A színek, az új technológiák tartják bűvöletükben a világot, a pop art pedig éppen ezekre, és az értük rajongó fiatalokra épít. Népszerűsége töretlen, a világot összekapcsoló tévé és internet pedig csak tovább erősíti látványos közkedveltségét. A modern csatornákon kommunikáló fiatalokhoz, éppen célközönségéhez érhet el így, és folytathatja hódító útját, hiszen mindig lesznek fiatalok, akik számára a sajátos formák és a színek kavalkádja egyértelműen szexi és trendi ? vélekedett Sarah Wilson művészettörténész, a londoni Courtauld Institute of Art professzora, és a szintén londoni Tate Modern ?The World Goes Pop? című kiállítási katalógusának szerzője arról, miért is válhatott annyira kedveltté az egész világon a művészeti ág.

am

 

Hogy a pop art valaminek a fetisizálása, vagy éppen kritikai megközelítése, számos tényező függvénye lehet Fehér Dávid művészettörténész szerint. A Szépművészeti Múzeum munkatársa, a minneapolisi Walker Art Center International Pop című kiállítási katalógusának szerzője és a budapesti Ludwig Múzeum ?Ludwig Goes Pop + The East Side Story? című kiállítási katalógusának szerzője úgy véli, ha Amerikában nagyítok fel egy konzumterméket, nehéz eldönteni, hogy abból bálványt csinálok, vagy éppen kritikailag közelítem meg a fogyasztói társadalmat. Művészenként eltérő, hogy kritikáról vagy bálványozásról van-e szó, miközben maguk az alkotók is sokszor tudatosan játszottak ezzel a kettősséggel.  

 

Az alapvetően brit és amerikai területen létrejött pop arttal kapcsolatos egyik kérdés éppen a két országban létrejött művek viszonyát feszegeti, nehezen lehetne ugyanis egyértelműen megállapítani, hogyan viszonyultak Nagy-Britanniában az amerikai művekhez. Derek Boshier angol pop art művész szerint ? idézte a vele készített interjúját Fehér Dávid ? voltak, akik istenítették a beáramló amerikai kultúrát, mások viszont úgy érezték, Amerika leigázta Nagy-Britanniát, sokan azonban a két szélsőséges álláspont között foglaltak állást. Számos esetben pedig csak távolról köthetők a pop arthoz olyan művek, melyek a figurális festészethez tartoznak, vagy a pop artra asszociáló stiláris elemeket hordozzák magukon ? ezek eszközeik miatt sajátos értelmezéseket, kettőséget rejthetnek magukban.

am1

 

Más irányt vett azonban a kelet-európai pop art. Fehér Dávid elmondta: az első jelentős magyar pop art kiállítás és az ahhoz kapcsolódó tudományos kötet rendezője és szerzője, Keserű Katalin állapított meg, hogy a hazai kérdések középpontjában nem a fogyasztói társadalom, hanem sokkal inkább a vágyott nyugati világhoz fűződő viszonyunk és a létező szocialista világgal szemben támasztott kritikák álltak. Konkoly Gyula Porcelángyári munkás című munkája például a szocialista munkás ábrázolásának továbbgondolása, az egész azonban egy amerikai eszköztárra jellemző módon jelenik meg. ?Hogyan viszonyulunk ehhez a szocialista ikonográfiához? Komplikált kérdés, melyre nem adhatunk választ, az azonban egyértelmű, hogy nagyon izgalmas kritikai attitűd formálódik ki? ? példálózott Fehér Dávid. Lakner László pedig, Amerikával szembeni kritikai attitűdjének tudatában, úgy dolgozza fel a vietnámi háborúk romantikáját ? folytatta a példák sorát a művészettörténész ?, hogy protestáló buddhista szerzeteseket fest meg magazinfotók stílusára támaszkodva.

 

Timár Katalin művészettörténész, a Ludwig Múzeum munkatársa, a ?Ludwig Goes Pop + The East Side Story? című kiállítás kurátora a tárlatról kifejtette: nagyon keveset tudunk a kelet-európai pop. Ennek oka, hogy a világháború és a rendszerváltozás között sem a demokrácia, sem annak egyik feltétele, a fogyasztói társadalom nem létezett itthon. Amikor aztán persze a sztálinista rendszerből felnőve a 60-as években fellélegezhetett a társadalom, a művészek nyomasztó tapasztalataikat a műveken keresztül jeleníthették meg.

am2

 

A kelet-európai művészek közül kevesen alkottak kizárólag a pop art területén, többségük művészetének csupán pár évét fedte le ez a művéseti ág. ?Művészetem csak pár évét érintette a pop art, érdekes, hogy mégis pop art művészként vagyok bemutatva, habár Ugyan múzeumokban kiállított művek születési idején valóban a pop art szellemében alkottam? ? mondta el Dusan Otasevic belgrádi képzőművész, a Tate Modern és a Ludwig Múzeum pop art kiállításának résztvevője. ?Abban az időszakban az egyetemistaként megtanult klasszikus kifejezési módok elhagyása foglalkoztatott, új anyagokat és új kifejezési módokat szerettem volna elsajátítani. Nagyon sok ipari anyagot használt, nem feltétlenül azokat, amik a festők műtermeiben megtalálhatók. És nem is a klasszikus nagy témákra koncentráltam, hanem apró kisebb banális kérdésekkel kívántam foglalkozni.? Már maga a nagy témáktól való eltávolodás is egyfajta kritikai hangot jelentett, aminek köszönhetően egyfajta kettősség lelhető fel alkotásaiban. Nagyon messze volt a glorifikációtól, az ünnepléstől.

