Édes mostoha (1935)
Rendező: Balogh Béla, író, forgatókönyvíró: Lakner Artúr, operatőr: Berend Lajos, szereplők: Pécsi Gizi, Tasnády Fekete Mária, Páger Antal, Vaszary Piri, Gózon Gyula, Erdélyi Mici
Lakner Artúr örök érvényű történetének filmváltozata a saját korszakában különleges alkotásnak számított, hiszen nem egy vicces félreértéseket halmozó vígjáték, nem is romantikus komédia, hanem egy törékeny bizalmi kapcsolat kiépülését követi nyomon egy kislány és leendő nevelőanyja között. A film főszereplője Hargitay Erzsike, aki fiatalon elveszítette az édesanyját. Apja újra megnősül, mert azt reméli, hogy a bánatos kislánynak is jót fog tenni egy új anya. Erzsike azonban úgy megrémül a gonosz mostohákról szóló rémtörténetektől, hogy a nagy találkozás előtt elszökik otthonról, és intézetbe kerül. Az „édes mostoha”, Mária kedves cselt eszel ki: tanárnőnek adja ki magát, hogy így nyerje el Erzsike bizalmát, mielőtt újra bemutatkozik neki mint leendő anyja.
A filmszakmában dramaturgként és moziigazgatóként működő Lakner Artúr neve ma a Lakner bácsi gyermekszínháza miatt csenghet ismerősen. Lakner az 1920-as években szervezte meg gyermektársulatát, amely vasárnaponként kifejezetten fiatalkorú közönségnek szóló darabokat játszott. A szeretetről és az elfogadásról szóló Édes mostoha című darabját maga dolgozta át forgatókönyvvé, a filmbeli évzáró előadáson pedig a társulat kis művészei is láthatók. A filmet a gyermeklélek iránti különös érzékenységéről ismert Balogh Béla (A Pál utcai fiúk, 1917 és 1924; Gyermekszív, 1920; A megfagyott gyermek, 1921) rendezte, akinek ez volt az első hangos alkotása. Az Édes mostohát nagy sikerrel vetítették a világ számos országában: úgy tűnik, a kedves fiatalasszony és az érzékeny kislány története sokakat megérintett.
Egy szoknya, egy nadrág (1943)
Rendező: Hamza D. Ákos, író, forgatókönyvíró: Barabás Pál, operatőr: Icsey Rezső, szereplők: Latabár Kálmán, Mihályi Ernő, Csikós Rózsi, Turay Ida, Dorita Boneva, Somogyi Nusi
Az elcserélt szereplők, mással összetévesztett vagy álnéven bemutatkozó hősök mindig is nagyon népszerűek voltak filmen. Ezen alkotások közül az egyik legismertebb az Egy szoknya, egy nadrág, melynek előadóművész főszereplője tervének megvalósításához azt veti be, amiben a legjobb: színészi képességeit. Sóváry ugyanis bosszankodva veszi észre, hogy vetélytársa akadt: a csinos Ibolyának Borsay Ubul, a vagyont egy spanyol özvegytől remélő álgróf is udvarol, aki ráadásul nem restelli rossz ripacsnak nevezni őt. A hiú Sóváry kieszeli, ha ő maga öltözik be a várva várt özvegynek, alaposan megleckéztetheti a gyanús grófot és a nagyravágyó Ibolyát is.
Az Egy szoknya, egy nadrág ma is fergetegesen vicces film, ami elsősorban a parádés színészi alakításoknak és a helyzetkomikumot mesterien halmozó rendezésnek köszönhető. A bohózat abszurd humorú, burleszkelemeket is beemelő műfaja a magyar filmben a II. világháború időszakában jelent meg. A klasszikus vígjátékhoz képest ebben a zsánerben szinte feje tetejére áll a világ, a vicces helyzetek pedig a történet keretében, de szinte már önmagukért, a humor gondokat feledtető erejéért vannak jelen a filmben. Az Egy szoknya, egy nadrágban például odáig fokozódik a zűrzavar, hogy a film végére már három gyászruhás spanyol özvegy szaladgál fel és alá.
