Régóta foglalkozik Lászlóffy Aladár költészetével. Emlékszik, mikor fedezte fel?
Egyetemista koromban figyeltem fel a kolozsvári irodalmi lapokban megjelent verseire, majd vettem a bátorságot, és levelet írtam neki. Ezzel vette kezdetét a szakmai kapcsolatunk, amely aztán a haláláig kitartott. Voltaképpen mindig is követtem ezt a páratlan életművet, Lászlóffyról több tucat tanulmányt és két könyvet is írtam, az egyik egy monográfia volt. Amikor 1998-ban Kossuth-díjas költőként a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapítótagja lett, engem javasolt, mint szakértőt, hogy gondozzam a műveit. Talán ezért sem véletlen, hogy Lászlóffy Gyöngyi, az özvegye engem bízott meg azzal a felelősségteljes feladattal, hogy a publikálatlan szövegekből állítsak össze egy kötetet.
Szerkesztéskor követtek valamilyen koncepciót?
Nagyon izgalmas munka van mögöttünk. Több száz oldalnyi kéziratból kellett dolgoznom, folyamatosan kerültek elő az újabb és újabb szövegek. Hadd mondjam el, hogy Lászlóffy felesége a férje mellett különösen érzékeny olvasóvá vált, ő volt a versek első olvasója és kritikusa, Lászlóffy Aladár nagyon adott a véleményére. Ritka, hogy olyan ember kezeli a hagyatékot, aki többet tesz, mint amit kötelezettségnek lehet nevezni.
Nem kis fejtörések közepette szerkesztettem meg a kötetet. Lászlóffy utolsó verseskötete óta egy válogatott kötete jelent meg, majd a halála után Kántor Lajos készített egy válogatást, de a mostaniban fellelhető versek legnagyobb része egyikben sem szerepel.
A könyvekből kimaradt verseknél jól megalapozott mérlegelésre volt szükség megítélni, hogy vajon nem szándékosan maradtak-e ki. Hogy véletlenül se érhessen az a vád, hogy önkéntesen bántam a kézirattal, egyik, Lászlóffy munkásságával is foglalkozó irodalomtörténész kollégám, Bertha Zoltán átnézte a kéziratot, és rendkívül helytállónak találta az összeállítást.
Ahhoz, hogy a legjobb helyre kerüljenek a versek, az egész életművet újra kellett gondolnom. Ezért a verseket tizenegy ciklusba rendeztem, és azon belül időrendet állítottam fel. A végeredmény egészen elképesztő: 648 oldal. A könyv a valamikori kritikai kiadás alapja is lehet.
Az olvasó a mostani kötettel egy nagyon más Lászlóffy Aladárt ismerhet meg?
Nem, semmiképpen nem kapunk ?más? képet, mint az eddig megismerhetőt. Inkább azzal jellemezhető A végtelen készenlét, hogy áttekintést ad Lászlóffy költészetéről, a kezdetektől a lezárulásáig. Madártávlati szemle, többféle kiegészítéssel. A már említett ciklusok a líra legfőbb, meghatározó ihletforrásainak megfelelően alakultak ki. A köreikbe tartozó művek születési ideje, mennyisége, minősége vallhat az életműben játszott szerepükről, súlyukról.
A költő egyéni történetfilozófiai szemlélete végig érvényesül, de főként az első két és a hetedik ciklusban jelenik meg közvetlenül. Az emberiség kultúrtörténetének erőforrásai szintén állandó szereplők, de a III. ? IV. ciklusban kerülnek előtérbe. Kiemelkedő helyre kívánkozik két, ?iker?-ciklus: V. A bőralatti én és VI. A vár közel. A költő önmagával és Istennel való számvetése. Ilyen arányban és mélységben az életmű egészében is új. ?Itt heverek ? fogságba esten / e hálátlan fölöslegesben, / ami a szürkeállományon / függő csont-mirigy-hús kabátom.? Borzongató érzékletességgel hozza közel az éterikus élményt.
A Lászlóffy-költészetre mindig jellemző volt, hogy a legemelkedettebb, legelvontabb tapasztalat, kifejezésmód váratlanul asszociálódik a legprofánabb, legnyersebb képzetekkel. Különösen akkor, ha szó- vagy rím-játék kínálkozik, nyelvi humor. Ebben a kötetben, minden gondolatkörben fokozottan lehetünk tanúi ennek. ?Szokrátész tanár úr üzeni Tirolból, / mikulás istenek szállnak ki diókból?. Külön, népes ciklussá sokasodtak a Literator ludens idetartozó darabjai (XI.).
Mit gondol, Lászlóffy Aladár halála óta mennyire kezelik a helyén az életművet Magyarországon és Erdélyben?
Sem Erdélyben, sem nálunk nem lenne könnyű felmérni, hányan, kik ismerik, olvassák a költőt. De azok, akik megismerték, megszerették, túlnyomó többségükben a nagyok, sőt, a legnagyobbak között tartják számon. Úgy vélem, hogy a közvélemény ? ha van ilyen, hogy ?irodalmi közvélemény? ? ítéletében még semmiképpen nincs a helyén. Befogadása intellektuális felkészültséget igényel. Nem alkalmas a könnyű népszerűsödésre. Mégis, vagy pont ezért, azok közé tartozik, akik tartós örökséget őriznek, amely kivárja felfedezése idejét.
Ayhan Gökhan
