Megjelent Szilágyi István új regénye

A Magyar Művészeti Akadémia kiadójánál napvilágot látott regény volumenében és szerkezetében az író korábban megjelent, Hollóidő című művét idézi, és méltó folytatása a korábbi nagy műveknek.  

A Tompay Wajtha Mátyás visszaemlékezéseire építő első rész a kuruc „zajdulás” végnapjait beszéli el. A rejtélyektől és személyes tragédiáktól sem mentes szakaszt Tompay harminc évvel későbbi alakja köti át, amint – immár főbíróként – babonás, hiedelmes, boszorkányos perekben hozott ítéleteire tekint vissza. A kort bámulatos érzékkel megidéző Szilágyi képes egyetemes szinten megfogalmazni az önmagával számot vető ember tragikumát. 

„Szilágyi István arisztokratikus író, várat magára, hiszen erre a könyvre közel húsz évig vártunk. Történelmi nagyregény, benne vannak azok a tipikus szilágyis prózaírói és bölcseleti erények, amelyek korábbi könyveit is jellemzik” – mondja Pécsi Györgyi irodalomtörténész. 

A mű két egységből áll, mint a Hollóidő, egy kisebb, epikusabb és egy nagyobb részből. Az első részt memoárnak nevezi az író, a Rákóczi szabadságharc utolsó éveiről szól, itt hagyományos elbeszélő formát alkalmaz Szilágyi István. A főhős Rákóczi diplomatájaként szolgál, közben a felesége tragikus módon eltűnik. „Egészen más képet találunk a könyvben a Rákóczi-szabadságharcról, mint amit megszoktunk történelemből. A második rész meghökkentően izgalmas prózakísérlet, dialógus formában íródott. Nincs szabályos cselekmény, történet, nem lineárisan halad előre, hanem a párbeszédekben jelenik meg egyfajta világértelmezés. Körülbelül 3-4 évtizeddel a szabadságharc után vagyunk, de nem annak következményeit, nem a kor társadalmát, történelmét jeleníti meg Szilágyi, hanem elkanyarodik és a szegedi boszorkánypereknek a világát idézi föl” – mondja Pécsi Györgyi.

Mi a bűn, mi a bűnhődés, van-e büntetés, jogosult-e az ember ítélni másokat? – ezek a kérdések tevődnek fel a regényben. „A legfontosabb, hogy számtalan titok veszi körül az életünket, és vajon tudjuk-e értelmezni ezeket a titkokat. A végkonklúzió, hogy részigazságokat, részvalóságokat ismerhetünk meg, és a részek megismeréséből viszont nem következhet ítéletalkotás az egészről. Ez az ítéletalkotás egyedül a Teremtőé” – fogalmaz az irodalomtörténész.  

Az MMA kiadó tavaly jelentette meg Katlanváros címmel Szilágyi Istvánnak az 1960-as, 1970-es években írt esszéit, visszaemlékezéseit, személyes vallomásait. 

Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron. A bécsi döntést követően szülei Zilahra költöztek, így ő ott töltötte gyermekkorát. 1956-ban érettségizett Szatmáron, kitanulta a mozdonyszerelő géplakatos szakmát. 1958-tól a kolozsvári egyetem jogi karán tanult, 1963-ban nyert jogi diplomát. Az Utunk munkatársa, majd 1968–1989 között főszerkesztő-helyettese. 1990-től a Helikon főszerkesztője 2012 végéig.

Fontosabb regényei: Kő hull apadó kútba (1975), Agancsbozót (1990), Hollóidő (2001). 

Fotó forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum