A nemcsak művészetkritikusként, hanem magángyűjtőként is jelentős Mihályfi Ernő a 20. századi magyar festészet gyöngyszemeinek lelkes vásárlója volt. 1972-ben bekövetkezett halála után özvegye a Nógrádi Múzeumnak adományozta a hagyaték közel nyolcszáz festményből, grafikából álló részét, amelyet ma a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum őriz.
Derkovits Gyula: Mi ketten
A képen Derkovits látható a feleségével, aki számos képzőművész modellje volt. A Pesti Napló 1922-es Látogatás híres modelleknél című interjújában így jellemezte kettejük kapcsolatát: „Izmos, különös mélyről aknázó, nagyot akaró és nagyon érdekes tehetség ez a fiatal, sápadt, szőke fiú, Derkovits Gyula, volt asztalossegéd. Az asszony, született Dombay Viktória összesen huszonegy éves, és öt év óta hivatásos aktmodell. Nyergesújfalun ismerkedtek meg három évvel ezelőtt, a Kernstok-iskolában, és a házasságközvetítő maga Kernstok mester volt, »kért, hogy menjek hozzá, és segítsem ezt a fiút, mert magában bizony nem él meg. Így lettem én az uram első mecénása…«.”
Derkovits Mi ketten című rézkarca az otthonképek intim világát megidéző alkotások kiemelkedő darabja. A témát a művész több variációban is feldolgozta. A Mihályfi-gyűjtemény expresszív hatású rézkarcán a kicsi, Népszínház utcai lakásműteremben látjuk az éppen alkotó festőt és múzsáját. A szeretet és a megértés szép példáját mutató kapcsolatuk 1934-ben ért véget, amikor Derkovits a betegség és a szegénység együttes kínjai következtében elhunyt.
Egry József: Pásztorok és tehenek
A salgótarjáni múzeum Mihályfi-gyűjteménye Egry József munkásságának szinte minden periódusából őriz kiemelkedő műveket. A festőművészt a Balaton festőjének is tartják. A jellegzetes balatoni táj: a vízpart, az öböl, a domboldal, a szőlőhegy, a legelő képi témái mellett a biblikus alakokká (Keresztelő Szent János, Szent Kristóf) formált, természetközelben élő emberek is gyakori szereplői különleges atmoszférájú és kozmikus erőt sugárzó festményeinek. Az 1920-as évek közepén készült, Pásztorok és tehenek című pasztellképét a fény megfestésének virtuóz, expresszív hatású megoldásai jellemzik.
A mű a Balaton-felvidék pásztoréletét tárja a néző elé. „Kora hajnalban egy Balatonra tartó pásztort láttam. A csorda előtt ment. Utána a tehenek. Amikor a vízhez ért, a kelő nap eléje ragyogott. (…) Megállt, hosszan csak a napot nézte. Szája valamit mormolt, közben akkurátusan lehajolva ujját, mint a szenteltvíztartóba, a Balaton vizébe mártotta, aztán a Nap felé fordult, és keresztet vetett. Megdöbbentett a látvány. Egy napimádó pásztor… Azóta sem tudtam elfelejteni” – írta a festő.
Mattis Teusch János: Tájkép nagy fával
Mattis Teusch korai akvarelljén szinte naturalisztikus hűséggel jelenik meg a környezet, bár már érzékelhető a konkrét látvány homogén színmezőkre bontásának vágya. Az üde zöldek, pasztelles barackos árnyalatok, szürkéslilák lággyá és rendkívül líraivá teszik a kompozíciót. Majoros Valéria így ír az alkotónak az absztrakcióhoz való közeledéséről: „Később még felismerhető egy-egy részlet, leginkább fa, de a főmotívum mellett a táj absztrakttá válik. Az idő haladtával ezek is eltűnnek, s maradnak a színek és a vonalak önmagukban, mint itt is láthatjuk. A zöldek, sárgák, rózsaszínek, lilák halovány hullámvonalai a brassói táj idilljét jelenítik meg, a lankás dombokat s a közöttük megbújó kicsi falut.”
