A Magyar Művészeti Akadémia művészeti folyóirata 2013-ban indult – idézte fel Pécsi Györgyi. Az MMA Kiadó vezetője hozzátette: az induláskor az jelentette a dilemmát, hogy miként lehet méltó, színvonalas összművészeti lapot létrehozni. – A folyóirat nem a művészeti élet folyamatáról, hanem a művészet elvi kérdéseiről szól, tehát elsősorban művészetelméleti folyóirat, amelyet kezdetben Kulin Ferenc és Kucsera Tamás Gergely szerkesztettek.
Gondolkodó lap – jegyezte meg Pécsi Györgyi –, nem beszámol, reprezentál.
„Tematikus lapszámokban gondolkodtunk, ezek az interneten teljes egészében fellelhetők. 2020-tól Kulin Ferenc nem tudta tovább vállalni a főszerkesztői feladatokat, Falusi Mártont bízta meg a lap főszerkesztésével, a novemberi lapszámmal bezárólag Kucsera Tamással társfőszerkesztőként.”
Az új formátum küllemében kisebb, vékonyabb, kéthavonta jelenik meg
– összegezte a főszerkesztő. Falusi Márton szerint a folytonosságot a szellemiség és az írásbeli megnyilatkozások kifinomultsága jelentette, a megújítás részben szerkezeti, arculati és részben tematikus. „A kéthavi megjelenés lehetővé teszi, hogy gyorsabban, rugalmasabban reagáljunk bizonyos felvetésekre. Művészeti kérdéseket tárgyalni összetett kérdés, a Műveld és magyarázd elnevezésű rovat alkotóművészek írásait is közli, ezzel a stiláris sokszínűséget is felmutatja, valamint felveti az egész műveszti közösség számára fontos beszédmód kérdését is” – jegyezte meg. „A rovatszerkezet is ehhez igazodik, a tanulmányok rovat a legfajsúlyosabb, de állandó helyet kaptak az említett művészeti publicisztikák, és minden számban olvasható interjú.”
Falusi Márton a Vigadóban megrendezett bemutatón beszélt arról, hogy fontosnak tartják az egyszerre tudományos és egyszerre művészi közlésmód felmutatását. „Sok teendőnk van azon a téren, hogy a művészetkritikával foglalkozó generáció utánpótlását is kineveljük, ezért igyekszünk lehetőséget adni az ifjabb művészeti szakíróknak. Azt szeretnénk, ha szellemi műhelyként működne a folyóirat.”
Horváth Attila jogtörténész tanulmánya az 1956-os tematikájú, 2021/4. számban jelent meg, és ahogyan a beszélgetést vezető Sturm László főszerkesztő-helyettes megjegyezte: sajátos szempontrendszer szerint vizsgálta az irodalom helyzetét 1956 után, elsősorban a pereket és a cenzurális viszonyokat vette górcső alá.
Az alkotmánybíró beszélt az 1848 előtti cenzúráról: ha valaki írt egy verset vagy újságcikket, jóvá kellett hagyatnia. „Széchenyi István volt olyan ravasz, hogy utánanézett, mekkora fizetséget kap a cenzor, és megígérte: ha a Hitel cikkei átmennek, ő élete végéig fizeti a cenzor járandóságát.”
Megjegyezte: a kommunizmus idején elsősorban az öncenzúra működött. „Az volt a szabály, hogy nincs szabály. Egészen más a helyzet a napilapoknál, a filmnél, a színháznál, sokszor a jóindulat segített, máskor a rosszindulat vetett vissza egy-egy folyóiratot, irodalmi alkotást. Minden írónak más a története, egyedi esetek vannak.” Horváth Attila hangsúlyozta: ennyi évvel később nehéz ítélkezni, inkább a történtek feltárását tűzte ki célul.
„Szerintem különbséget kell tenni egy alkotó magánélete és művészi tevékenysége között, és ezt éppen így gondolom más korszakban élő szerzők, például Ady Endre esetében.” Megjegyezte: Magyarországon a hatalom tartott az íróktól, akiknek komoly közéleti szerepük volt, és amint ezzel éltek, a „fejükre koppintottak odaföntről”. „A rendszer sok elemében hasonlított a feudalizmusra. Nem voltak tiszta szerződéses viszonyok, mindenki azt ügyeskedett ki magának, amit tudott. Lakás- és autókiutalást is osztogattak privilégiumként.”
Fülöp József esztéta a Dante-tematikájú, 2021/5. lapszámban megjelent tanulmányáról szólva elmondta: filmelméleti megközelítéssel foglalkozott egy Dante-adaptációval. Dante némafilmes recepciója keltette fel igazán az érdeklődését, egy 1911-es adaptáció. „A három olasz rendező által készített pokolinterpretáció sok szempontot kínált, hogy általánosabban, a némafilm esztétikájáról írhassak” – fűzte hozzá.
Fotó: MMA/Nyirő Simon
