Mira Brtka szerb művésznek még sosem volt Szerbián kívül retrospektív kiállítása. Ezért is különleges a Q Contemporaryban megrendezett tárlat, ami az életmű minden egyes korszakából egészen páratlan alkotásokat vonultat fel. Bár Mira Brtka neve itthon nem igazán ismerős, a munkáin keresztül mégis nagyon közel lehet kerülni ehhez az alkotói világhoz, hiszen érzelmileg igen erős hatást gyakorolnak a nézőjükre.
De nemcsak az impulzivitása teszi könnyen belakhatóvá Mira Brtka univerzumát, hanem az is, hogy a művészetét párhuzamba lehet állítani a magyar absztrakció egyes képviselőivel, Keserü Ilonával vagy akár Bak Imrével.
A Q Contemporaryban látható kiállítás kronologikusan járja végig az alkotó életművét. Ez azért is érdekes, mert Mira Brtka az ötvennégy éves alkotói praxisa alatt számos médiumban kipróbálta magát. Így az egyes termekben technikailag és gondolatilag is igen változatos munkákat találunk. És lehet, hogy az első pillanatban nehéz megtalálni ebben a sokféleségben a koherenciát vagy a művészi kézjegyet, ám ahogy egyre több időt töltünk ezekkel a művekkel, úgy végül mégis kirajzolódik az alkotó érdeklődése és stílusa. A kiállítás falfelirata így fogalmazza ezt meg: „Brtka festményei a legelejétől az absztrakt formák iránti érdeklődésről árulkodnak, míg középpontjukban a vizuális élmény és az ennek kifejezésére rendelkezésre álló potenciális eszközök állnak.”
Ami pedig ezenfelül összeköti a különféle sorozatokat, az a nagyon erős nőiség. Ez olykor mediálisan, máskor pedig formailag jelenik meg a munkákban.
A művész az 1960-as évek elején filmek számára festett háttereket. Ekkor készültek első autonóm művei is, amelyek az informel irányzathoz állnak közel. Az első teremben látható munkák felületi játékai nagyon érzékivé teszik a képeket. Az egymásba folyó, buborékokká összeálló, organikus szövetet alkotó színek és formák természeti képződményeket idéznek. A néző asszociációs mezőjében a cseppkőbarlangok mintázataitól a színes habokon át egészen a mikroorganizmusokig sok minden megjelenik e képek hatására. A befogadónak erős késztetése van, hogy végigsimítson ezeken a reliefszerű, mégis sima felületeken. Brtka a véletlen képépítő erejét felhasználva hozta létre kompozícióit.
Ezek nagyon távol állnak a valóságtól: a különböző vizuális észleléseket és ezek lehetséges kifejezéseit próbálta megjeleníteni.
A következő térben azokból a munkákból láthatunk válogatást, amelyeket Mira Brtka az Illumination Group tagjaként készített. E munkákkal visszatér a síkba, amelyeket különféle, egymást ritmusosan követő sávokra oszt fel. Vibráló, fénnyel telített színekkel építi a kompozíciót, amelyek az op-arthoz is közel állnak. A munkák egyszerre nagyon líraiak, ugyanakkor spirituálisak is, hiszen olyan érzetet keltnek, mintha a belsőjükből áradna kifelé a fény. Vibrálnak, pulzálnak, szinte transzszerű állapotot váltanak ki a nézőből. Egy másik teremben látható néhány papírmunka is, amelyek szintén e korszak termései: izgalmukat a mozdulatlanságban fennálló folyamatos mozgás kontinuuma adja.
Az alkotó a hatvanas évek végén eltávolodott a szekvenciáktól, de továbbra is kutatta a színek vizuális hatásait.
Nagyobb méretűvé váltak a képei, amelyek tereit teljesen kitöltik a geometrikus formák. Nagyon érdekes itt meglátni a párhuzamosságot Keserü Ilona Sírkövek-sorozatával, Mira Brtka e festményei hasonlóan érzékenyek és líraiak. Egy analitikus elme kivetüléseit láthatjuk itt, a formák azonban túllépnek a hideg statikusságon, az ívek, a gömbölyű felületek nőiessé, érzékennyé teszik a kompozíciókat. A Bosco Blu szétnyíló formái egyaránt megidézik az anyaöl íves vonalait, valamint a természet organikus vonulatait, hasonlóan a piros, gömbszerű alakzatokból felépülő mű esetében.