Rippl-Rónai József: Reggelizőasztal
Rippl-Rónai e festménye már az úgynevezett „kukoricás korszak” kiemelkedő darabja, amely a színhasználatában bekövetkezett változást is jól mutatja. A korábbi, visszafogott árnyalatokhoz képest ezen a kompozíción vad vörösek, telt sárgák és üde zöldek dominálnak. E harsogó, vibráló árnyalatok a művész kedélyét jelzik a néző számára, aki a híres francia posztimpresszionista festő, Paul Gauguin szavait idézve így írt a „kukoricás festésről”: „Abból áll ez, hogy színeket egymásra semmi körülmények között nem rakunk. Minden szín megvan a tubusban, csak ki kell venni belőle, úgy, ahogy van.”
Rippl-Rónai József barna vagy angolvörös kontúrozással festette meg az ábrázolt formák körvonalait, majd pöttyözéssel töltötte ki a felületeket, ; vibráló, élénk hatást keltve, a pigmentszemcsék szabálytalan játékával oldva fel a kontúrok szigorúságát. Ez a technika fokozatosan a tér mélységét is eltünteti, és a kompozíció ornamentikussá, síkszerűvé alakul. A Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteményében őrzött festmény különlegessége az, hogy a képi műfajok (életkép, csendélet, tájkép) finom találkozásáról szól. A Róma-villa verandáján a fehér asztalterítőn a reggeli étkezés porcelán kellékei láthatók. A képmező előterében élénkvörös árnyalatú kerti székek erőteljes színpárt alkotnak a sárgára festett faverandával. A háttérben a villát körülvevő természet ábrázolásával a park fái felé nyílik ki a tér.
Mednyánszky László: Kalapos csavargó
Mednyánszky gyakran az utcán talált modelljeire: festményein parasztlegények, cigányok, kocsisok, katonák, koldusok és a külvárosok kétes egzisztenciái tűnnek fel. Alkotásai, amelyek a katonaképeit készítették elő, elképesztő emberismeretről tanúskodnak. Megindító humanizmussal festette meg az emberi esendőséget és kiszolgáltatottságot, a szenvedést, a háború értelmetlenségét; alkotásai hideg, kegyetlen, vad, embertelen világot ábrázolnak. Ez a műve lendületes komponálási módjára is rámutat: a nagyvonalúan felhordott ecsetvonások izgalmas hangulatot teremtenek. A ruha, a háttér csak utalásszerű, az arc azonban részletezett.
Uitz Béla: Vaszilij Blazsennij székesegyház
Uitz Béla 1919-es múltja és politika tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy 1921 januárjában Moszkvába küldjék, ahol megismerkedett a szovjet művészeti élettel: a proletárkulttal és gyakorlatával, a konstruktivistákkal. Mély benyomást tett rá, hogy élőben láthatta Malevics, Tatlin, El Liszickij, Goncsarova, Archipenko és Chagall alkotásait. A város és az épületek szépsége megihlette. A Vörös téren álló Vaszilij Blazsennij-székesegyház annyira elbűvölte, hogy hat képet is készített róla. Ezek közül kettőt a Dornyay Béla Múzeum Mihályfi-gyűjteménye őriz.
Az aszimmetriát és a szimmetriát váltogató, egyedülálló szerkezetű templomról – amelynek a központi, kis kupolás tornyot körülvevő nyolc kupolája Kazany nyolc ostromát szimbolizálja – rengeteg rajzot készített. A hagymakupolák áthatások és sűrítések révén lobogni látszanak. Ellentétben az impresszionistákkal, akik egy-egy témát szerettek többször is feldolgozni, Uitz nem különböző napszakokban örökítette meg a Kremlt és környékét, hanem hangulatától függően ültette át a benne visszhangzó képet expresszív rajzi formákba. Tiszta színekből hozta létre kompozícióit, de nem a fauves-ok hagyományát követte: a színt sajátos közép-európai módon mindig alárendelte a vonalnak, a toll vagy ecset lendületes vezetésének. A moszkvai képeken hol csak egyetlen színnel, hol a három alapszínnel, hol arannyal és ezüsttel dolgozott.
