Lengyel Péter kiállításának kiindulópontját az 1921. január 16-án a mai Szabadság téren felállított és a trianoni békeszerződésben elveszített országrészeket jelképező ún. irredenta szobrok adják. A szobrok a Horthy-korszak politikáját nagyban meghatározó revizionista elképzeléseket reprezentálják, ahol a hősi magyar vitézek nem korabeli alakok, hanem egy mitologikus hősi múlt szereplői, akik az elcsatolt országrészeket jelképező nőket, fiatalokat, gyerekeket védik. Ezek a szobrok a 20. századra már egy teljesen elavult esztétikát követnek. Lengyel Péter az általa fotók alapján rekonstruált, méretben inkább a kiállítóterekhez igazodó műveket úgy értelmezi újra, hogy az elveszített országrészeket szimbolizáló alakok helyére mai szereplőket helyez, akiket megfeleltet a korábbi szobrok égtájak szerinti beosztásának.
Keleten Erdély helyére Palesztina kerül, nyugaton egy izraelita fiút látunk, dél esetében egy Szíriát, illetve a mohamedán világot jelképező nőt, északon pedig egy, a romákat megjelenítő nőt és fiát. A redenta szó megalkotásával Lengyel megkísérli az eredeti szobrokat „megmenteni” a történelem ítéletétől és új, mai jelentéssel felruházni. A megmentés igénye az ábrázolásuk révén kiterjed a szobrok által képviselt kisebbségekre és üldözöttekre is. Nem véletlen, hogy a szobrok a 2015–16-os menekültválságra adható válaszként jöttek létre 2017-ben.
Lengyel Péter nem a redenta szobrokkal kezdett el a köztéri művészet aktuális helyzetével foglalkozni. Amikor 2011-ben a kormány döntése nyomán a következő évben elkezdődött az ország „főterének”, a Kossuth térnek az 1944 előtti állapotába történő visszaállítása, akkor Andrássy Gyula lovasszobrát, illetve Tisza István emlékművét is rekonstruálták és eredeti helyükön állították fel. A Horthy-korszak szimbolikus restaurációján túl a szobrok művészi, illetve formai nosztalgiát is tükröznek. Mintha az a közel hetven év, ami a szobrok eltávolítása, majd visszahelyezése között eltelt, semmilyen változást nem hozott volna a köztér használatában, a köztéri szobrászatban és a köztéri művészetben. A Be nem nyújtott pályamű címet viselő szobrok nemcsak a fenti változás hiányára utalnak, hanem arra is, hogy a rekonstrukció miatt szóba se jöhetett a szobrok újragondolása és megpályáztatása. Az Andrássy-szobor esetében a „döglött ló” jelképezi a lovasszobor halálát, a Tisza-emlékmű pedig a hagyományos emlékművek közhelyességére reflektál azzal, hogy a fej kivételével szinte bármilyen híres ember szobra összerakható lenne egyfajta költséghatékonysági alapon.
A Nemes Csaba látogatást tesz az MMA-nál című szobor egyfajta mai emlékműként értelmezhető. Azt a „történelmi pillanatot” örökíti meg a büszt, amikor 2012. december 15-én a Szabad Művészek csoport ellátogatott az MMA közgyűlésére, ahonnan az aktivistákat erőszakkal vezették ki, miközben a Nemes Csaba képzőművésszel dulakodó férfi egy mappával vágta őt arcon. Lengyel Péter büsztje nemcsak a lehetetlent kísérli meg azzal, hogy a pillanatot egy szoborban jeleníti meg, hanem egyben a hősnek kijáró emlékmű koncepcióját is újraértelmezi.
Fotó: Horváth Gábor
