Jókaiék indulásakor mi jellemezte az új nemzedéket? Miben voltak ők mások a korábbiakhoz képest?
Esetükben nagyon jól megragadható a nemzedéki kérdés, hiszen 1846-ban Petőfi a maga generációjából szervezte meg az úgynevezett Tízek Társaságát, amelynek az elsődleges célja egy nemzedéki lapalapítás előkészítése volt. Ez a lap végül nem jött létre, de ez a rövid ideig működő vállalkozás pontosan megmutatja, kik tartoztak bele abba a nemzedékbe, amelyet Petőfi a magáénak érzett, és amelyet közösségként igyekezett felmutatni. Műnemileg eltérő preferenciájú alkotók gyűltek itt össze, akiknek az irodalmi szocializációja nagyjából az 1830-as évek végén indult el: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Damó Kálmán, Kerényi Frigyes, Obernyik Károly, Pap Endre. Társadalmi státuszukat tekintve nagyon kevés nemesi származású van köztük, többnyire honorácior státuszú írók, tehát nem nemesi értelmiségi háttérrel érkeznek, és Petőfi őket akarja egyesíteni egy romantikus irodalomszemlélet megalapozásával.
Nem volt reális várakozás az, hogy ők lapengedélyt tudjanak szerezni, nincs is nyoma annak, hogy ezt valóban megpróbálták volna, de annyi mindenképpen kiderült, hogy ennek a tíz írónak a távolmaradása az irodalmi piacról érezhető hiányt keltett, és ez reakcióra kényszerítette a divatlapok szerkesztőit is. Vahot Imre, a Pesti Divatlap szerkesztője megpróbálkozott egy látványos sztrájktöréssel: a nála lévő korábbi kéziratokat egyszerűen a szerzők beleegyezése nélkül lehozta a lapjában, miután megjelent az a nyilatkozat, hogy nem adnak kéziratot a divatlapoknak, és ezzel igyekezett nevetségessé tenni őket.
Vahot sajtóbéli helyreigazításra kényszerült, Petőfi párbajra is kihívta őt, de a szerkesztő nem állt ki ellene. A másik emlékezetes szerkesztői reakció Frankenburg Adolf nevéhez kötődik, ő felajánlotta a Tízek Társaságának a saját lapját, és a társaság két legmeghatározóbb szerzője így lett az Életképek szerkesztője – Petőfi vitte a versrovatot, a próza és egyéb pedig Jókaihoz tartozott. Ennek következtében lett a 22 éves Jókai minden idők egyik legfiatalabb szerkesztője.
Jókai 17 évesen már szomorújátékot írt, amelyet az akadémia dicséretben részesített, 18-19 évesen befejezte az első regényét. Hogyan fogadta a családja a fiatalember irodalmi ambícióit?
A családja támogatta ebben, ugyanis Jókai kilencéves korában publikált először, és az a versike nyilván nem az apja ellenére tudott eljutni a Társalkodóhoz. Ha az apja, aki jó nevű ügyvéd volt, szégyellte volna azt, hogy a fia ír, bizonyára nem engedte volna, hogy a Jókai név ilyen kontextusban megjelenjen a lapban. A nemzedék többi tagjánál nem találunk ilyen támogató családi hátteret, például Petőfi mészáros apja kimondottan ellenezte a fia művészi ambícióit. Jókai esetében az is meghatározó, hogy nagyon korán félárva lett, az édesapja meghalt, de amennyire a forrásokból kikövetkeztethető, az édesanyja is támogatta őt írói törekvéseiben. Persze Jókai nagyon taktikusan kommunikált erről vele.
Tehát neki joggyakorlatot kellett végeznie Pesten, de az anyjának írt leveleiben többször hivatkozott a principálisára, azaz arra az ügyvédre, aki mellett gyakornokoskodott, hogy ő is támogatja és értékesnek tartja az irodalmi munkásságát. Rendszeresen megírta azt is, mennyi pénzt kap az írásaiért, ezzel pedig azt bizonyította, hogy jól meg tud élni az irodalomból, és nem kért pénzt otthonról. Tehát Jókai ilyen módon idejében elkezdett azon dolgozni, hogy a családja elfogadja azt a döntését, hogy nem praktizál ügyvédként, hanem inkább az irodalomból él meg. Azért is lehetett ez a folyamat zökkenőmentes neki, mert ezzel párhuzamosan társadalmilag is elfogadott foglalkozássá minősült át a szerkesztői lét.
