Vannak standard, jól bevált programjai a magyar „világnapnak”, a Madarak és fák napjának úgy, mint az állatkert-látogatás, faültetés vagy kirándulás egy közeli madárvártára. (A világ számos országában ünneplik a fákat és a madarakat, de külön napokon.) Itt az idő, a karanténhelyzet is besegít ebbe, hogy valami mással is, valami rendhagyóval próbálkozzunk meg május 10-én. Olyan túrát terveztünk most Önöknek/Nektek, melynek során a Ludwig Múzeum gyűjteményének madarakat és fákat ábrázoló – na, jó, azokat felidéző-stilizáló – alkotásosait keressük fel. De csavartunk egyet a dolgon, illetve nem is, mindenféle csavar nélkül azt nézzük meg, mik is voltak, mik lehettek a képeken látható madarak és fák előképei. A beazonosításukhoz egy szakembert hívtunk segítségül, Dr. Bankovics Attila biológust, ornitológust, a Magyar Természettudományi Múzeum Madárgyűjteményének volt vezetőjét.

Némi adalék a sétához, hogy a 750 darabos gyűjteményben viszonylag kevés az olyan műalkotás, amelyek középpontjába madarak vagy fák kerültek volna (amiből nem az következik, hogy a kortárs művészek közönyösek lennének a természet szereplői iránt, sőt!) Látni fogják, lesznek közismert, könnyen felismerhető „modellek”, de lesznek köztük nehezen identifikálhatók, sőt olyanok is, amelyek csak emlékeztetnek a valóságban élő előképeikre. És még valami. A műalkotások nagyon bonyolult, összetett képződmények, s jó, ha minden mozzanatuk releváns, akkor is, ha esetlegesnek hatnak a néző számára, tehát az sem mindegy, milyen madár repült be a képbe, a festő milyen fát ültetett el a vásznon!

Dr. Bankovics Attila kommentárjait dőlt betűvel szedtük.

François Boisrond: Macska és Madár (1985)
Ezen a játékos, ugyanakkor szigorúan kétosztatú képen – ugyan miért is? – a macskától balra a villás farok miatt leginkább egy vörös kányához (Milvus milvus) hasonló madár látható.
Mamuka Cechladze: Nők és fiúk 6. (1989)
A női akt mellé a grúz művész egy jellegzetes brazil madarat festett, a sárgaszárnyú arát (Ara macao).  
Felix Droese: Repülj, madár! (1980)
Ez a nagyméretű, csomagolópapírból kivágott ülő madárforma… egy madár, ennél tovább nem lehet menni.
Richard Hamilton: Puha rózsaszín tájkép (1971–72)
A pop art brit atyjának idillikus és ironikus képén két lány egy egzotikus helyen, napsütötte fikusz törzsek között látható.
KissPál Szabolcs: Rever I. (2011)
A kimerevített videóképen a legmagasabb fa egy útszélén álló jegenyenyár (Populus nigra  „Italica”) kora tavaszi hangulatban , míg tőle jobbra és balra hernyók ellen bemeszelt törzsű gyümölcsfák, alighanem szilvafák láthatók.

Megyeri Matthias: „Ny, Nyuszi, Pin Péter és Didoo” kerítés (2003)
 A vaskerítés „csúcsdíszei” között látható egy pingvin, a 18 pingvinfaj közül alighanem az antartktiszi adélie pingvin (Pygoscelis adeliae), míg a koronás madár az ausztrál pálmakakaduhoz (Probosciger aterrimus)) hasonlít.
A. R. Penck: Metafizikus áthatolás egy zebrán (1975)
A prehisztorikus barlangfestményeket idéző hatalmas képen egzotikus motívumok sokasága látható, köztük több állatfigura. A bal felső sarokban látható madár enyhén villás farka és tarka szárnya miatt az afrikai pálmakeselyűre (Gypohierax angolensis) hasonlít.
Martial Raysse: Kép 6. (1975)
A gyermeki naivitással gomolygó formák egy terebélyes böhönccé állnak össze. A böhöncöt nem szeretik az erdészek, mert túl nagy helyet foglalnak el a többi fa elől, ezért jellemzően kivágják őket, pedig nagyon sok állatnak nyújtanak kiváló élőhelyet.
Lydia Schouten: A titkos kert (A tavacska) (2005)
Ebben a szürreális, álomszerű vízióban, az esti ellenfényben egy szabad állásban növő közönséges gyertyán (Carpinus betulus) áll.
Dimitrij Dimitrijevics Zsilinszkij: A vén almafa alatt (1982–84)
A festő a klasszikus orosz képformát idézi meg ezen a képen, továbbá ott az oroszok kedvenc gyümölcse az alma. Az almafa még egész északon, Skandináviában is jól érzi magát.
Milko Bozskov: Oly távol, oly közel (1984)
Egy tavacskához érkeztünk, a tó mellett egy fa áll, míg a fekete madár leginkább azon afrikai fecskékhez hasonló, amelyek farka kevéssé villás.
Agnes Denes: Repülő hal piramis – lebegő vízi élőhely (1984)
Agnes Denes munkájában ez a repülő forma valóban egy halé, valamelyik rájáé.
Edgars Iltners: Tavaszi reggel (1977)
A kellemes május reggel nagy színes foltokból bontakozik ki.
Kelő nap a kilombozódott juharfák között.
Andrej Filippov: Kivágás egy oszlopfőről (1990)
A birodalmi címerek jellegzetes állata a sas. De melyik?
Ha orosz a festő, akkor ez valószínűleg a berkut, a szirti sas(Aquila chrysaetos).
Wolfgang Mattheuer: A szomszéd, aki repülni akar (1984)
A szomszéd nem madár, hanem megduplázott rovarszárnyakon (szitakötő) akar repülni.
Nyikolaj Ovcsinnyikov: Az égbolt (1989)  
Az orosz lelkület elengedhetetlen formálója a nyírfa, a képen látható fasor a legáltalánosabban elterjedt bibircses nyír (Betula pendula) alkotja.
Sigmar Polke: Cím nélkül (2005)
A múzeum egyik leglátványosabb alkotásához érkeztünk. A középen látható madár,ha kicsit vékonyabb és hosszabb lenne a csőre, akkor leginkább a zászlósfarkú kolibrire (Ocreatus underwoodii) emlékeztetne.
Révész László László: Twice around eight (2005)
A különleges videóinstallációban mediterrán mandulafenyők (Pinus pinea) tűnnek fel.
Szépfalvi Ágnes: Parkban (1996)
A kép idilli, a háttérben egy tőből sarjadzó fűzbokor.
Zsilinszkij: Kettős portré: Peter és Irene Ludwig (1981)
A múzeum alapítóit is megörökítette a szovjet-orosz festő. A képen a műgyűjtőházaspár kertjére is rálátni. Azok ott akár tornyosuló európai ciprusok is (Cupressus sempervirens) lehetnek.
Zsilinszkij: Kettős portré: Peter és Irene Ludwig (1981)
Felugossy László: Mindenki halandó (2004)
A különleges atmoszférájú képen a négy női alak egy madarat vizsgál. A madártartása a fehérhasú rétisasra (Haliaeetus leucogaster) emlékeztet, bár a csőre nem. Lehet esetleg galamb is, de sárgalábú galambot nem ismerek.

Fotók: Rosta József/Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

A cikk a Ludwig Múzeum blogján jelent meg.