Már lehet nevezni a 6. Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra

Film

Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják.

A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására. Az öt eddigi versenyre ötven országból csaknem kétezer filmet neveztek.

A következő filmes seregszemlére január 10-én éjfélig lehet benyújtani a műveket három kategóriában. Pályázni fikciós nagy- és kisjátékfilmekkel, valamint kísérleti filmekkel lehet, utóbbi kategóriában lehetőség van animációs és mobiltelefonnal készült filmek benyújtására is. A versenyre korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók, alkotócsoportok olyan filmekkel, amelyek 2019. január 1-je után készültek. A szervezők várják azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók vettek részt.

A versenyprogramot előzsűri állítja össze, a fesztivál elismeréseit pedig a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) vezetője, Szabó Gábor által elnökölt nemzetközi zsűri ítéli oda. A fesztiválra beérkező pályaműveket a szakemberek az operatőri teljesítmény alapján értékelik, ugyanakkor figyelembe veszik a film egészének művészi színvonalát is. Elvárás, hogy Zsigmond Vilmos munkásságához méltón a pályaművek eredeti és kreatív operatőri megoldásokat tartalmazzanak.

A fesztivált május 24. és 28. között rendezik Magyarország egyik legszebb, több mint százéves hagyományos filmszínházában, a Belvárosi moziban.

A nyitóképen az idei díjazottak. Forrás és további információk: zsigmondvilmosfilmfest.com