Picasso: A párizsi békekonferencia plakátja és a békegalamb
Mihályfi Ernő így írt erről a képről: „1949 áprilisában megjelentek a párizsi utcán az első Béke Világkongresszus plakátjai. Rajtuk egy szokatlan formájú, meglepő kifejezésű, bozontos galamb, Picasso első békegalambja. Ez a galamb bámulatosan rövid idő alatt eljutott a világ minden sarkába, és fészket rakott száz- és százmillió ember szívében. Talán még soha művészi alkotásnak ilyen ereje és ilyen hatása nem volt az emberiségre, mint ennek a galambnak. S ennek kettős – együttes – magyarázata van, formai és eszmei. Formailag tökéletes alkotás volt. Picasso varázslatos rajztudása szülte, eszmeileg pedig kifejezte mindazt a vágyat és akaratot, amely a népek szívében élt, kifejezte minden ember érzését, aki békét akart széles e világon. Picasso galambjának üzenetét mindenki megérti az egész világon, Párizsban és Budapesten, Moszkvában és Pekingben, Ázsiában és Afrikában, Ausztráliában és Amerikában. Több békegalambot is rajzolt 1949 áprilisa óta Pablo Picasso. Ezek mind berepülték az egész világot, hirdették a béke új és új győzelmét.”
Szalay Lajos: A család (Férfi hallal)
A magyar grafika egyik legkiválóbb mestere, Szalay Lajos számos művében dolgozott fel bibliai történeteket. Képei nem csupán illusztrációk: egyes jeleneteket kiemelnek, néhányat pedig mai közegbe helyeznek. A család című alkotás közepén egy férfi halat emel a feje fölé, míg a bal oldalon egy másik férfi, a jobb oldalon pedig anya látható a gyermekével. Az újszövetségi párhuzam adja magát: az anyáról és a gyermekről Máriára és a kisded Jézusra, a tevékeny férfiról pedig Szent Józsefre asszociálhatunk. A hal Krisztus-szimbólum, mivel görögül ikhthüsz, mozaikszóként IKHTHÜSZ = Ieszousz Khrisztosz, Theou Üosz Szótér, magyarul Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó.
Vértes Marcell: Dancing B.
Vértes Marcell (Marcel Vertès) a Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károly növendéke volt, majd Párizsban folytatta tanulmányait, ahol később otthonra lelt. 1919-ben nagy hatású politikai plakátokat készített. Művészetének fő témája a két világháború közti Párizs életének kozmopolita és nagyvárosi arca. 1925-ben kiadott, Dancing című, 12 litográfiából álló sorozatában a párizsi éjszakai élet, a bárok, a mulatók életét jelenítette meg. Az itt látható képen fekete jazz-zenész játszik a szaxofonján, a háttérben pedig táncoló nők és férfiak tömege adja át magát a zene ritmusának.
Bortnyik Sándor: Kompozíció
Kassák Lajos, Bortnyik Sándor és Moholy-Nagy László művészetében szinte egyszerre bontakozott ki a geometrikus absztrakció. Mindhármukra erősen hatott a holland és az orosz avantgárd, Moholy művészetére pedig még a dadaizmus is. Bortnyik Sándor ezek hatására, a Kassák Lajossal együtt kiérlelt képarchitektúra-elméletnek megfelelően készítette el hat lapból álló sablonnyomat-sorozatát, amely 1921 áprilisában, Bécsben Kassák előszavával jelent meg. Bortnyik alkotásain a betűk mellett a gépek alkatrészei, például a tengelyek még a dada gépparafrázisai. A síkidomok nála térben nem jelennek meg, hanem architektúrát formálnak, nem ritka a látszatarchitekturális ábrázolás sem. Az új élet építésének absztrakt ideája, amellyel a bécsi emigráns avantgárdisták a vizuális nyelv alapformáit magyarázták, Bortnyikot tartósan nem elégítette ki: mindvégig kitartott a valóság realista ábrázolása mellett.
Nyitókép: a Mihályfi-gyűjtemény a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban. Fotó: Shah Timor
