Ez a fesztivál jó lehetőség egy casting szakember számára, hogy viszonylag gyorsan igazi tehetségek akadjanak a horgára?
Mindenképpen, hiszen egy ilyen rendezvényre főleg olyan gyerekek jönnek el, akik saját elhatározásból érkeznek és őszintén érdeklődnek a filmes világ iránt, nem (csak) a szülő tolja őket ebbe az irányba. Ennek köszönhetően egy hagyományos casting folyamathoz képest itt felesleges körök kiiktatásával akadhatunk jó alanyokra. Emellett persze a gyerekeknek is remek alkalom arra, hogy sokoldalúan tájékozódjanak, mind a kamera előtt, mind a mögötte zajló munkákba betekintést nyerjenek, színészekkel találkozzanak, előadásokat, beszélgetéseket hallgassanak meg.
Mi a tapasztalata, általában a gyerek akar jelentkezni a szereplőválogatásra, vagy a szülő szeretné a gyermekét színpadon vagy filmvásznon látni, netán a saját meg nem valósított vágyait általa életre kelteni?
Háromféle helyzet szokott előállni: van, amikor a gyerek szeretne jönni, de a szülő ellenzi az ilyen irányú próbálkozásait. Ez sokszor szomorú, mert látunk egy helyes, tehetséges, nagy reményű gyereket, de nem tudjuk a vágyait valóra váltani, mert a szülőknél komoly falakba ütközünk. Ilyenkor észérvekkel próbálom meggyőzni őket, hogy azzal támogatnák a leginkább a gyereküket, ha engednék, hogy megvalósítsa önmagát, hiszen ezt igényli, ráadásul még tehetséggel is megáldotta a sors. Azt tudni kell, hogy a magyar filmiparban nem kínálkozik túlságosan gyakran lehetőség gyerekek számára, ezért az adódó lehetőségek ajándéknak számítanak.
Mindezek ellenkezője is előfordulhat: amikor a túlfűtött szülői vágyak miatt kerül hozzánk a gyerek. Ezeket az eseteket azonban igen hamar kiszűröm – nemcsak én, hanem a rendező is –, és vállalva a sokszor éles konfliktusokat, mielőbb a szülők tudomására hozom, hogy ebben a formában sajnos nem tudok a gyerekkel együttműködni. Ezek a fiatalok egyébként mindent meg is tesznek a válogatásokon annak érdekében, hogy még csak véletlenül se rájuk essen a választás.
A legszerencsésebb felállás természetesen az, amikor mindketten egyformán motiváltak. Nekem szerencsére többségében ilyen esetekkel volt dolgom.
Melyek azok a leggyakoribb okok, melyek miatt egy gyerek vágyik a szereplésre?
A többség szeretné megmutatni magát, egy részük valóban tehetséges is, értik és tudják, miről szól a filmes világ – többnyire ők a színházba járó, drámatagozatos gyerekek. Egy másik csoport motivációját egy kissé torz világszemlélet élteti: látják a körülöttünk tobzódó celebvilágot, irigylésre méltónak tartják, s úgy gondolják, hogy az ismertség automatikusan együtt jár a boldogsággal és a gazdagsággal. Aztán vannak azok a gyerekek, akik nem feltétlenül ügyesek, tehetségesek, de szeretnének ilyen helyekre eljutni, mert kíváncsiak, érdeklődőek, és szükségük van egy kis zsebpénzre.
A szereplésvágyon kívül milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy gyerekszínésznek?
Az a gyerek a legjobb, aki nem tanulta professzionális keretek között a színészetet, hanem ösztönösen érzi a karakterét, és ösztönből képes érzelmeket előbányászni magából. Ezek a gyerekek általában az átlagosnál érzékenyebbek, nyitottabbak. A színésziskolákban alapvető viselkedésformákat tanítanak: hogyan kell beszélni, sírni, nevetni, elesni, kecsesen járni, de ezzel a tudással a gyerekek a kamera előtt nem boldogulnak. Amíg a színházban mindent túl kell artikulálni, hogy a hátsó sorokban is hallják, értsék, addig a filmben visszafogottnak kell lenni, hiszen a kamera előtt minden felnagyítódik. Ez rettenetesen nehéz egy gyerek számára, főleg, ha színházban szocializálódott.
Minden korszaknak megvan a maga trendje. Ma milyen karakterű gyerekekre mutatkozik a legnagyobb igény?
Ami biztos, hogy több fiúra van szükség, mint lányra. A filmiparban és a színházi világban is valahogy több a férfiakra, fiúkra írt szerep. A sok gyerekszereplős darabokban, mint amilyen a Valahol Európában is, sok kisfiú valójában kislány. Ami nagyon fontos szempont, az a hosszabb haj, még kisfiúknál is, hogy mindenféle stílusnak megfelelően formálható legyen. Egy kosztümös vagy a 80-as években játszódó filmbe nem tehetünk be egy David Beckham-es felnyírt hajú gyereket. Általánosságban azt tudom mondani, hogy a filmszakma azokat a gyerekeket keresi, akiknek jó a kisugárzása, átlagos magasságúak, vagy a korosztályukhoz képest kisebb növésűek.
