Mennyire komoly a komolyzene?

Zene

Filmzenei művekből válogatott Cinemusic elnevezésű hétvégi koncertjére a Budafoki Dohnányi Zenekar. A Klasszik rádióval közös program keretében két felnőtteknek szóló és egy mesékkel tarkított junior változattal készültek a Müpában.

Lehet-e szimfonikus remekműnek nevezni John Williams Star Wars opuszát, vagy elég komoly komolyzene-e ez ahhoz, hogy a koncerttermi repertoár részévé válhasson? Mi a filmzene? Első hallásra ostobaságnak tűnhet a kérdés, hiszen nyilvánvalóan egy filmet kísérő zeneműről van szó. De vajon pusztán zenei sajátosságok alapján is le lehet írni?

Hollerung Gábor szerint igen. A karmester úgy véli: egy filmzene nem önmagában jó; attól lesz igazán kiváló, hogy a cselekményt, a dramaturgiai helyzetet és az emocionális hatást erősíti. Ám a Klasszik rádió és a Budafoki Dohnányi Zenekar Cinemusic nevű koncertjén bőven akadtak olyan muzsikák, amelyeket a karmester pazar zeneműként vezetett fel, ám megjegyezte: a film ugyanakkor korántsem tartozik a legjobb alkotások közé.

Aki ismeri Hollerung Gábor magyarázatokkal tarkított, Megérthető zene sorozatát, sejtheti, miként épült fel a Cinemusic gyerekeknek szóló, Junior címkével ellátott délelőtti koncertje a Müpában.

Noha a karmester láthatóan igyekezett a leglényegesebb elemekre szorítkozni a közbevetésekkel, jól érzékelhető volt, hogy az olykor humoros kommentárok leginkább a felnőtt és kamasz gyermekeket szórakoztatták, a kisebbek nehezen tudtak mit kezdeni vele, ők egyre csak a zenét és a hozzá kapcsolódó vetítéseket várták. Eleve problémás, hogy sok szülő három-négy éves gyerekekkel érkezett a koncertre, ami még akkor sem szerencsés, ha a hét-nyolc éves idősebb testvér már őszintén élvezi a produkciót.

filmzene_600x400.png
Fotó: Müpa.hu

A filmzenei válogatás igen sokszínű volt. Akadtak olyan zeneművek, amelyek nem adott filmhez készültek, ám végül egy-egy mozgóképes alkotás emblematikus jelenetei kötődnek hozzájuk. Ilyen volt Balázs Árpád Bodzavirága, amit a valaha kórusban éneklők jól ismerhetnek, ám az Oscar-díjas rövidfilm, a Mindenki kulcsjelenetének dalaként csendült fel ezen a koncerten a Kodály Kórusiskola Laudate gyermekkarának előadásában.

Amikor Hollerung Gábor ennek felvezetésében a film üzenetéről szólva a közös éneklés fontosságát hangsúlyozta,

még nem is sejtettük, hogy hamarosan mi is több szólamban fogjuk énekelni az Erdő, erdő, de magas a teteje... kezdetű népdalt.

Egy pillanat alatt tértek vissza az általános iskolai éneklések emlékei. Például amikor a karmester azon dolgozott, hogy képesek legyünk úgy elénekelni az utolsó sort, hogy - a ritmus megtartása mellett - az "...árva madár párját keresi benne" részben ne állandóan sibenne szóljon.

A Müpa közönsége - az apukák többségének azért kellett némi unszolás - jókedvűen kapcsolódott be a nagyra törő, nyolcszólamú interpretáció miatt a végére kissé kaotikussá váló éneklésbe. Hollerung Gábor meg is jegyezte, hogy a hetedik és nyolcadik szólamnak külön próbát tart a szünetben.

Ugyancsak már ismert dallamok, Strauss A cigánybárójának nyitánya csendült fel a Szaffi című animációs film kísérőzenéjeként. Az Olsen banda zenére elkövetett rablási epizódja önmagában is zseniális; A manók hegye a dánok nagy nemzeti drámája, amelyhez Friedrich Kuhlau komponált muzsikát, és az ékszerrabláshoz ezen a zenén keresztül vezet az út - a hangos, ütősökkel tarkított részeket kihasználva ütik át a falakat, fúrnak lyukakat, s mindezt a karmesterrel párhuzamosan az alagsorban a banda fővezére a partitúrával a kezében vezényli.

A zenekar ügyelt arra, hogy - a filmhez hűen - a háttérben a gépi fúrás hangját is megjelenítse - komoly derültséget okozva ezzel.

Itt a film cselekménysora már eleve a muzsikára szerveződik, ám akadt olyan rész is, amelyet a közönség kizárólag itt hallhatott, és

soha nem hittem volna, hogy Bernstein Divertimentójának pulykaügetése ilyen tökéletesen passzol a Sivatagi show erjedt gyümölcstől dülöngélő állatainak filmkockáihoz.

Akadt a repertoárnak olyan része is, amely inkább a felnőtteket örvendeztette meg. Ilyen volt a Házibuli andalító zenéje (Csemer Boglárka Boggie előadásában). Ám akadt Harry Potter, Repcsik, és ráadásként Star Wars is. Míg John Williams a legrövidebb epizódokhoz írt muzsikáiból is kerekített egy öt-nyolc perces szvitet, addig a filmzenék egy jelentős részéből Werner Gábor írt szimfonikus opuszokat.

Sokszor felmerül a jogos kérdés, hogy a filmzene vajon koncerttermekbe való-e.

Egyre több együttes kísérletezik azzal, hogy a filmzene-repertoár kiválóbb darabjait koncertprogramjai részévé tegye, így például januárban az Óbudai Danubia zenekar szerkesztette Zeneakadémiás sorozatába a Star Wars szvitet - Prokofjev és Honegger műveivel társítva.

Ám míg a konzervatív közönség egy részéből mindez felszisszenést vált ki, a gyerekközönség java része hálás azért, hogy számára ismerős, érthető, és az ő világához kapcsolható muzsikákat hall. Ha pedig ebbe sikerül belecsempészni Strauss, Bernstein és Balázs Árpád műveit is, akkor tán megnyertek egy újabb hallgatót az ennél komolyabb komolyzenei koncertek számára is.

Fotó: hollerung.hu