Jókai esetében a nemzedéki kérdés azért is összetett, mert egy hosszú pálya adatott neki az irodalmi színtéren – láthatjuk ifjú titánként, de nagy öreg írófejedelemként is. Hogyan változik a nemzedéki kérdés a szabadságharc után, amikor Petőfi már nincs velük? Milyen az 1850-es években az irodalmi színtér?
A szabadságharc után a nemzedék tagjai eltérő életstratégiák mentén rendezkedtek be. Voltak, akik részt vettek a mégiscsak létrejövő néhány irodalmi lap működtetésében – Jókai például amint tehette, ismét szerkesztőként dolgozott (Vahot Imre mellett a rövid életű Remény című lapot szerkesztette). Mások megpróbáltak az államhatalomtól független életformát kialakítani – ilyen volt például a magánnevelői státusz vagy valamelyik protestáns egyház által fönntartott iskola tanárává avanzsálni, így dolgozott például Arany János Nagykőrösön vagy Obernyik Károly Kecskeméten.
A nemzedék kevés tagjának volt lehetősége visszahúzódni a birtokára, ilyen például Madách Imre, aki Pesttől távol vészelte át ezeket az éveket. Volt, aki kénytelen volt állami állást vállalni, mint például Vajda János, de neki elnézte ezt az irodalmi közvélemény, mert nem azonosult túlságosan az államhatalommal. Ellenben van, aki esetében ez az irodalomból való kirekesztést jelentette. Ilyen volt Kuthy Lajos, az 1840-es évek egyik legnépszerűbb prózaírója, aki úgynevezett Bach-huszár lett, megyebiztossá nevezték ki; neki nem tudták megbocsátani, hogy azonosult egy politikailag kompromittáló feladattal, régi barátai és pályatársai is elfordultak tőle.
A 19. század második felének magyar irodalmából a mai olvasó Jókai neve mellett talán leggyakrabban Arany Jánoséval és Madách Imréével találkozik. Hogyan viszonyultak ők egymáshoz?
Arany segítette és támogatta Madáchot: a Kisfaludy Társaságban ő olvasta föl Az ember tragédiája első négy felvonását, s a fölolvasást bevezető méltatásában azt állította, hogy Petőfi óta Madách az első eredeti tehetség. Ez hatalmas dicséret a részéről. Utána pedig Aranynak volt köszönhető, hogy a drámai költemény a Kisfaludy Társaság illetményköteteként megjelenhetett, s ezt a kiadást maga Arany szerkesztette és korrektúrázta. Madách mégsem lett a maga korában felkapott szerző – igaz, korán meg is halt. Jókai Madáchhoz való viszonyulásáról nem sokat tudunk, ő nem méltatta Az ember tragédiáját, és tény, hogy Madách sem keresett publikálási lehetőséget olyan lapoknál, ahol Jókai szerkesztő volt. Aranyról tudjuk, hogy a kor meghatározó alkotója maradt, de Jókai sikere hozzá képest is más volt.
Valóban képes volt arra, hogy ő legyen az írófejedelem a 19. század végén. Az összes akkor népszerű zsánerre reagált, és nagyon érzékenyen vette észre, hogy mi az, ami sikeres az olvasók körében. Az első regénye, a Hétköznapok egy sajátos kalandregény, amely olyan hagyományokat folytat, mint amilyen például az Alföld irodalmi felfedezése, Kecskemét és környéke ábrázolásával és mitizálásával. A regény egyik alapproblémája, a gonoszság és a jóság összeütközése olyan populáris témák voltak, amelyek akár Nagy Ignácnál vagy Kuthy Lajosnál is ott vannak, csak Jókai ezeket sokkal ügyesebben kezelte, sokkal inkább beolvasztotta egy általánosabb, romantikus regénypoétikába.
