Március 21–24. között a Petőfi Kulturális Ügynökség küldöttsége az 59. Bolognai Könyvvásáron járt, megszervezte a magyar standot, ismerkedett a nemzetközi gyerekkönyvkiadási trendekkel, információkkal segítette az érdeklődőket, és próbált rendet tartani a raktárban a dobozok között.
A kis magyar csapat néhány tagja pedig nem utolsósorban részt vett Yuval Noah Harari könyvbemutatóján. A XXI. század egyik legismertebb történésze és gondolkodója, az izraeli származású Harari kiskamaszoknak szóló legújabb könyve, az Unstoppable us kapcsán tartott hatalmas tömeget vonzó előadást.
Sokan tették fel hangosan vagy csak maguknak a címben szereplő kérdést az utóbbi időben, valahányszor megjelent a mesekönyv vagy gyerekkönyv szó az ukrajnai menekültek sürgős szükségleteinek listáján.
Pedig a valóságban egy jó mese, egy jó történet legalább olyan fontos a gyermekeknek, mint egy zacskó tészta vagy egy meleg paplan, hiszen míg utóbbiak a testüket védik meg a pusztulástól, úgy előbbi a lelkük fölé emel pajzsot.
A képzelet világa az utolsó menedék, ami a gyermekeknek megmaradt, ha már a harmonikus fejlődés, a biztonságos környezet és a kiegyensúlyozott lelkivilág mind lebombázva hever azon házak romjai között, ahonnan menekülni kényszerültek. Hiszen ha az óvóhelyen vagy a metróalagútban valaki belekezd egy történetbe, akár még a bombázás hangjai is elhalkulhatnak.
Ha az átélt borzalmak megjelennek a gyerekeknek szánt, az ő nyelvükön megfogalmazott alkotásokban, van rá esély, hogy ártatlan és sérülékeny lelkük utat talál a bombakráterek között, és megbirkózik a borzalmakkal. Különösen fontos ez a mai gyerekek számára, hisz olyan problémákkal kell megküzdeniük, mint a – lassan visszafordíthatatlan méreteket öltő – környezetszennyezés, és ez az a generáció, amelyik épphogy kiléphetett a szabad levegőre két év karantén után, csak azért, hogy szinte azonnal meneküljön is az óvóhelyre.
Mit tehet ebben a helyzetben a gyermekirodalom?
Pontosan azt, amit az 59. Bolognai Könyvvásáron az Illusztrátorok kiállításán láthattunk. (Erről itt írt korábban Orosz Annabella.) Napjaink gyerekkönyvalkotói óvatosan, de annál hatásosabban csempészik be a mindennapok félelmeit és veszélyeit a kicsiknek szánt művekbe. A halak ma műanyagot reggeliznek, a növények magjai veszélyt és fenyegetést jelentenek egy elképzelt mesterséges világ mindennapjaira, madarak helyett repülők szárnyalnak a fejünk fölött, a főhős csontváza pedig hasonlít azokra a lelki roncsokra, akik sokszor a gyermekek közvetlen közelében élnek.
Mindeközben a farkas most már katonai egyenruhában terrorizálja az erdő állatait, a mese fiatal főszereplőinek kilátásai pedig annyiban merülnek ki, hogy egyenházakból, egyenruhákban, egyenautókon zötyöghetnek mindennap a munkába, egyenesen a föld alá, egyenfeladatot végezni, miközben helikopterek köröznek keselyűkként a fejük fölött.
Bár kegyetlennek tűnnek ezek a történetek, szimplán arra igyekeznek felkészíteni a ma gyermekét, hogy ne lepődjön meg, ha felnőve elhatalmasodik rajta az érzés: ő csak egy nagyon aprócska pont egy hatalmas, egyhangú festményen.
Érdemes belegondolni abba, hogy ha a ma gyermekei és fiataljai ilyen példákkal a szemük előtt nőnek fel, vajon mi várhat rájuk felnőttkorukban
Nos, szerencsére nem mindenki olyan borúlátó, mint amit az illusztrációk sugallnak, hiszen elég Yuval Noah Hararira és legújabb könyvére, az Unstoppable usra gondolni, hogy rögtön visszatérjen az életkedvünk. A mű egy négyrészes sorozat első kötete, mely 2022 októberében fog megjelenni, folytatásai pedig a következő három évben, szintén októberben kerül majd a polcokra. Az első könyvet, melynek bemutatója szintén a 2022-es bolognai könyvvásáron volt, a barcelonai származású Ricard Zaplana Ruiz rajzai díszítik majd. Megalkotásában nagy szerep jutott a Sapienship szervezetnek, a C. H. Beck, valamint a dtv kiadóknak.
