A figyelmünket megragadó cím a tárlat legfőbb üzenetét, a romjaiból mindig újjáéledő település életképességét, megtartó erejét hordozza. Az a bizonyos „fekete vár” még a honfoglalás előtti időkben épült, és a tatárok pusztították el 1241-ben, az említett virágok pedig a város címerét uraló rózsák, melyek mindegyike egy-egy történelmi csapásra és az azt követő újjáépülésre emlékeztet. „A fekete várnak Csongrád történelmében szimbóluma van, jelképezi gyökereinket, a csongrádiak fejlődni akarását, ragaszkodását, újjáéledését és megújulását. A múzeum jelene ma valóban a jövendő kezdete, mert értéket, mértéket állít gyermekeink, unokáink számára” – mondta el a megnyitó ünnepségen tartott beszédében Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője. Erre utalt Bedő Tamás polgármester is, és elmondta, a tárlat választ ad arra a kérdésre, miért olyan büszkék a csongrádiak a múltjukra, a mögöttük hagyott ezer évre.
A múlt gazdagságáról beszélt Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár is, aki hangsúlyozta, hogy hiába a gazdag múlt, ha nem kutatják, tárják fel és mutatják meg emlékeit a ma élő nemzedékeknek, az a történelem mély kútjába vész. „Nemzetalkotó, jövőépítő csak olyan ember lehet, aki behatóan ismeri kultúráját, történelmét, a mindennapokban megéli hagyományait, és szívből megbecsüli örökségét. A 21. században a helyi értékek felelős és gondos őrzése a kulturális megmaradás zálogává vált. Az identitás kialakulásában és megtartásában kulcsszerepet játszanak a mindennapi élet kereteit adó helyi közösségek, melyek az egyén mindennapi életének kereteit adják” – szögezte le az államtitkár.
A 93 millió forintból megvalósított kiállítás a szülőváros és haza iránti kötődést, a település és a vidék megtartó erejét hivatott erősíteni, segít felismerni, hogy a jelen és a jövő a múltra épül, annak erejéből, szépségeiből táplálkozik. „A költők csinálnak hazát a legelőből” – írta Márai Sándor, „De a hazát hazaként megtartani a mi felelősségünk” – reflektált megnyitó beszédében a költő gondolataira Demeter Szilárd, a Magyar Géniusz Program kuratóriumának elnöke. Ezt követően a Magyar Géniusz Program credójából idézett: „A válságok korát éljük. Éltünk már hasonló időket, eleinknek sikerült válságálló válaszaikat tettekre váltani, erről mesél az új kiállítás is. Válságálló akkor lesz valami, ha nem kiszolgáltatott olyan erőknek, melyekre nincs vagy csekély a befolyása. Ezért meg kell keresni azokat a belső erőforrásokat, melyek fölött mi rendelkezünk. A kultúra nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai kérdés. Nem léteznek fővárosi vagy vidéki intézmények, magyar múzeumok léteznek, a magyar teremtőerő megannyi temploma, ahol értékelkötelezett munka folyik. Ennek megfelelően egyetlen magyar közgyűjtemény létezik, amely különböző végpontjainak lehetünk gondos gazdái, de ugyanazt az egységes magyar kulturális örökséget őrizzük, gyarapítjuk és tesszük láthatóvá.”
Dr. Végh Katalin, a Magyar Géniusz Program ügyvezetője beszámolt arról, mit adott az országnak, a múzeumoknak és a helyi közösségeknek a három évvel ezelőtt elindult, összesen 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból megvalósuló program, melyből a csongrádi múzeum állandó kiállítása és épülete is megújulhatott a padlástól a mennyezetig.
A lenyűgöző összetettségű kiállítás minden szeglete Csongrád szellemi és természeti értékgazdagságáról mesél, izgalmasan összefűzve a múltat a jelennel. Átfogóan mutatja be a város régészeti, történeti és néprajzi történetét az őskortól egészen a rendszerváltásig. Az egyik legnagyobb erénye, hogy történetekre épül, melyeket élményszerűen, testre-lélekre hatóan tár a látogató elé. Végigjárva a termeket észrevehetjük, hogy minden apró részlet nyílik, mozog, kihúzható, benyomható, kivehető, forgatható, egyszóval nem lehet nem bevonódni a rendkívül sokrétű tartalomba. A megszokottnál több és nagyobb képek, videók, érintőképernyős és digitális tartalmak, meghallgatható hanganyagok, zenék és felvehető, korhű ruhamásolatok segítenek, hogy beleringathassuk magunkat az adott történelmi korba. Érezhetően az átlényegülésen van a hangsúly, azon, hogy a szemlélődő ne csak megértse, hanem át is élhesse a látottakat. Igazi kuriózumnak számítanak a jellegzetes „csongrádi hangok”, melyeket a lakosságot bevonva állítottak össze az alkotók, így meghallgathatjuk, milyen az egykori fahíd pallójának döngése, a Piroskavárosi piac atmoszférája szombat reggel vagy azt, hogyan dolgozik a mindenkinek kedves Géza komphajó. A lakossággal való együttműködést példázza számos egyéb részlet is, például az, hogy az egyik sarokban ácsorgó szőlőbeli kunyhót nem néprajzos szakember, hanem kunyhótulajdonosok, tapasztalt csongrádi emberek rendezték be.
A kiállítótérben a látványvilág izgalmas kettőssége érhető tetten: az egykori polgári ház elegáns és visszafogott miliőjébe fiatalos, vibráló, színpompás enteriőr keveredik. A négy különféle színnel is elválasztott terem más-más tematikával foglalkozik, taglalja a Tisza és a város sokoldalú viszonyát, felöleli Csongrád történelmének legfontosabb eseményeit 1711–1989 között, melyek közül kiemelkedik a Károlyi grófok tevékenysége, a szabadságharc eseményei, a dualizmus időszaka, az első és második világháború, 1956 történései és az államszocializmus időszaka. A régészeti blokk bemutatja az őskortól 1711-ig a helyben, illetve a környéken talált leleteket, melyek igazi újdonságnak számítanak, hiszen 90 százalékukat eddig nem láthatták a látogatók. A város társadalmának történelmi keresztmetszete kiemelkedő egyéniségekhez – Bagi Józsefhez, a mándlis nábobhoz, Csemegi Károly jogtudóshoz – kötődően bontakozik ki. A néprajzi egység a pásztorélet, szőlőművelés, kubikosság, halászat, fazekasság, földművelés és a viselet témái köré csoportosul.
„Nem követtünk vakon semmilyen trendet és előttünk álló példát, csak a saját benyomásaink, elképzeléseink, vízióink vezettek a kiállítás tervezésekor, így hatalmas adag merészség is van ebben a gyűjteményben” – mesélte dr. Gyöngyössy Orsolya kurátor, igazgató. „Kutatói munkám során több mint húsz éve Csongráddal foglalkozom. Nagyon szeretem ezt a várost, de ez a szeretet nem egy palástoló, elvakult lokálpatriotizmusból ered, mert látom a város mindkét irányú pólusát, hanem a tudományos kutatómunka eredményeiből táplálkozik. Ez a szeretet és szenvedély végig ott munkált bennem és a munkatársaimban az alkotómunka során, és szívből reméljük, hogy ezt a látogatóink is érzik majd.”
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