 

A belgrádi művész Towards Communism című munkája a londoni kiállításon látható, mely Lenint közlekedési jelzőtáblán ábrázolja, egyfajta ikont, brandet faragva a szovjet vezetőből. A megjelenítés igen radikális kritikának számított, ami jelentősen veszélyeztette a művész munkásságát, nagy kockázatot jelentett ez a részéről. Szerencsés helyzetben volt azonban, mert fiatal művészként nem irányult rá akkora figyelem, mint azokra az alkotókra, például a filmesekre, akik a nagy tömegekhez is elértek, őket a cenzúra sokkal keményebben érintette. Köszönhetően annak, hogy a kritikusok maguk is fiatalok voltak, elfogadóbbnak számítottak, mint idősebb kollégáik. Ugyan Dusan Otasevic jelentős díjakat nem kapott ebben az időszakban, a fiatal kritikusok elfogadták mondanivalóját, üzenetét, és mindössze apróbb kellemetlenségekkel kellett számolnia.

am3

 

Nehéz ugyan megválaszolni, hogy itthon milyen szankciókkal sújtották volna a Rákosit hasonlóan ábrázoló műveket, Fehér Dávid szerint nem is szabad általánosítani, minden eset más és más volt. Éppen a mai történetírás feladata lebontani, vagy legalább újragondolni a disszidens művészet mítoszát. ?Szeretünk a támogatott és a tiltott művészet pólusaiban gondolkodni, és azt hinni, hogy a támogatottak jól érezték magukat, mások pedig alig tudtak megélni. A hatalmas szürke zóna, az úgynevezett megtűrtek jelentették közben a legnagyobb csoportot, melyen belül is óriási különbségekkel találkozhattunk. Ráadásul sokszor egyszerűen pozícióbeli kérdésről volt szó, Bak Imre pozíciója teljesen más volt, mint Lakneré, akinek csak néhány képét nem lehetett bemutatni, bizonyos kontextusban.? A cenzorok keze is meg volt ugyanis kötve. Az alapvetően baloldali szemléletű, figurális festészetet művelő Lakner eszköztára stiláris szempontból a pop art bizonyos elemeihez rokonítható ugyan, a politikai ikonográfia, mint módszer, kicsit később, a 60-70-es években a konceptualizmus és a fotórealizmus technikáitól sem álltak távol. Beke László művészettörténész egyik izgalmas tanulmányában arról írt például, hogy Pinczehelyi Sándor hiába ábrázolta magát sarlóval és kalapáccsal, és lehetett jogosan ezért valami ironikus üzenetre gondolni, konkrét fogódzót nem találtak a műben. Ugyanígy Lakner 1969-es, Dasvidania című festménye a pop arttal rokonítható stílusban készült el: a képeslap nyomán megfestett orosz vörös katonák önmagukban még nem jelentettek támadhatót. A képet meg is vásárolta a magyar állam, és vélhetően egy pártbizottsági székházban állították ki, egy feljegyzés szerint azonban már ezzel a felirattal: ?Baráti hadsereg a felszabadításkor?. A kép azóta elveszett. Mindesetre komoly dilemmát jelent az alkotás a fetisizálás és a kritika mezsgyéjén, mert nehéz lenne eltagadni a kritikai élét, miközben kommentár nélkül mutatja be a valóság egy fragmentumát. Az értelmezési lehetőség miatt nevezhetjük duplafenekű művészetnek a pop artot, Birkás Ákos művész például, aki hosszú ideje műveli a figurális festészetet: frontok között álló művészetként nevezi meg. A kritikai éle mellett ugyanis sokféleképpen értelmezhető.

 

Kemény György művész is megjelent az október 10-én zajló beszélgetésen, és egy anekdotát mesélt el a közönségnek. ?Minden diktatúrának az első pillanattól repedeznek a falai, annak belső ellentmondásaitól. Terveztem egy akkori rockegyüttesnek egy nagyon popos lemeztasakot. Mindenki szerint szuper volt. A lemezgyár igazgatója be is hivatott, hogy elmondja, ez olyan, mint a legjobb angol és amerikai lemeztasakok mostanában? ? és ezzel meg is indokolta, miért nem rendelik meg. Hetekkel később viszont, amikor Berlinben megrendezték a Világifjúsági Találkozót, ez a bizonyos zenekar is megjelent. A KISZ főembere lelkesen kérdezte meg a zenekar vezetőjét, hogy ugye jól fognak este játszani. Mire ő elmesélte, hogy rossz kedvük talán árnyékot vet az estére, hiszen itthon nem engedélyezték a lemezborítót. Persze rögtön megkapták az engedélyt a sokszorosításra. ?Így működöt a rendszer.?

Fotó: Csákvári Zsigmond