A világsikerű Sapiens íróját elmondása szerint már első művének kiadása után elkezdte foglalkoztatni a gondolat – melynek fontosságát az író környezete is megerősítette –, hogy elméleteit átdolgozza gyermekek számára is érthető módon. Sokáig váratott magára a mű, Harari saját elmondása szerint ugyanis gyerekeknek sokkal nehezebb írni, mint felnőtteknek, hiszen míg az utóbbiak kérdéseit egy áltudományos mondattal le lehet szerelni, addig a gyerekek átlátnak a szándékos ködösítésen. Éppen ez a tulajdonságuk teszi őket a társadalom leglényegesebb szereplőivé. A gyerekek ugyanis – a felnőttekkel ellentétben – nem félnek kérdéseket feltenni, és nem csinálnak hiúsági kérdést abból, ha éppen nem értenek valamit.
Harari szerint ugyanis társadalmunkkal az a legnagyobb probléma, hogy szilárdnak, megmásíthatatlannak tartjuk, és nem merjük megkérdőjelezni a szabályait.
A történelemszemlélet, a hagyományok, rituálék azonban népcsoportonként, nemzetenként változnak, ezért úgy érezzük, az emberiség széttagolt, töredezett, az egyes csoportokat pedig feloldhatatlan, ősi, akár két-három ezer éves ellentétek választják el. Az emberiség történelmében azonban e megosztó hagyományok eltörpülnek a közös ösztönök és beidegződések mellett, nem számít vallás, nyelv vagy bőrszín, ugyanazon minta alapján találunk párt magunknak a Föld minden kontinensén, valamint ugyanúgy félünk és riadunk fel gyermekkorunkban a szörnyekkel teli rémálmokból. Nem vesszük észre, hogy ma azért élünk viszonylagos boldogságban és nyugalomban a Földön, mert egyszer valaki a múltban szerelembe esett vagy felriadt álmából, és így megmenekült a támadni készülő vadállattól.
Ezek az ösztönök pedig jóval mélyebbek és erősebbek bennünk, mint a társadalmi hagyományok, így sokkal több olyasmi van, ami összeköt minket, mint ami szétválaszt.
Ezt azonban egy gyerek csak akkor foghatja fel, ha a történelmet helyesen tanítják neki, csak akkor használhatja jól a közös tudást, ha megérti: a történelmen nem tud változtatni, az a múlté, ám rajta áll, hogy a jelenben és a jövőben hogyan hasznosítja a róla szerzett tudást.
Harari kedvenc példája szerint a felnőtt is eldöntheti, hogy a maga történelmével, akadályaival, haragjával és félelmeivel teli zsákot – melyet egy életen át cipelt – átadja-e a gyereknek vagy sem, és a gyerek is eldöntheti, hogy szó nélkül átveszi-e azt vagy meghaladja elődjét, felszabadítja magát, és kidobálja a zsákból mindazt, ami hátráltatná. Ahhoz pedig, hogy bölcsen döntsenek, eszközökre, kapaszkodókra van szükségük, melyeket mi adhatunk meg nekik, hogy a mai információtengerből kiszűrhessék azt, ami a számukra fontos.
Hová vezethet mindez?
Például oda, hogy a jelen gyermekei, azaz a jövő felnőttjei megkérdőjelezhetik, miért tilos bizonyos országokban a lányoknak iskolába járniuk. Elgondolkozhatnak rajta, hogy miért uralhat és nyomhat el egy szűk elit tömegeket csupán azáltal, hogy megszüntet az egyének között bármilyen bizalmat vagy szerveződést. A kollektív tudatukra támaszkodva pedig például Ukrajna, Oroszország, valamint bármely más diktatúra vagy féldiktatúra fiataljai – dacára annak, hogy egész életükben csak zsarnokságot láttak – eljuthatnak oda, hogy ők mégis a demokrácia és a szabadság mellett döntenek, nem törődve azzal, hányan és hányszor próbálják visszaszorítani őket addigi helyükre.
Végezetül tehát mire van mindehhez szükség?
Olyan gyerekkönyvekre, mint Yuval Noah Harari októberben megjelenő Unstoppable us című műve – melyet az egyik legfrissebben alakult gyerekkönyvkiadó, a Lampion ad majd ki magyarul –, bebizonyítva: ha meg merjük kérdőjelezni azt a tényt, hogy gyerekkönyv nem való háborúba, akkor egy napon talán magának a kérdésnek a relevanciáját kérdőjelezhetjük meg.
Fotók: Orosz Annabella
Olvassátok el Orosz Annabella első bolognai beszámolóját itt, valamint kár lenne kihagyni Ágoston Szász Katalin vallomását is, amelyet szintén ugyanez az esemény ihletett.