A legjobban a „gyerekszagú” gyerekeket szeretjük. Ők azok, akiknek meg sem kell szólalniuk a castingon, belépnek az ajtón, és én már tudom, hogy ők lesznek a kiválasztottak. Rájuk van írva. Akiket nagyon gyorsan megszeretnek és akarnak látni a nézők is.
Kivéve, ha éppen negatív szerepre választják.
Akkor sem válthat ki ellenszenvet egy szereplő, mert nem a külsejében kell a negatív jegyeket hordoznia, hanem a színészi játékával kell a nézőben ellenérzést kiváltania.
Milyen „beszerzési forrásokból” dolgozik egy casting cég, és hogyan zajlik a kiválasztási folyamat?
Van egy két-háromezres adatbázisunk, melyet folyamatosan bővítünk és rendszeresen frissítünk. Az idősík egy pontján készített felvétel ugyanis csak egy pillanatnyi állapot egy gyerek életében, hiszen ha lefotózok egy nyolcéves gyereket, egy év múlva már másképp fog kinézni. A különböző életkori sajátosságok itt még erősebben kidomborodnak: az, aki hatévesen szeretett szerepelni, tízéves korára lehet, hogy cikinek fogja tartani, és simán előfordulhat, hogy 14 évesen újra érdeklődő lesz.
A folyamat úgy zajlik, hogy miután megérkezik a megkeresés a rendezőtől, elolvasom a forgatókönyvet vagy a casting briefet, amiből látom az elvárt karakterrajzot. Ez alapján javaslatokat teszek, fotókat küldök a rendezőnek, és elkezdődik a munka az első adatokkal. Ha nem találtunk igazán megfelelőt, akkor más területeken is keresek: hirdetés útján, illetve felkeresem azokat a drámaklubokat és tanárokat, akikkel tartja az ügynökségem a kapcsolatot. A casting első lépése az, hogy egy célzott irányú, online videóanyagot bekérünk a lehetséges kiválasztottaktól, akik első körben tetszettek a rendezőnek, majd több körben elkezdődik a szereplőválogatás. Itt már adhatunk ki jelenetet, vagy különféle improvizációs feladatokat kell megoldaniuk, attól függően, hogy a szerep mit kíván meg. Végül a rostán fennmaradt néhány gyerekből a rendező választja ki azt az egyet, aki a szerepet megkapja.
Szétszedik apró részekre a gyerekek külső tulajdonságait, vagy inkább karaktereket keresnek és összbenyomásra utaznak? A belső tulajdonságokat is vizsgálják?
Az elején viszonylag tág szűrővel keresünk, megismerkedünk a gyerekkel, hagyjuk mesélni, a saját élményanyagaira támaszkodva nézzük meg, mennyire tud azonosulni a szereppel, mennyire illik hozzá az adott karakter. Mindig megnézzük a gyerek személyiségét is, és ha hoz olyan nem várt, de különleges és értékesnek tartott tulajdonságot, például sajátos szófordulatot, arckifejezést, mozgást, amivel hitelesebbé tehetünk egy jelenetet, előfordul, hogy a forgatókönyvet kicsit rászabjuk. Vagy ha a rendező egy szőke vásott gyereket képzel el, de nekem van egy barna vásott gyerekem, aki zseniális, akkor indoklással együtt beteszem a casting anyagba, hogy esélyt adjak egy tehetséges gyereknek, remélve, hogy őt fogja a rendező kiválasztani.
Van olyan, hogy külsőre alkalmas egy gyerek, de mentálisan elbukik a megmérettetésen?
Sajnos igen, előfordul, hogy külső adottságait tekintve megfelel a rendező elvárásainak, de ha nincs megfelelő kisugárzása, nem elég ügyes, akkor nem fog tudni elvinni egy főszerepet.
Mi a helyzet a pszichésen extrém módon megterhelő filmekkel, melyekben gyilkosság, durvaság, erőszak, halál van, s ezeket testközelből látják és átélik? Nem veszélyes ez a gyerekekre?
Ilyen filmek esetében – még a végleges kiválasztás előtt – a gyerek és a szülei is találkoznak pszichológussal, aki felméri, hogy a gyerek meg tudja-e különböztetni a valóságot a fikciótól. Azt vizsgálja meg, hogy ha vége van a felvételnek és kilép a filmes világból, zökkenőmentesen és negatív utóhatások nélkül vissza tud-e térni a való életébe. Ezt nagyon komolyan kell venni, és kiszűrni azokat, akik számára ezek a terhelt szituációk ártalmasak lehetnek. A fokozottan kritikus jeleneteknél a forgatáson is jelen van a pszichológus, és ha szükségesnek tartja, a munka lezárását követően is foglalkozik a gyerekkel. Talán durván hangzik, de azoknak a gyerekeknek, akik ebbe a világba szeretnének bekerülni, ezeket a helyzeteket is tudniuk kell kezelni.
