Megéri elfáradni, ha úgy érezhetjük: történt valami

Színpad

„Folyamatosan ellene kell mennem az ösztöneimnek” – mondja a József Attila Színház Amadeus-bemutatójában Salierit alakító Fila Balázs. A színművésszel az egyik próba után gonoszságról és sajátos színpadi KRESZ-ről is beszélgettünk.

Rendre
szimpatikus figurákat alakít a színpadon, Salieri karaktere viszont szinte
megátalkodott. Hogyan érzi magát a szerepben?

Még szoknom kell. Folyamatosan ellene kell mennem az
ösztöneimnek; mindannak, ami az énemből fakad. Iszonyú koncentrációt igényel,
pengeélen táncolok… Nem biztos, hogy jó gonosznak lenni.

A
színpadon sem?

Mindig ki akartam próbálni, és nagyon örülök a feladatnak, mégis ijesztő, hogy vannak ilyen emberek. Minden alkalommal, amikor a darabbeli Mozart megpendít valamilyen érzelmes húrt,

uralkodnom kell magamon, hogy – Salieri habitusának megfelelően – hidegen kívül maradjak ezen.

A
Salierit játszó színész vállán nyugszik az előadás, ám miközben Mozart
felszabadult, szélsőséges karaktert mutathat meg, Salieri mindig erősen
kontrollált mezsgyén mozog.

A mi előadásunkban ez árnyaltabb. Koltai M. Gábor
rendező meg akarta mutatni, hogy ők egymást juttatják az őrület szélére, és ez akkor
is mindkét esetben őrület, ha az egyiküknél kevésbé harsányan nyilvánul meg.
Salieri kiszámíthatóságra, biztonságra törekszik. Szép zenét akar írni,
történelmi alakokat állít az operái középpontjába, és az arisztokrácia kegyeit
keresi. Lényegében boldog életet él, amíg nem rondít bele Mozart.

Zenés
színész osztályban végzett. Ebben az előadásban mennyire van szüksége a zenei
ismereteire?

Nagyon jól jön, végig észnél kell lenni ebből a
szempontból. Miközben mondom a szöveget, a színpadon játszó vonósnégyest
hallgatom, mert az utolsó szavamra húzzák be a vége akkordot, és ha előbb
hagyom abba, az igen furcsán hangzik. Megfelelő ritmusban kell haladnom. De a
díszítések ütemét is figyelem; tudom, milyen hangokra indulnak, és mire fejezik
be a kollégák. Sajátos színpadi KRESZ.

Ez
később ösztönössé válhat?

Nem hiszem, ez legfeljebb kisebb szerepek esetében fordulhat elő. Ez a szerep iszonyatos koncentrációt igényel.

Előfordult a próbán, hogy egy fél mondat erejéig „kikapcsoltam”, és közben megtörtént valami, aminek szerves része kellett volna legyek.

Hogy végig színpadon vagyok, annak számos praktikus nehézsége is van: például a folyadékhiány. Néha úgy érzem, hogy egészen kiszáradok ettől a sok szövegtől. Bagó Gizella, az énekmesterem tanította a főiskolán, hogy ilyen helyzetekben egy picit meg kell harapnunk a nyelvünket, mert abban a pillanatban megindul a nyáltermelés. Ehhez a praktikákhoz nyúlok előadás közben.

Nem
szokatlan az Ön számára ez a rendkívül erős kontroll, hiszen például A király beszédében a dadogós VI. György
szövegének jóformán minden levegővételét a dadogás ritmusához igazítja.

Ott mégis kicsit könnyebb a helyzetem, mert
párbeszédekről van szó, nagyon kevés a monológ. Ez az előadás viszont tele van narrációkkal,
amikor kifelé, a közönséghez beszélek.

Ezekre
néhol kitaláltak valamilyen cselekvést: öltözést, lábáztatást, máskor viszont egyszerű
történetmesélés tanúi vagyunk. Mennyire kapott határozott rendezői
instrukciókat?

Gábor sok ötletet hozott, de közben hagyta, hogy csináljam,
és terelgetett. Pontosan kidolgoztuk, hogy mi az, amit a közönségnek címzek, és
mi az, ami „befelé” hangzik el.

Amikor
a nézőkhöz beszél, ügyelnie kell arra, nehogy valami kizökkentse?

Már a próbákon is igyekeztem keresni a nézőtéren ülők
tekintetét, hogy szokjam. Izgalmas lesz nagy közönség előtt játszani.

Tasnádi
Bencével először dolgoztak együtt. Milyen volt a közös munka?

Nagyon élvezetes. Bence hihetetlen energiákkal dolgozik; igencsak „fel kellett szívnom magam”, hogy én is új energiákat tudjak mozgósítani.

Itt, a színházban megszokták, hogy Balu kedves, mackós, most viszont új arcomat kellett megmutatnom a színpadon.

Ez fárasztó, de megéri elfáradni, ha az ember úgy érezheti: talán történt valami.

A fotók az Amadeus jelenetképei.