Az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál idei tudományos versenyprogramja különleges válogatással várja az érdeklődőket október 15. és 20. között.

Az idén 50 éves jubileumát ünneplő szolnoki filmfesztivál 2018-ban Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál néven újult meg, kiegészülve egy európai egészestés nagyjátékfilmes szekcióval, ugyanakkor megőrizve a hagyományokat. Ennek megfelelően a szervezők páros évben képzőművészeti, páratlanban a tudományos tematikájú filmeknek hirdetnek versenyt. 

2019-ben a Láthatóvá
Tett Tudomány és a Fiatal Rendezők Kisjátékfilm és Animáció kategóriában rekord
számú, 114 országból több mint 3000 filmet neveztek. Az előválogatás során a
zsűri 92 alkotást választott be a versenyprogramba, továbbá 33 filmet a
panoráma szekcióba, ahol a filmek nem kerülnek díjazásra, témájuknál fogva
viszont a zsűri érdemesnek tartotta ezeket az alkotásokat a közönség elé tárni.

A versenyfilmek témája, hosszúsága, műfaja igen változatos, a 4-5 perces animációk és az egész estés dokumentumfilmek ugyanúgy megtalálhatók a műsorban, mint a természetfilmek, háborús témával vagy technológiával foglalkozó alkotások. Paleontológia, oknyomozás, pszichológia, matematika és szobrászat, orvostudomány, állat- és környezetvédelem, bio élelmiszerek és művészetek mind-mind az idei fesztivál színes programjának a szereplői.

Számos magyar alkotó filmje is szerepel a versenyprogramban, köztük Tóth Zsolt Marcell és Molnár Attila Dávid természetfilmesek több alkotása, Lichter Péter kísérleti filmje, Poroszka Magyar Zsolt és Jurkovics Milán méhekről szóló filmje, Ötvös Bertalan első rendezése, a Madárkórház, Mátai András és  Csapó András indonéz törzsekről szóló filmje. 

Az ATAFF erősödő hírnevét a nemzetközi filmszakmában mi sem jelzi jobban, mint az egyre növekvő számú külföldi filmes, aki elkíséri filmjét Szolnokra. A fesztivál idén többek között Argentínából, Azerbajdzsánból, Hollandiából, Izraelből, Szerbiából fogad delegációkat a magyar művészek mellett. A szervezők fontosnak tartják azt is, hogy minél több fiatal filmes vegyen részt a rendezvényen, ezért számos hazai és külföldi filmes iskolával szoros kapcsolatot ápolnak, idén 7 egyetem diákjai vesznek részt az eseményen.

További információk a zsűriről, a kategóriákról, a filmekről és alkotóikról a fesztivál honlapján olvasható.