A martfűi rém című filmben az egyik 16 éves áldozatot Szőke Abigél játssza, akit megerőszakol, majd meg is öl Hajduk Károly. Nagyon nehéz szerep volt, amit szerintem zseniálisan hozott Abigél, s neki is végig volt pszichológusa. A szerződésében szigorúan lefektettük, pontosan mi történhet vele, mennyi látszódhat a testéből, hol érhet hozzá a másik színész. Minden apró részletre nagyon komolyan figyeltünk.
A másik ilyen film, ami eszembe jut, az Apró mesék volt Szabó Kimmel Tamással és Kerekes Vicával, amiben szintén volt gyilkosság, illetve családon belüli agresszió az apa részéről, így ott is végig támogatni kellett pszichésen a kisfiút.
Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmje, a Mindenki Zsófijának (Gáspárfalvi Dorka) és Lizájának (Hais Dorottya) kiválasztása az ön nevéhez fűződik. Mely munkáira büszke még?
Elképesztően sikeres választás volt Sáfrány Ágoston is, aki Deák Kristóf másik filmjének, a Foglyoknak a főszereplője, aki egy rövid epizódra feltűnik a Fekete pontban is, és főszereplője lesz egy jövőre debütáló nagy játékfilmnek, aminek a címe Minden rendben lesz. A Hab című alkotásban a kisfiút, Gyarmati Eriket is én találtam, de a Mintaapák összes gyerekét és A martfűi rémben a már említett Szőke Abigélt is, aki ez után a szerep után aratta a legnagyobb filmes sikereit. Valójában Ember Márk is nálam kezdte a pályafutását még évekkel ezelőtt, 16-17 évesen találtam meg őt az Állomás, illetve a Sweet sixteen, a hazudós című filmek egy-egy szerepére. Kicsit régebbre visszatekintve muszáj megemlítenem Döbrösi Laurát, Hartai Petrát és Rátonyi Krisztinát is, akik mára mind nagyon ismertek.
Köztudott a tévés szerkesztői múltja, minek vagy kinek a hatására fordult a casting szakma felé?
Azt mindig is tudtam, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni. Tíz évig voltam óvónő, ebben az időszakban ismerkedtem meg Levente Péterrel, akit többször meghívtam az óvodába a rendezvényeinkre, s egy idő után barátság szövődött közöttünk. Neki köszönhetően kicsivel később az Égből pottyant mesék című televíziós műsorban találtam magamat, ahol ügyelőként foglalkoztam a gyerekekkel a színfalak mögött. Ekkor kerültem a televíziózás közelébe és döntöttem el, hogy tévés szerkesztő szeretnék lenni gyerekműsorban, s ez az álmom hamar be is teljesült: 2000-től Takács Verával, a Kölyökidő szerkesztő-rendezőjével dolgozhattam együtt. Ott korán kiderült, hogy hihetetlen jó szemem van a gyerekekhez, reálisan és jól meg tudok állapítani róluk dolgokat.
Később Makó Mari vett maga mellé a filmgyárban, ahol már gyerek castingokat csináltam. Ezt követően egyre jobban kinyílt számomra ez a világ, egyre többen kerestek meg, újabb és újabb lehetőségek találtak meg, s valahogy mindig úgy adódott, hogy ifjúsági vonalon mozogtam. Eszem ágában nem volt ezt csinálni, én mindig is tévés szerkesztő akartam lenni, s jó ideig harcoltam is magam ellen, de aztán elfogadtam, hogy ez vagyok én, ebben vannak a sikereim.
Könnyebb, jobb a gyerekekkel dolgozni, s ha igen, miért?
A castingon egyértelműen nehezebb a munka velük, mint a felnőttekkel, mégis nagyon sok örömet adnak. Azt szoktam mondani, hogy nekem mindig is gyerekszagom volt, mert bárhová mentem, öt perc múlva gyereksereg vett körül. Mindig is érzékeny voltam rájuk szociálisan, nyitott és befogadó az irányukba. Az őszinteségük, a tisztaságuk, a humoruk és nyitottságuk a kezdetek óta sokat ad nekem. Persze ez nem minden korosztályra igaz, mert ahogy nőnek, egyre láthatóbbá válnak a valós személyiségjegyeik, amelyek nem mindig szerethetőek.
Én minden gyerekben a jót keresem, azokban is, akikről mások már régen lemondtak. Talán mert nincs saját gyerekem, és a napi robot után van módom feltöltődni. A filmes szakmában a gyerekekkel való foglalkozás hatalmas energiát emészt fel, nem beszélve a szülőkkel való kapcsolattartásról. Ami érthető, hiszen a legféltettebb kincsüket adják oda nekem, tehát muszáj időt és energiát szánnom arra, hogy a kapcsolatunk bizalmas legyen. Ahhoz, hogy egy gyerek ki tudjon teljesedni, nyugodt háttérországra van szüksége. A gyerek-szülő-casting director-rendező négyesének harmonikusan kell együttműködnie, hogy mindannyiunk közös érdeke érvényesülni tudjon: egy gyerek valóra válthassa az álmait.
