dobray György.jpg

Meghalt Dobray György

Hosszan tartó betegség után nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró halálhíre a család közlése nyomán az Indexen jelent meg.

Dobray György 1942. március 8-án született. Érettségi után operatőr szakon diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965-ben.

Rendezői pályafutását dokumentumfilmekkel kezdte. Munkashow című munkája 1971-ben elnyerte a Miskolci dokumentumfilm-fesztivál nagydíját. Ezután irodalmi és dokumentumfilmeket rendezett a Magyar Televízióban, majd 1979-ben elkészíthette Az áldozat című első játékfilmjét.

Az 1980-as évekből több filmes siker fűződik a nevéhez, így a Vérszerződés és a Szerelem első vérig, amelynek két folytatása is elkészült.

K – Film a prostituáltakról (Rákóczi tér) és a K2 – Film a prostituáltakról (éjszakai lányok) című dokumentumfilmjei nagy visszhangot keltettek 1988-ban és 1989-ben. A filmek történetét könyvben is megírta.

Az 1991-es Szerelmes szívek című játékfilmjében Szandi, az énekesnő játszotta a főszerepet. 2005-ös, Gólyamese című dokumentumfilmje, amely egy örökbefogadás történetét dolgozza fel, több fesztiválon szerepelt, és elnyerte a 37. Magyar Filmszemle legjobb dokumentumfilm-rendezés díját.

2021-es, Kövek című dokumentumfilmje párhuzamosan örökíti meg, ahogy egy német művész magyar városokban helyez el botlatóköveket a holokauszt áldozatainak emlékére, illetve azt, hogy egy nemzetközi önkéntesekből álló csapat sírokat állít helyre hazai izraelita temetőkben.

Tavaly készítette el a Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilmet, amely a roma holokausztról szóló Habiszti – Csak azért is élünk és táncolunk! című táncprodukció próbafolyamatát mutatja be.  A koreográfia főszereplője Attila, egy kivételesen tehetséges cigány fiú. A filmet, amely a fiú érvényesülésért folytatott harcát követi, tavaly mutatták be.

A filmes alkotó halálhírét az Index szerkesztősége jelentette be a családtól kapott közlés nyomán.

Ez is érdekelheti

Elhunyt Somfai László zenetörténész

Életének kilencvenkettedik évében, február 11-én elhunyt Somfai László Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, Bartók Béla zenei hagyatékának neves kutatója.

Hírmozaik – február 06.

Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, parádés koncerttel ünneplik Jávori Fegya 80. születésnapját, a Kristályszíntérre költözik a GipsyFest és 15 milliárdot fizetett ki tavaly az Artisjus.

Meghalt Keleti Éva, aki képeivel fotótörténelmet írt

Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel halt meg Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István-rend birtokosa, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – közölte a köztestület pénteken az MTI-vel.