Jókait ma főként a regényei miatt ismerjük. De volt neki költőidentitása is? Milyenek a versei?
Azt mondanám, hogy ezek inkább a publicisztika kategóriájába tartoznak. Jókai saját magát nem tartotta ihletett költőnek, de azért jelentek meg verseskötetei az 1860-as években, és már az 1840-es években is írt verseket. Ezek nem igazán jó művek, de nagyon sok esetben a korabeli közéletnek olyan jelenségeire reagálnak, amelyek utólag is nagyon izgalmassá teszik őket. Ezenkívül van egy szerelmes versciklusa, amely hamarosan megjelenik az egyik tanítványom, Fülöp Dorottya szerkesztésében.
Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatának volt a sajtónyilvánosság előtt zajló része is. Jókaiék szintén szerepeltek a korabeli bulvárhírekben? Akár a Laborfalvi Rózával való házasságát, akár a Nagy Bellával való kapcsolatát figyelemmel kísérte a korabeli sajtó?
Jókai külön ügyelt arra, hogy Laborfalvi Rózával ők egymást erősítő jelenségként tűnjenek fel a nyilvánosság előtt. Például amikor Laborfalvi Róza vendégművészként fellépett a kolozsvári színházban, akkor Jókai is elkísérte, s így a nyilvánosság számára két sztár tűnt fel egymás mellett, és az ünneplés mindkettejüknek kijárt. Nagy Bella kapcsán szintén komoly médiaérdeklődés vette körül őket, hiszen botrány volt a házasságuk, amellyel többféle tabut is megsértett Jókai.
Ez utóbbival függött össze az, hogy Nagy Bella egy pozsonyi vendégjátékát antiszemita tüntetők zavarták meg. Az ilyen típusú incidensekkel is magyarázható, hogy Nagy Bella korán visszavonult a színpadtól. Amikor viszont a házaspár Franciaországba utazott, akkor az ottani sajtó figyelme is rájuk irányult, és a franciák is úgy emlegették őket, hogy a nagy magyar író és a fiatal felesége. Tehát a szokatlanul nagy korkülönbség miatt eleve volt egy komoly médiaérdeklődés irántuk.
Tudható, hogy Jókai családja egyik házasságát sem fogadta örömmel. Amikor a 23 éves Jókai feleségül vette a 31 éves színésznőt, Laborfalvi Rózát, akinek ekkor már van egy törvénytelen gyereke, a Petőfivel való barátsága is megszakadt. Amikor 74 éves aggastyánként újraházasodott, és összekötötte az életét egy akkor húszéves színésznővel, szintén megbotránkoztatta a környezetét. A halála után a végrendeletét is megtámadták, amelyben mindenét az ifjú feleségére hagyta. A korabeli sajtóban is nyomon követhető ez a botrány?
Jókainak ez az ellenségeskedés megkeserítette az utolsó éveit. A sajtóban is voltak üzengetések, megjelentek olyan publikációk is, amelyek egyrészt azzal vádolták Nagy Bellát, hogy Jókait fogolyként tartja és bántalmazza, de olyan írások is megjelentek, amelyek megvédték a fiatalasszonyt. Jókainak nem volt vér szerinti gyereke, de Laborfalvi Róza lányát sajátjaként nevelte, s az ő lányát, aki egyébként szintén házasságon kívül született, hivatalosan is örökbe fogadta. Ő volt aztán az, Feszty Árpádné Jókai Róza, aki Jókai halála után megtámadta a végrendeletet. Korábban az is megesett, hogy amikor Jókai és Nagy Bella elmentek megkoszorúzni Laborfalvi Róza sírját, akkor Jókai Róza széttépte azt a koszorút, amelyet Nagy Bella odatett. Ez Jókait annyira megrendítette, hogy feljelentette a lányát a rendőrségen, ezt követően Róza és a férje nyilvánosan bocsánatot kért.
