, azok jelentőségéről elmélkednek, de ház körüli munkaként jelenik meg az írás, a szavakkal való küzdelem is. Megjelenik tehát a professzióját verejtékes munkával űző költő is a hétköznapok hánykolódásában.
„A ház körüli munka nekem nem feltétlenül a kapálásról szól. Azt előrebocsátom, hogy erről nem esik szó a kötetben, nagyobb hangsúlyt kap ellenben a gyászfolyamat és az alkotás kapcsolata. Annak igazat tudok adni, hogy ez a könyv közelebb áll az alanyi költészethez, mint a korábbiak, ugyanakkor ennek is van egy praktikus oka: sok olyan gondolatot, képet, sort felhasználtam most, amelyek más kötetekből kimaradtak, mert nem illettek oda, meglehet, pont a megszólalás módja miatt” – mondta Gál Ferenc.
Az élet minden területét érintő erőfeszítés érzékletes bemutatását olvashatjuk a XVIII. versben, amelynek a költő által is idézett erős felütése bár egy intim helyzetet alapoz meg, mégis viszonylagos távolságtartással fordul aztán egyik sorról a másikra az örökség számbavételébe: „Megdolgozunk a gyönyörökért is. / Nem gyújtunk rá utána, / csak fekszel hason, én meg / karom fejem alá hajtva, háton. / Így beszéljük át, a terasz sarkaira / milyen szilvák gyűlnek éjszakánként, / és hogy pont én örököltem / azt az útibőrönd szappant.”
Az esemény zárásaként a tervekről szót ejtve a költő felfedte, hogy a következő verseskönyv anyaga is gyűlik. A Járóföld munkacímmel készülő kiadvány versei a tervek szerint újfent cím nélkül jelennek majd meg, Gál eddig a Prae, a Bárka és az Alföld folyóiratoknál publikált belőlük ízelítőt. Elmondása szerint ehhez az új alkotómunkához nagyon fontos volt a Ház körüli munkák megírása – most már szélesebb perspektívában gondolkozik, „kivezeti a verseket a házból”, a lehetséges folytatást is statikusan megragadó hangnemből. (Lásd a LXVI. záróversben.) Akármerre is teszi a következő lépést Gál Ferenc, frissen megjelent könyve izgalmas távlatokat nyit az életművében, amely lendületet adhat ahhoz, hogy az alkotó az előbbiekhez képest gyorsabban érjen a következő állomáshoz. A kötetet a Margó Fesztiválon is bemutatják majd május 11-én, ahol Gál Ferenccel és Turi Tímeával Krusovszky Dénes beszélget majd.
Nyitókép: Gál Ferenc Ház körüli munkák című kötete az április 11-i bemutatón. Fotó: Mariia Kashtanova/Prae Kiadó
