Pető Zoltán zeneszerző munkáját három év szünet után, 2022. november 22-én, Ady születésnapján új felállásban hallhatta a közönség: akkor a Szlovák Nemzeti Színház Operájának zenekara, magyarországi és felvidéki énekesek léptek fel a színpadra. A szervezők idén Budapestre is szeretnék elhozni a produkciót.
A margittai születésű Pető Zoltán több mint egy évtizede kezdte el megzenésíteni Ady verseit – először egy gitárra, majd szimfonikus zenekarra hallotta meg és dolgozta fel a verseket. Az általa megálmodott, közel egyórás produkció címe, a Lennék valakié a Szeretném, ha szeretnének egy sora, amelyet a költő 1909-ben írt, és ugyanebben az évben közölte a Nyugat folyóirat. A verset Ady Endre egy nagyváradi kiállítás alkalmából írta, amelyen új festők mutatkoztak be a közönségnek. A visszaemlékezések, források és értelmezések szerint a magány és a meg nem értettség érzése uralta a költőt a vers születésének időszakában. A címként szolgáló sor az alkotók értelmezésében túlmutat az ember egoista vágyain. „Minden rétegnek mond valamit. Annak is, aki a szerelmet keresi és annak is, aki már túl van ezen a keresésen, és valami magasztosabb felé halad” ‒ fogalmazott Antal Ágota, a produkció egyik megvalósítója, aki tizenhét évig a Tündérkert Művészeti Fesztivál főszervezője volt.
„A mű azzal kezdődik, amint a lélek kiáramlik, majd megmártózik az anyagban.” Az előadás dramaturgiája végigkísér egy életet a szenvedélyeken és a szenvedéseken át a hazatalálásig. Az istenkeresés kerül a középpontba, ez az a motívum, amely alapján a zeneszerző olyan verseket választott ki, amelyekben „meghallotta a csendet, a zenét és az imént kibontott folyamatokat. A versek a katarzis felé visznek. Az előadás egy lélekutazás, amely a csend felé vezet.”
A koncert a Hepehupás, vén Szilágyban című verssel kezdődik, és a Szeretném, ha szeretnének című verssel fejeződik be. Amellett, hogy Pető Zoltán Ady olyan kultikus versét is megszólaltatja, mint a Párizsban járt az ősz, a fiatalkori szenvedés (Héjanász az avaron) és az öregkori megnyugvás (Őrizem a szemed) szerelme is kibontakozik olvasatában.
Cseh Tamás karmester, a nemzeti színház szólóbrácsása és Antal Ágota a próbafolyamat során sokat beszélgetett a versekről a szlovák zenészekkel, akik felismerték a szöveget a zenében.
„Adynak már a címei is beszédesek, szimbolikusak; amikor megszólalt a zene, elmondásuk szerint érezhető volt például a »félig csókolt csók« kínja, szenvedélye. Tapintható volt a kapcsolódás és a tény, hogy a zene egy közös nyelv, ami szívtől szívig köt össze minket. A zene benne van a versekben, valaki hallja, valaki nem, de amint megszólal, mindenki érti, mert univerzális. Mint egy altatódal, egy mondóka, amit nagyanyánk dúdolt elalvás előtt, ami megnyugtat, ami hazavezet.”
Ahogy azt Antal Ágota hangsúlyozza, a felvidéki magyar kultúrában Ady Endrének ugyanolyan kultusza és státusza van, mint bárhol máshol. Ők is anyanyelvi szinten tanulják a magyar irodalmat. Ady költészetének ugyanaz az aktualitása.
Az alkotók és szervezők számára fontos cél volt, hogy a produkcióban fiatal felvidéki tehetségek vegyenek részt.
A szólisták Mórocz Virág Dunaszerdahelyről, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzi mesterképzését, Baross Loretta győri operaénekes, a Richter János Zeneművészeti Középiskola tanára, Tóth Károly színművész és Szebellai Dániel, a Komáromi Jókai Színház színművésze. Az előadást már az első alkalommal is nagy érdeklődés fogadta, ami őket is meglepte ‒ később is mindenhol telt ház volt. Bíznak abban, hogy a produkció a budapesti közönséghez is el fog jutni.
Fotó forrása: Ma7.sk
