Nyírő József 1889. július 18-án született az Udvarhely megyei Székelyzsomborban, ahol apja az elemi iskola igazgató-tanítója volt. A gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol teológiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelése után Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított. Ekkoriban a Nagyszebeni Egyházi Tudósító, valamint a Pfarrblätter szerkesztője volt. 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és Kide molnárjaként dolgozott tovább. Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, és részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is.
1924-ben jelent meg első novelláskötete, a Jézusfaragó ember, mely országos sikert aratott költői szépségű elbeszéléseivel. 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.
Nyírő 1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegbenének sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett.
1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942 és 1944 között a Magyar Erő című lapot szerkesztette, 1944–45-ben a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének tagja volt, és 1944 őszétől, a sikertelen kiugrási kísérlet után részt vett a soproni nyilas parlament tevékenységében. 1945 márciusában Németországba menekült; a magyar hatóságok 1947-ben eredménytelenül kérték ki mint háborús bűnöst a szövetséges hatalmaktól.
Nyírő 1950-ben Spanyolországba, a Madrid melletti El Escorial településre költözött, emigrációjában írta meg az Íme, az emberek és A zöld csillag című regényeit. 1952-ben részt vett a clevelandi Kossuth Könyvkiadó megalakításában, itt jelent meg a Mi az igazság Erdély esetében? című tanulmánya is. Nyírő József Madridban hunyt el 1953. október 16-án.
Elbeszélői világképét két alaptényező határozta meg: az egyik a trianoni döntés, Erdély elcsatolása s vele a székelység kisebbségbe szorulása; a másik pedig Szabó Dezső hatása. Műveiben a székely nép lelkét kívánta megidézni és bemutatni, természetes módon használta fel a székely népnyelvet, esetenként a régies elbeszélő nyelv fordulatait. 2002 decemberében a „székelységhez hű írói munkásságát” posztumusz Magyar Örökség díjjal jutalmazták. 2019-ben a székelyudvarhelyi könyvtárat róla nevezték el.
Hamvai hazahozatalának gondolata 2004-ben merült fel először, amikor a székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában felavatták első köztéri szobrát, de az elképzelések vagy pénzhiány, vagy technikai okok miatt meghiúsultak. 2012 áprilisában a magyar Országgyűlés kérésére a madridi magyar nagykövetség kérte a sír feltárását, és a hamvak Budapestre kerültek, ahol májusban felravatalozták a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Román részről nehezményezték a május 27-re tervezett székelyudvarhelyi újratemetést, amely végül a kialakult jogi helyzet (formai hibát tartalmazó temetési engedély) miatt nem valósult meg.
A képen Nyírő József szobra Székelyudvarhelyen, ifj. Blaskó János alkotása.
