A kiállításmegnyitón Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója egy Martin Heideggerrel készített Spiegel-interjúból vett idézettel indított: „A filozófia nem képes véghez vinni a jelenlegi világhelyzet közvetlen megváltoztatását. Ez nem csupán a filozófiára érvényes, hanem minden merőben emberi elmélkedésre és törekvésre. Már csak egy Isten menthet meg bennünket. Egyetlen lehetőségünk az marad, hogy a gondolkodás és a költészet terén készenlétbe helyezzük magunkat Isten megjelenésére, avagy Isten távollétére a pusztulásban; hogy Isten távolléte láttán elpusztulunk.”
Demeter szerint a fenti megállapítás ma is érvényes, és Mészöly és Pilinszky művészete, munkássága segíthet nekünk abban, hogy megtaláljuk Isten helyét az életünkben. Az igazgató e bevezető után köszönetet mondott a kiállítás két kurátorának, Szolláth Dávidnak és Wirth Imrének, a látványtervet megálmodó Kemény Gyulának és az arculatért, tipográfiáért felelős Csuport Andreának, valamint minden PIM-es dolgozónak, akik hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez.
Áfra János költő rámutatott arra, hogy bár Mészöly és Pilinszky élete nem kapcsolódott szorosan össze, számos életrajzbeli motívum kapcsolja őket egymáshoz. Például sok évig egyikük sem publikálhatott, és csak életük későbbi szakaszában kapták meg a nekik kijáró szakmai elismeréseket.
Szerinte egy irodalmi tárlattól többet, mást várunk, mint hogy életrajzokat ismerjünk meg általuk. Szeretnénk közel kerülni az alkotókhoz, nemcsak az irodalmi, hanem az emberi oldalukat is felfedezni. Erre ez a párhuzamos kiállítás remek lehetőséget ad: a relikviák, képek, szövegek révén megtörténhet a találkozás, és akár az alkotás szent pillanatainak is a közelébe kerülhetünk.
Pilinszky esetében a kiállításon igen erősen megjelenik a vallásosság, az istenhit, valamint a szerelmeivel, múzsáival – Márton Anna, Jutta Scherrer, Ingrid Ficheux – való kapcsolatai. A hit és a szorongás, a szeretet és a bűnösségérzés lenyomataival is bőven találkozunk a kiállításon, amelynek vezérmondatául az Apokrif egyik sorát választották, zseniális esszenciájaként a költő létérzésének:
„Haza akartam, hazajutni végül.”
Mészöly Miklós alakját Kukorelly Endre író, költő idézte meg. Szerinte Mészöly csak a legnagyobbakat tekintette követendő példának: Kafkát, Camus-t, Beckettet. Az európai modernizmus kiemelkedő magyarországi képviselője volt egy olyan korban, amikor a szocialista realizmus mellett nem férhetett el más. Nem csoda, hogy évekig félre volt állítva, csak gyerekirodalmi alkotásait adták ki.
Bár sok köze volt az egzisztencializmushoz, az abszurdhoz, a francia új regényhez, a mágikus realizmushoz, egyik irányzatba sem lehetett besorolni. Teljesen egyedi hangvétele miatt számos kortárs íróra, költőre hatott, például Parti Nagy Lajosra, Márton Lászlóra, Zalán Tiborra, Krasznahorkai Lászlóra és Kukorellyre is. Bár nem volt pedagógusalkat, szolidárisan és odafigyeléssel segítette a fiatalabb pályatársak kibontakozását.
Kukorelly több saját Mészöly-élményt is említett, amelyek meghatározók voltak a számára: például első találkozását az íróval A bánatos medve című mese kapcsán vagy azt az elementáris sokkot, ami a Film olvasásakor érte.
Mészöly nemcsak írásainak újszerűségével, hanem a személyével is nagy hatást gyakorolt környezetére. Látványosan szép ember volt, akiért a nők és a férfiak egyaránt rajongtak, és széles körű tisztelet övezte annak ellenére, hogy nem volt könnyű ember. A rendszerváltáskor még az államelnökség lehetősége is felmerült vele kapcsolatban. Világszintű író volt, aki ha többet törődött volna a karrierje egyengetésével, és a külső körülmények is engedik, akár a Nobel-díjra is esélyes lehetett volna. Miért Mészöly? – teszi fel a kérdést a róla szóló kiállítás. Személyes tárgyak, fényképek, idézetek segítik az író megismerését.
A kiállításmegnyitón Hajduk Károly színművész tolmácsolásában Pilinszky János versei és Az atléta halálának egy részlete is elhangzott. Az estet Vázsonyi János szaxofonművész nagyszerű Bach-parafrázisa és improvizációja színesítette.
A Két portré című tárlat 2022. január 2-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Fotók: Bach Máté
