A kiállítást a kurátor Kovács Krisztinával, a Várfok Galéria művészeti vezetőjével járjuk be, aki először az előzményekről mesél. A Várfok 2000 óta képviseli az alkotót. Gilot-tárlataikat mindig nagy érdeklődés kísérte, de 2021-ben ez még fokozódott, amikor a százéves festő előtt tisztelegtek. „Csoda volt megélni, hogy mennyien jöttek el arra a tárlatra. Ennek az is oka lehetett, hogy a női művészek újabban előtérbe kerültek, ám úgy gondolom, hogy nálunk akkor értették meg: Gilot nemcsak Picasso egykori múzsájaként érdemes a figyelemre, hanem saját jogán is fantasztikus művész, aki elképesztő életutat járt be.” Az a kiállítás azért is különleges volt, mert míg korábban mindig a legújabb műveiből válogattak egy-egy tárlatra, a 2021-es retrospektív jelleggel mutatta be a legfontosabb korszakait. E tárlat kapcsán kezdtek el arról beszélgetni Szegő Györggyel, a Műcsarnok igazgatójával, hogy az életmű nagymúzeumi kiállítást is megérdemelne.
A holnap megnyíló tárlat több okból is különleges. Az egyik ilyen az, hogy a nagyjából hetven kiállított mű döntő többsége magyar magángyűjteményekhez tartozó alkotás. Ez igazolja, hogy az életmű itthon is megtalálta méltó helyét. A kiállításon Gilot munkái mellett négy Rozsda Endre-mű is látható. Ezzel emléket állítanak kettejük megindító barátságának. Gilot Magyarországhoz való kötődése és magyarországi ismertsége jelentős részben a Rozsdával való kapcsolatából fakadt.
A Várfok Galéria rengeteget dolgozott azon, hogy ez az életmű nálunk megtalálja a közönségét. Kovács Krisztina először 2016-ban, egy kiállításra készülve találkozott a művésszel New York-i műtermében. „Gilot akkor 95 éves volt; nem számítottam arra, hogy ennyire erős kisugárzása van. Szellemileg friss, bátor alkotóval találkoztam akkor, aki még annyi idősen is őrizte nőiességét: egyszerre volt elegáns és szarkasztikus. Olyan embert ismertem meg, akiben nincs félelem, nem akar megfelelni, és bátran felvállalja magát. Életem egyik leginspirálóbb találkozása volt ez” – emlékezik a kurátor.
Törekedtek a kronologikus rendezésre, hogy a korai évektől a legutolsó művekig át lehessen tekinteni az életművet, ám tematikus blokkokkal is láttatni próbálják Gilot gondolkodását. A negyvenes években készített képek még Picasso hatását tükrözik, majd tetten érhetjük azt a pillanatot, amikor a tájképein megjelennek az organikus formák. Külön egységet kaptak az utazásai által inspirált festményei, a Bolygó-sorozat darabjai, és tematikus blokkot alkotnak azok a művek is, amelyeken látszik, hogy az emberi alak ábrázolása milyen módon változott nála az idő előrehaladtával. A tánc és mozgás iránti érdeklődése is jól dokumentált. A kiállítás egyik legszebb fala az, amelyen a Vándor-sorozat hat darabja látható együtt.
A kurátor igyekezett úgy válogatni műveket a kiállításra, hogy megmutathassa velük Gilot művészetének sokszínűségét és esszenciális jegyeit. A Picassóval töltött években markáns vonalvezetés, geometrikus térképzés jellemezte a munkáit, és bár ez az analitikus szemlélet a későbbi korszakaiban is érzékelhető, egyre inkább elszakadt a szigorú struktúráktól, és lágyabb hangot ütött meg. Mindig fontos maradt számára a rajz és a vonal, a formák megszelídültek, organikusabbá váltak, megjelentek az atmoszférikusabb tájak, a színátmenetek pedig festőibbé váltak. „Finomabbá, nőiesebbé vált a hangja, és egyre inkább az izgatta, hogy miként lehet a színekkel építkezni, teret létrehozni, ami egyértelműen Matisse hatását tükrözi.”
Sokszor nyilatkozta, hogy Matisse örökösének tekinti magát. A Keleti város-sorozat két darabján például észrevehető ez: fénnyel telt terek jönnek létre, amelyeknek mélységük van, és bár ezeket a képeit utazási élmények inspirálták, belső, érzelmi tájakként is értelmezhetők.