A tizedes meg a többiek (1965)
Rendező: Keleti Márton, forgatókönyvíró: Dobozy Imre, Szász Péter, operatőr: Pásztor István, szereplők: Sinkovits Imre, Major Tamás, Darvas Iván, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula, Cs. Németh Lajos
Molnár tizedes maga a megtestesült lelemény. A minden hájjal megkent, mégis aranyszívű hős mintapéldája, aki tűzön-vízen, német és orosz frontvonalakon át vágja saját és mások útját, nyakában egy csokor kézigránáttal, amely valójában a zászlóalj elemelt zsoldját rejti. Kis csapatával az elhagyott kastélyban hol nyilasnak, hol kommunistának, hol pedig civilnek adják ki magukat, attól függően, hogy a helyzet milyen stratégiát követel meg. Molnár tizedes ugyanis nem csatlakozik egyik oldalhoz sem, a nagy eszmékből már régen kiábrándult, furfangját pedig annak érdekében veti be, hogy ép bőrrel megússza a háborút, amit a nagyokosok egymás ellen indítottak.
A tizedes meg a többiek nem véletlenül aratott hatalmas sikert a hatvanas évek közepén (és tartja népszerűségét máig). Szakított ugyanis a korábbi propagandisztikus hangvételű háborús filmek kliséivel, és a kisembert helyezte a középpontba. Azzal, hogy a nagy politikai eszmék képviselőit (legyenek jobb- vagy baloldaliak) egyaránt kifigurázta, annak a hétköznapi túlélő karakternek adott igazat, akivel nagyon sokan tudtak azonosulni a 20. század első felének viharos eseményei után. Az, hogy – ha nem is teljesen elítélő, de szokatlanul merész – kritikája átment a cenzorokon, a Kádár-kor megengedőbb kultúrpolitikájának volt köszönhető, amely éppen ezzel a filmmel nyújtott egy olyan új ideált a közönségnek, amin az „aki nincs ellenünk, az velünk van” elv jegyében végre felszabadultan lehetett nevetni.
Butaságom története (1965)
Rendező: Keleti Márton, író, forgatókönyvíró: Gyárfás Miklós, operatőr: Hegyi Barnabás, szereplők: Ruttkai Éva, Básti Lajos, Mensáros László, Kiss Manyi, Irina Petrescu, Várkonyi Zoltán
Kabók Kati egyfajta női tizedes, aki békeidőben és „női eszközökkel” érvényesíti magát. Ehhez elsősorban arra van szüksége, hogy „bámulatos” butaságát bevetve úgy valósítsa meg színésznői álmait, hogy közben férje, az ország legnagyobb színészének hiúságát se felejtse el legyezgetni. A hősnő ugyanis élete első főszerepére készül, amivel megmutathatja, hogy nem csak az a butácska, ámde csinos színészfeleség, aminek a környezete – és a férje is – elkönyvelte őt.
A filmben Kati elmondásából ismerjük meg az eseményeket, ami lehetőséget ad arra, hogy az alkotók ugyanolyan kedvesen bohókás köntösbe bújtassák a kritikájukat, mint amilyen a hősnő személyisége. A Kati körül kibontakozó miliő ugyanis mézes-mázos hangsúlyban odaszúró kollégákból és az aktuális szólamoknak lelkesen tapsoló opportunistákból áll, akiket az alkotók tréfásan ugyan, de mégiscsak alaposan kritizálnak. A film humorának egyik fontos összetevője, hogy nagy adag önkritikát is tartalmaz: a sematikus színdarabok frappáns paródiái mellett a rendező Keleti Márton mintha önmagát ábrázolná a rendszerhez problémamentesen alkalmazkodó, többszörös Kossuth-díjas Mérey alakjában. A Butaságom története bravúrja, hogy ennyi politikai tartalom mellett is egy végtelenül szórakoztató, bájos vígjáték tud lenni.
