Mi az, te átírod a Szeptember végént?

A szerelemről nehéz klisék nélkül beszélni, és minél több szó esik róla, annál több a kérdés. Hányféle lehet? Hogyan kezdődik és honnan lehet tudni, hogy vége? Az est címét (Nincs divatban a szerelem?) Karinthy esszéje adja, ami a Nyugatban jelent meg 1933-ban. Egy amerikai konferencián hangzott el, hogy a szerelem nem divatos többé az irodalomban. Karinthy mélységesen felháborodik ezen. „A te dolgod, költő, nem az, hogy ezt megállapítsd, hanem hogy újra divatba hozd” – mondja. Hogyan hozható mégis divatba?

A Magyar Kultúra magazin is hasonlóra vállalkozott. Szerelem tematikájú lapszámukban alaposan körüljárták a leghevesebb emberi érzelmet, sőt, peremvidékekre is elmerészkedtek. A lapból többek között kiderül, miért hűségesek az állatok, milyen a múzsalét, hogyan tarthat ki egymás mellett két művész. A főszerkesztő, Bonczidai Éva arra volt kíváncsi, melyik az igazi szerelem. Az, amiben elég az ember, mint a gyufaszál, vagy amiben megnyugszik egy életen át?

Az est két közelítési módot kínált a sokból: az első részben Feke Eszter, a könyvtár kézirattárának munkatársa Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs kapcsolatának stádiumain vezetett végig. Hogyan lesz két külön szerzői öntudat egymást támogató egység? Az egyes állomásokat versidézetek kísérik, illetve megidéződik egy közös iowai utazás is. Ekkorra már Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs nem voltak házasok, a költőnő mégis férjeként hivatkozik Lengyelre, mikor lehetőségük nyílik az amerikai ösztöndíjprogramra. 

Egy alkalommal az amerikaiak felkérik Nemes Nagy Ágnest, hogy szavaljon el egy verset magyarul. Nem sajátot mond, a Szeptember végénre esik a választása, és belesül. Nem jut eszébe a vers minden szava, így ritmikailag hasonlókkal helyettesíti őket. Naplójában is megörökíti ezt az 1979-es eseményt, ahol Lengyel Balázs kifigurázza, „mi az, te átírod a Szeptember végént?”. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a jelenetben nincsen semmi szimbolikus. Mégis, játsszunk el a gondolattal, mi történt volna, ha Petőfi más verset ír? Ha az élet nem követi a vers narratíváját, és Szendrey Júlia nem dobja el az özvegyi fátyolt? Bár a történelemben nincs mi lett volna, ha, az irodalom pont arra kínál teret, hogy eltöprengjünk, hogyan is érhetett volna véget Petőfi és Szendrey szerelme.

Az est második felében a holt költőkről az élőkre terelődik a szó. Bonczidai Éva Zalán Tibor költővel beszélget arról, honnan is ered a szerelmes költő mítosza. Zalán Tibor szerint sokszor nem a szeretett személy miatt ír verset az ember, inkább azért, hogy szerelmes verset írjon. A forma, a játék kedvéért. József Attila sorai jutnak eszembe erről: „Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem!/ Jaj, majdnem összenyom a félelem!/ Egy ölelésben, asszonyok, / ki halna meg velem?”

Zalán Tibor szerint a nagy költők nem akkor tudták megírni szerelmes verseiket, mikor épp epekedtek a szeretett személyért, hanem mikor már csillapodott a hév. Ő sem egy adott élethelyzetből merítkezik, inkább szerepeket próbál. Természetesen ez visszaüt: barátok és ismerősök aggódnak, vajon minden rendben van-e a házasságával, ki az a titokzatos asszony a verseiben. Ennek illusztrálására elhangzik az asszonyom ma hullócsillagos az ég ma megint túl sok a megalvadt vér... kezdetű vers először a költő, majd Huzella Péter zenész előadásában.

Mikor a főszerkesztő az érzelmek megénekléséről faggatja, a zenész kitér a válaszadás alól, hiszen egy hetvennégy éves ember ne beszéljen a szerelemről. Ezt persze szerelmes dalokkal ellensúlyozza, beemelve a testi és lelki vonzatokat is. Dalban bátrabb az ember? Zalán Tibor szerint biztosan, hiszen míg ő egy perc alatt felolvassa a versét, zenészbarátja hét perc alatt adja elő ugyanezt. 

Zalán Tibor szerint a szerelem minden aspektusát meg kell mutatni. Mennyire nevezhetjük a nevükön a dolgokat a szerelemben? – teszi fel a kérdést Bonczidai Éva. A költő elmeséli, ráhúzta már az élet a vizes lepedőt. Egy időben leányiskolában tanított, ekkortájt jelent meg egy erotikusabb verse a Kortárs irodalmi folyóiratban. A hír valahogy a tanítványok fülébe jutott, és a pad alatt mindegyikük azt a lapszámot lapozgatta. Elpirul a költő is olykor-olykor, zárja le a történetet.

Azt pedig, hogy a költő vagy a zenész tud több szívet meghódítani, Huzella Péter válaszolja meg. Ő ugyanis régóta zenél, de hiába járta-járja az országot, a buszból való ki- és bepakolás közben egyszerűen nincs idő csajozni. De ez talán már más lapra tartozik.

Az este végén elhangzik Zalán Tibor verse, a Chardonnay, hogy ebben a hideg februárban magunkkal vihessünk egy kis szerelmet a túlsó partra, de legalábbis Pestig.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu