Vannak, akik számára a gasztronómia egyfajta vallás, csak éppen nem a lélek áll a dogmák középpontjában, hanem a gyomor. Számukra a Ferenciek tere megmaradt búcsújáró helyszínnek, hiszen újrahangolt koncepcióval ismét kinyitott a Covid–19 miatt bezárt Centrál Kávéház, tárt ajtókkal várja a pezsgő szerelmeseit az Étoile Champagne Bar a Párizsi udvar felújított, ikonikus épületében, ahol márkás pezsgőket kóstolhatunk.
Ha nem akarjuk, hogy a szénsav és a luxus a fejünkbe szálljon, de maradnánk az eleganciánál, akkor igyunk meg egy finom kávét az egykori Belvárosi Kávéház díszletei között megnyílt exkluzív Matild Café & Cabaret-ban! Először az jutott eszünkbe, hogy nehogy úgy járjunk vele, mint a New York Caféval. Ott ugyanis az történt, hogy a kávémérés fölötti egykori sajtópalotából szálloda lett, a kávéház pedig a hotel fenségterülete. A pestiek így aztán jórészt elkerülik. Noha a turisták sem a szobakulccsal keverik meg a feketéjüket, a New York levált a városról. A történelmi belvárosban a Váci utca közelsége miatt is sokkal több a turista, mint Erzsébetvárosban, a háromszáz főt befogadni képes Matild Cafénak mégis nagyobb az esélye arra, hogy a pesti kávés közönség belakja. Mert
a Matild dialogizál a várossal, és keresi a kapcsolódási pontokat az Osztrák–Magyar Monarchia hagyományával,
ami a menüsor összeállításában és a kávé mellé fogyasztott sütemények kínálatában is megmutatkozik.
Az étlapon megtaláljuk az Esterházy-tortát, a Rákóczi-túróst, a dobos- és a Sacher-tortát, de kaphatunk Matild-reggelit is, ami tükörtojásból, lecsóból, sült kolbászból és pirított kifliburgonyából áll. Az utóbbitól úgy jóllakunk, hogy egy dupla kávé kell, hogy magunkhoz térjünk. Az enteriőrben az a nagyszerű, hogy egyszerre érezzük a kastélyos szalonélet pompáját, a bútorok ugyanakkor a kortárs, trendi nappalik klasszikus ízléssel összekacsintó világát is megidézik. A Matild Cafénak nem a New York a fő riválisa, hanem a már bejáratott, közeli Centrál, amelyet több mint húsz éve adtak vissza a városnak. A Centrál ízig-vérig irodalmi kávéház, de az egykori Belvárosiba nemcsak bohém művészfélék és a szerkesztők jártak, hanem ügyvédek, katonatisztek, körúti mozipofák, köztisztviselők és cselédek is.
Az identitás egy kávéház esetében ugyanolyan fontos, mint az arabica pörkölése.
A Café Matild az irodalomban, a művészet magnetikus erejében találta meg mindazt, amire a karakterét építi. Krúdy zsánerszobra is azért ül a teraszon, mert a legendárium szerint itt írta a Szindbád néhány fejezetét. Amit nem igazolt vissza az irodalomtörténet, mégis el akarjuk hinni, mert az csak jó, amikor meglódul az emberi fantázia. Viszont Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János biztosan járt ide, és ez szintén jól hangzik. A kétszintes Matild Cafénak szecessziós szabása mellett a nagybetűs történelemhez való meghitt viszonya is identitásépítő.
A kávéháznak otthont adó, tükörszerűen megépült Klotild-paloták 1899 és 1902 között Klotild Mária szász-coburgi és gothai főhercegné védnöksége alatt, Korb Flóris és Gierg Kálmán tervei alapján épültek. Az építmények olyanok, mintha a hatvanas évek elején lebontott, 1945-ben felrobbantott Erzsébet híd kapui lennének. A kávéház történelembe ágyazottságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második világháború után ez volt az első budapesti hely, amely újra megnyitotta a kapuit. A Rónay Egon vezette kávéház a város élni akarásának szimbóluma lett.
Rónay – aki nem sokkal ezután, 1946-ban Londonba költözött – a pincében elrejtett kávéját kínálta az ellátási gondokkal küszködő és kávéra szomjazó városnak.
Az épület tanúja volt szobordöntésnek, hídrobbantásnak, de az újjászületésnek is.
Persze ha az épített múlt mellett ennyire fontos az „épített legendárium” is, akkor meglepő lehet, hogy nem a százhúsz éves Belvárosi Kávéház nevet vitték tovább. Valljuk be, ez érthető is. A Belvárosi Kávéház fantáziátlan név; olyan, mint egy kisvárosi kávézó a polgármesteri hivatal és a takarékszövetkezet épülete között, a főtér sarkában bárhol Magyarországon. A Matild Café & Cabaret elnevezésben viszont van dög. És hát nem is lehetne a régi nagy időket precízen visszahozni, mert hát melyiket? A még a Monarchiát idéző éveket? Azt az 1902-től 1918-ig tartó „nagy időt”, amikor azt hihettük, hogy Magyarország Közép-Európa centrális erőtere? Vagy azt az időszakot, amikor igazán pezsgett az élet ebben a kávéházban, de már mindenkiben ott volt a kihordhatatlan veszteség, mindaz, amit az első világháborút lezáró béke hozott? Vagy a remény rövid, kétéves, dafke élni akaró koalíciós korszakát? Vagy azokat az időket, amikor a pártelit megmutatta, hogy milyen a szocialista burzsoázia diszkrét bája?
Amikor a már Lidó néven működő intézményben nemcsak Ungár Anikó érzéki bűvészműsorának tapsolhatott a közönség, hanem legalább akkora varázslatot produkált a revü koronázatlan királynője, Medveczky Ilona, aki úgy nézett ki, mintha épp a párizsi Folies Bergère-ből érkezett volna Concorde géppel. És akkor még nem beszéltünk a mindig mosolygós Harangozó „Bim-bam” Teri tánczenei koktéljairól és Járóka Sándor zenekaráról.
A belső tér olyan exkluzív, annyira lenyűgöző, hogy előbb-utóbb felfedezik majd maguknak az itt forgató amerikai filmes stábok is, ahogy az utóbbi időben a Párizsi udvart is számtalanszor adták kölcsön filmes produkcióknak. És ahogy kell, a Matildban van csokoládéműhely, amelyben kézzel készült, elvitelre is kapható bonbonokat és pralinékat készítenek. Milyen jó lenne, ha ennél a pultnál logóval ellátott, Matild Café feliratú eszpresszós csészéket is vehetnénk, ahogy a nyugat-európai kávéházak boltjaiban szokás. A Matild Café nem olcsó, de a finomságok mellé megkapjuk az időutazás élményét: egy olyan teret, amelyben a precíz és részletgazdag – közel öt évig tartó – helyreállítási munka megadja a múlt század forduló Budapestjének illúzióját. Valójában mindkét, a Ferenciek terén álló palotát Klotildnak hívják (Klotild-paloták), csak a köznyelv nevezte a déli épületet Matildnak. Matild tehát csak az élénk fantáziánkban létezik, de most egyre inkább úgy tűnik, hogy testet ölt.
Fotók forrása: Matild-palota