A kiállítás azt is világossá teszi, hogy az érzékenyen és elemző módon alkotó Gilot tele volt játékossággal. A Törékeny egyensúly groteszk figurája például kifejezetten humoros, és az állatos képeire is könnyedség, lazaság, felhőtlenség jellemző.
A kiállítás címe, a Felszálló főnix Gilot művészi kiteljesedésére, a Picassóval való kapcsolat utáni felszabadulására, valamint erőteljes szabadságvágyára utal, ami szinte minden művében tetten érhető. A szabadság ebben az életműben sokrétű fogalom: egyszerre utal a nőként való érvényesülés és függetlenség, valamint a művészi kiteljesedés stációira. A főnix mint a repülés, a szabadulás, az önmagára találás jelképe Gilot képein is megjelenik.
Nagyon izgalmasan ér össze ez a motívuma a Vándor-sorozattal, ami az útkeresésről szól. Bár a tusrajzokon hatalmas, geometrikus formák között jelenik meg a törékennyé zsugorodó emberi alak, és ez Gilot talán legvészjóslóbbnak mondható sorozata, még itt is látható, hogy kompozíciói sosem reményvesztettek: az alakok aktív cselekvők, akik belső iránytűjüket követve a veszélyt sejtető térben is előrehaladnak, és néha védelmező barlang fényt árasztó bejáratára lelnek.
Bár ez a sorozata narratív, Gilot alapvetően szimbólumokban gondolkodott. A gordiuszi csomó az élet megoldhatatlannak tűnő akadályait jelképezi nála, a labirintus a bolyongást és az út megtalálását, míg a madarak vagy a hajó a szárnyalást és a szabadságot.
Szintén értelmezhető szimbólumként a lebegő vászon, amelyből hármat is láthatunk ezen a kiállításon. A függesztett vásznak itt győzelmi zászlóként hatnak, amelyek sikeres, győztes életről adnak számot, és Gilot művészetfelfogását is érzékien közvetítik. Az ő célja ugyanis mindig az volt, hogy a művészet pajzs legyen a világ kaotikusságával és zavarosságával szemben, és erőforrásunk lehessen.
A lebegő vásznak a kiállítás talán legszebb darabjai, a keleti kultúra és az ázsiai utazások hatását tükrözik. Kétoldalú kompozíciók, amelyeket Gilot a ’80-as években kezdett el festeni. Szabad művek, amelyeken a formai elemeket fröcskölések, festészeti gesztusok egészítik ki. A Műcsarnok tere most lehetővé teszi, hogy a maguk teljességében mutatkozzanak meg: egy közülük a térbe kifeszítve fog lógni, így mindkét oldalát megtekinthetjük.
Gilot művészetében az összes utazása fontos lenyomatot hagyott. Amikor Londonban élt, a ködös atmoszféra hatására líraibb műveket hozott létre, Kaliforniában, ahol élesebbek a kontrasztok, és erősebb a napfény, inkább tusrajzokat készített, az Égei-tengernél töltött idő után születtek meg az antik művészeti hagyományból inspirálódó munkái, az afrikai utazásai nyomán pedig meleg hangulatú kompozíciókat alkotott.
A kiállítás az életmű formai és stílusbeli sokféleségét is láttatja: a falakon rajzok, sokszorosított grafikák és vászonképek, színes és monokróm munkák, tussal készített festmények, pici, intim alkotások és grandiózus kompozíciók egyaránt vannak. Világossá válik, hogy Gilot életműve különféle világokat olvaszt magába: éppúgy kötődik az ókori mitológiához, mint a modern művészeti kánonhoz, egyszerre nagyon európai és nyugati, izgalmasan inspirálódott továbbá távoli kultúrákból. Tudott nagyon feszes, kiszámított lenni, de nem hiányzott belőle a spontaneitás, a lazaság sem. Kiemelkedő művész és rendkívüli ember volt, aki már életében legendává vált, megkerülhetetlen szellemi örökséget hagyva ránk, olvasható Kovács Krisztina kurátori szövegében, és a Gilot-művek között sétálva úgy érzem, hogy ebben a mondatban szemernyi túlzás sincs.
A Felszálló főnix című kiállítás csütörtökön délután hatkor nyílik meg a Műcsarnokban, és 2024. február 24-ig látható.
Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