Dögkeselyű (1982)
Rendező: András Ferenc, író: Munkácsi Miklós, forgatókönyvíró: András Ferenc, Munkácsi Miklós, operatőr: Ragályi Elemér, szereplők: Cserhalmi György, Temessy Hédi, Perczel Zita, Maria Gladkowska, Udvaros Dorottya, Pap Vera
A bűnügyi film műfaja gyakran kavart vitákat a világ különböző tájain, de Magyarországon a 20. században különösen szorult helyzetbe került, azt ugyanis sem a jobb-, sem a baloldali hatalom nem vette jó néven, ha a filmek a bűnüldözés hatékonyságát kritizálták. Ennek az óvatosságnak köszönhető, hogy sokan az első igazán izgalmas és átélhető magyar bűnügyi filmnek a Dögkeselyűt tartják. A film főszereplőjét, Simon József taxisofőrt kirabolják, és miután azt tapasztalja, hogy a rendőrség nincs a segítségére, maga veszi kézbe az ügyet, és válik önkéntes igazságosztóvá.
Miközben az átlagemberként bevezetett Simon meglepő leleményességgel kezdi el felgöngyölíteni a szálakat, és nem nagyon válogat az eszközökben, a néző szimpátiáját szinte az utolsó pillanatig képes megtartani, holott gyakorlatilag a bűn útjára lépését követhetjük nyomon. A film összetettségének köszönhetően azonban felmerül a kérdés, hogy vajon volt-e más választása. András Ferenc a klasszikus film noirokhoz hasonlóan olyan helyként ábrázolja a film Budapestjét, ahol a becsületes embernek nincs esélye, hiszen itt minden csak apró csalásoknak, hétköznapi stikliknek köszönhetően működik. Ebben a bűnös világban a főhős is rákényszerül az illegális eszközök bevetésére, még ha az igazságáért harcol is.
Eldorádó (1988)
Rendező: Bereményi Géza, forgatókönyvíró: Bereményi Géza, operatőr: Kardos Sándor, szereplők: Eperjes Károly, Pogány Judit, Eszenyi Enikő, Andorai Péter, Tóth Barnabás, Pauer Gyula
Az Eldorádó főszereplője, Monori Sándor egyike a magyar film legtalpraesettebb hőseinek, az a fajta, akiről azt mondják, hogy a jég hátán is megél. Karaktere mégis ellentmondásos: van benne valami lefegyverző magabiztosság és erő, viszont taszító ravaszság, sőt dörzsöltség is. A film az ő és családja életét követi a II. világháború végétől az 1956-os forradalomig. Monori elve, hogy akinek aranya van, annak hatalma is van: „Ez az, ami ember és ember között különbséget tesz.” Ő pedig tudja, hogyan használja ezt a hatalmat: imádott unokáját szinte a másvilágról hozza vissza egy aranyrúdnak köszönhetően. Az idő múlásával azonban az, amiben a legszilárdabban hisz, szép lassan elveszíti az értékét.
Bereményi Géza második rendezése 1989-ben elnyerte az év rendezőjének járó Európai Filmdíjat, és a rendszerváltás időszakában különös jelentőségre tett szert a dörzsölt kereskedő figurájának újjáélesztésével. A film utolsó, 1956-ban játszódó jelenetei fekete-fehérre váltanak, és az alkotók (az engedő cenzurális nyomásnak is köszönhetően) eredeti archív felvételekben mutatják be az esemény hangulatát. A forradalom az, melynek közepette Monori módszerei végleg értelmüket vesztik: „Látod, ennyit ér… Már csak becsület…” mondja csalódottan az unokájának a forradalmárok utcai pénzgyűjtési akcióját látva, a saját életét pedig már nem tudja az arannyal megmenteni.
Vajda Boróka teljes cikke a Magyar Kultúra magazin 2022/6. számában olvasható.
Ez az összeállítás a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívummal együttműködésben jött létre. Több említett film is elérhető kiváló minőségben, felújítva a Filmio kínálatában.
Képek forrása: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum/Hungart 2022
Nyitókép: részlet a Dögkeselyű című filmből. Standfotó: Bartók István
