? Hogyan tudnak megélni Pécsen irodalommal foglalkozó, netán alkotó emberek?
? Nagyon kevés intézmény van, ahol az értelmiség, a művészek egyáltalán megtalálják a helyüket. Ezért sokan el is vándorolnak ? Patartics Zorán építész egy EL / AWAY című programban éppen ezt térképezte fel, hogy az itteni tehetségek, ha az egyetemen nem tudnak állást szerezni, milyen nehezen kapaszkodnak meg. A szerkesztőségünkben például rajtam kívül már mindenki az egyetemen dolgozik, pedig ez korábban nem így volt. A nyolcvanas években Parti Nagy Lajos és Csordás Gábor rendes állásban voltak Szederkényi Ervin mellett. A jelentős irodalmárok régebben könyvtárban dolgoztak, ahol nyilván kutathattak is, a század elején Várkonyi Nándor az egyetemi könyvtárban vagy Csorba Győző bácsi könyvtárvezetőként, aztán ugyanígy Bertók László is. Abból szerényen meg lehetett élni, és lehetett közben alkotni. Mindez persze örök dilemma ? úgy tűnik, a többség inkább polgári foglalkozás mellett alkot, de vannak azért függetlenek is, akik minimális honoráriumból próbálnak boldogulni ?, mert a magyar irodalmi piacról senki nem él tisztességes színvonalon.
? Pedig a hetvenes években jelentős szellemiségű alkotóközösség dolgozott itt, amelyhez irodalmárok is tartoztak ? akkoriban már a Jelenkor is működött.
? Persze, az akkori zárt világban az állam eltartotta a gazdag kulturális intézményrendszert, az Eck Imre vezette Pécsi Balett vagy a Pécsi Műhely nevű képzőművészeti csoport, illetve a múzeum hatalmas anyaga így jöhetett létre. És valóban ennek a szellemi közegnek része volt az 1958-ban induló lap is, amelyet a hatvanas évektől Tüskés Tibor szerkesztett, amíg el nem csapták, Mészöly Miklós egyik drámájának közlése volt ellene a legsúlyosabb vád. Mészöly Miklós ugyanis fontos alakja volt a minket megelőző pécsi folyóiratnak, a Sorsunknak, aztán különösen a Jelenkornak; szekszárdiként Pécset tartotta a szellemi otthonának.
? A Jelenkorban korábban is jelentek meg más művészeti alkotásokkal, alkotókkal foglalkozó írások, például a júniusi szám tematikusan színházi. Emellett azonban más művészeti ág nincs ennyire kiemelve. Nem mintha egy irodalmi lapon építészeti írásokat akarnék számon kérni, mostanában mégiscsak történtek itt jelentős építészeti események.
? A rendszerváltás után természetes volt, hogy az irodalmi, illetve más művészeti lapokban minden tárgyban születtek írások, mert szemlézhetőbb volt a kulturális élet. Ma ez sokkal áttekinthetetlenebb. Egy irodalmi szerkesztő más művészeti ágakról szólva könnyen belefuthat dilettáns írásokba, sőt gyakran még azt is nehéz megbecsülni, miről kell írni és miről nem. A Jelenkor persze igyekszik felmutatni azokat az itt születő művészi és kulturális teljesítményeket, amelyek univerzálisak. És valóban kevésbé van jelen a lapban az építészet, bár megjelentettünk az évek során néhány összefoglaló írást, a nyári számunkban éppen van a Zsolnay?negyedről egy tanulmányszerű kritika. Azelőtt pedig hoztunk ki komplett számot az ókeresztény emlékegyüttesről. És találnunk kellene olyan szerzőt is, aki folyamatosan szemlézi a pécsi komolyzenei életet, ráadásul most indul az egyetemen popzenei képzés is. Remélem, mihamarabb valóra váltjuk a terveinket, így a honlapon sokkal több elérhető tartalmat tennénk közre. Oda több tárgyban kerülhetne nagyobb mennyiségű anyag az internetes olvasási szokásokhoz igazodva, a lapban pedig jöhetnének a hagyományos, ?elitista? írások.
? Az Ördögkatlan fesztivál beszélgetéseit már a fesztivál kezdeteitől fogva szerkeszti, vezeti. Többször hallottam a beszélgetést, tavaly például Tolnai Ottóval. Mi a feladata ilyenkor a beszélgetés vezetőjének?
? Egy fesztiválon nyilván oldottabban, a közönség irodalmi kíváncsiságára tekintettel lehet és kell vendéget hívni és beszélgetni. De ezeknek is van tétje, úgyhogy valamit meg is kell tudni a végére annak, aki végighallgatja. Izgalmas feladat megtalálni, mennyit bír el egy beszélgetés, és hogyan érdemes tagolni. Nyilvánvalóan az egyik legnagyobb kockázata, hogy elég érdekes lesz-e, teljesen mindegy, hány száz ilyenen van túl az ember, a veszély változatlan.