És ezután nagyon izgalmas dolgok következnek. Az 1970-es évek elején született munkákban Mira Brtka ugyanis vegyíti az Illumination Group tagjaként létrehozott motívumismétlődésre épülő munkáinak, valamint a geometrikus absztrakt műveinek tanulságait. Ezekben a munkákban az ismétlődő motívumok erős színekkel jelennek meg, ami igen erős vizuális hatást jelent. E munkákat a Délvidék sík mezői, folyói és dombjai inspirálták, valamint az ottani multikulturális közeg. A képek mentesek mindenféle narratívától, különféle tájelemeket rajzolnak ki, miközben a határozott körvonallal létrehozott színmezők a kulturális sokszínűség szimbólumaiként is működnek.
Ezt az utat folytatják a Nobuja Abé japán művész inspirálta munkák, amelyek a haiku költészet vizuális manifesztációiként értelmezhetők.
Ezek egy része a hard-edge irányhoz közelíti az alkotót, míg más művekben a nőiség dominál. A Cím nélkül triptichon például vaginális asszociációkat ébreszt a nézőben. A formák egy szétnyíló, kibomló struktúrává állnak össze, amelynek világa az indiai kultúrával is rokonságot mutat.
A következő szinten láthatóvá válik, hogy Mira Brtka világa hogyan formálódott, miután családot alapított és egyre több időt töltött Szerbiában.
Bátrabban mert kísérletezni és új anyagokhoz nyúlni, így egészen újszerű kompozíciókat alkotott meg. Az anyává válását követően nagyon sok jelmezt tervezett, bizonyosan ez inspirálta az apró formákból, burjánzó motívumokból felépülő kompozíciónak megszületését. Továbbra is intenzíven érdeklődött a vonalak, a formák és a színek iránt, ám ezekbe a művekben sokkal több a játékosság, mint a korábbi munkáiban. A pop-artos jegyeket is felmutató munkák aztán hímzett művekké alakulnak. Az egymás mellé rendelt alakzatok dekoratívvá, ornamentikussá szervezik a kompozíciókat, amelyek olykor tájképpé, máskor önarcképpé válnak. A hímzés beemelésével Mira Brtka a Stara Pazovában élő népi hagyományokhoz való kapcsolódását is jelezte. Helyi nőket is bevont az alkotófolyamatba, a kreatív folyamat kiterjesztése pedig az alkotó mikroszocializációját is jelentette.
1996-ban a művész egy tragikus helikopter-balesetben elveszítette a férjét és a fiát, ami az alkotói praxisát is gyökeresen megváltoztatta.
Visszatért Rómába, az ottani szellemi és művészi környezettől inspirálódva hozta létre fehér festményeit, amelyek strukturálisan rendkívül fegyelmezettek és szigorú mintázatokat követő művek. Brtka a vászon felszínét vékonyan bevonta fehér festékkel, majd pedig domború fehér vonalakat húzott rá márványpasztával. A falfeliraton ezt olvashatjuk: „A vászon felszíne űrré alakul, amelyben háromdimenziós vonalak domború rácsmintát hoznak létre bizonyos vágy vagy esemény nyomaként. Mivel a vonalak sosem metszik egymást, nem zárulnak be és nem alkotnak zárt alakzatokat, a mű nem az objektív világ reprezentációjáról szól, hanem arról az akaratról, amely új valóságot teremt a vásznon, amely egyszerre teljes és nyitott a változásra.”
A 2000-es évek után az alkotó hirtelen a szobrászatnak szentelte magát, ekkor készült művei már a konstruktivizmushoz sorolhatók.
Érdekes meglátni a plasztikák és a festmények közötti párhuzamosságokat, valamint felismerni, hogy bár a médium más, mégis ugyanazok a problémák foglalkoztatják még ekkor is az alkotót.
A Mira Brtka retrospektív kiállítás a Q Contemporaryban december 17-ig látogatható.
Fotók: Q Contemporary/Tóth Dávid
