A Lehetnék bárki rendhagyó könyv: antológia, amelynek mindegyik verse költőik harmincéves kora előtt született. Az antológia kétharmadában a mai húszas éveit taposó generáció versei szerepelnek, egyharmadában pedig már köztünk nem élő költők művei. A Margó Fesztiválon Vinczellér Katalin kérdezte a kötet szerkesztőjét, Péczely Dórát.
Péczely Dóra gyakorlott antológiaszerkesztő. Sok éven át ő állította össze a Szép verseket, részt vett a Budapest OFF novelláinak válogatásában, de a nagy sikerű Szívlapát is az ő keze munkáját, ízlését dicséri. Szerinte jó vers az, ami „önnön törvényeinek megfelel”. A szerkesztő nem fél kimondani: a versírás mesterség is. Az érzés, a történés és a gondolat önmagában nem elegendő. Ezek ugyanis univerzálisak, a világtörténelem során bizonyosan előkerültek több százszor, ezerszer. Különleges nem ezektől lesz tehát egy vers, hanem a megfogalmazás módjától és az adott gondolathoz passzoló formától. A jó vershez egy végiggondolt, tudatos, önálló struktúrákat létrehozni képes nyelv kell. És szükség van még arra is, hogy ismerjük a mintákat. „Ha valaki nem ismer verseket, és nem tudja, hogy mitől lesz jó a vers, akkor nem fog tudni jó verseket írni.”
A Lehetnék bárki című kötetben 112 költő 160 jó és még jobb verse szerepel. A válogatás egyik szempontja, hogy olyan szövegek alkossák az antológiát, amelyek utat találhatnak a fiatal olvasókhoz, de az olvasók azt is láthassák, milyen a mai legfiatalabb költészet, és milyen utakon jártak húszas éveikben a nagy elődök. A szerkesztő törekedett arra, hogy a versek minősége ne legyen teljesen egyenletes. Szerepelnek a kötetben nagyon korai költemények, esendő versek is, olyanok, amelyeket már a szerzőjük sem érez a sajátjának. Péczely szerint ezek is fontosak, mert megmutatják, hogy még a legjobbak sem írnak mindig egyformán jókat. Akik két verssel szerepelnek, egy koraival és egy frissebbel, azoknál pedig jó látni, hogy rövid időn belül mennyit változott az illető hangja.
Péczely – a rá jellemző módon – ezeket a verseket is szigorú rendbe szerkesztette. A százhatvan mű nyolc tematikai egységbe rendeződik. Ciklusokként 20 vers szerepel, amelyből 14 kortárs és 6 kortalan, kanonizált költő műve. Utóbbiak között vannak Adytól Vörösmartyig a régi nagyok, és 20–21. századi költők is, mint Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes, Petri György, Térey János és Weöres Sándor. A versek cikluson belül ábécérendben követik egymást.
Először a tematikai egységek születettek meg: a szerkesztő olyanokat keresett, amelyekhez a kamaszok erősen tudnak kötődni. A Lehetnék bárki így tájverseket, szerelmes verseket, családhoz, gyermekkorhoz, fiatalkori identitáshoz kapcsolódó, évszakokról, vidékről és városról és érzésekről szóló műveket is tartalmaz. A legózás hosszú folyamat volt, sok vers több ciklusba is passzolt.
A kanonizált szerzőktől igyekezett olyanokat beválogatni, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, kicsit kilógnak az életműből és nem szerepelnek a tananyagban. A szerelmes verseket tartalmazó ciklus így egy Babits-verssel nyit, de Radnóti Kis kácsa fürdik ízes-szagos, erotikus verse is kilóg a költő életművéből. Természetesen nagy költőink nagy versei közül is szerepel néhány, például József Attilától a Téli éjszaka.
A kötetet Locsmándi Mátyás rajzai díszítik. Ő szintén harminc év alatti, és korábban nem illusztrált még kötetet. Péczely az első perctől fogva tudta: újra illusztrált verseskötetet szeretne csinálni. A Szívlapát sikere mutatja, hogy a versek mellé is kell a kép. Harminc év alatti grafikust nem volt egyszerű találni, a neten kerestek meg többeket, akiket végül megpályáztattak. Habár Locsmándi korábban nem csinált hasonló munkát, karakteres rajzai és az alkotó motiváltsága meggyőzte Péczelyt.
Az antológia teli van csemegékkel, szép összecsengésekkel is. Például a kötet címe, Veszprémi Szilveszter Az ecetmuslicák elmenekülnek a széndioxid elől egyik sora jól rímel az antológia záróversének, Vajna Ádám A zoknigyár varrónője költeményének utolsó sorára, amely így hangzik: Lesz-e valami?
A beszélgetés június 6-án hangzott el a Margó Fesztivál Facebook oldalán.
