Március 25-től lehet szavazni a Libri irodalmi közönségdíjasára

Irodalom

A közönség a 10 döntős mű közül választhat, amelyeket 156 könyvből választott ki a Libri által felkért 212 tagú szakmai csapat.

A könyves cég 2016-ban alapította meg a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat, az elismerésekkel az előző év legjobb magyar szépirodalmi könyveit díjazzák. A nyertes könyvek szerzői 2-2 millió forintot és 30 millió forint értékű médiatámogatást kapnak. A versenyben a díj átadását megelőző évben először kiadott, magyar szerző magyarul írt szépirodalmi művei vehetnek részt, azok a könyvek, amik hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak.

Az idén 156 könyvet tartalmazó lista 50 kiadó műveiből állt össze, ebből választotta ki a Libri által felkért, neves közéleti személyiségekből álló 212 fős szakmai bizottság a 10 döntős művet.

A Libri idén is bevonta a fiatalokat, és felkérte szavazni többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a CEU, a Debreceni Egyetem és az ELTE hallgatóit valamint ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium diákjait, az Eszterházy Károly Egyetem, az IBS, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Kolozsvári Egyetem, a METU, a MOME, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és az Újvidéki Egyetem hallgatóit.

Az ő döntésük alapján állt össze az a tíz könyvből álló lista, amire majd a közönség és a szakmai zsűri is szavaz. A közönség május 2-ig adhatja le voksát a Libri weboldalán, a Libri irodalmi díj nyerteséről pedig az ötfős szakmai zsűri határoz. A grémium tagjai Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus.

Tavaly a közönség tetszését Grecsó Krisztián Vera című regénye nyerte el, a Libri irodalmi díjat pedig Láng Zsolt vehette át Bolyai című művéért.

Kiemelt kép: Pixabay