Mit írt Járai Márk gitárjára Ed Sheeran?

Járai Márk, a Halott Pénz frontembere és kissé elnyűtt, de annál kedvesebb Martin gyártmányú gitárja a főszereplői a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának, amelyből nemcsak a gitár történetével ismerkedhetünk meg, hanem azt is megtudhatjuk, hogy mit írt rá Ed Sheeran egy bécsi fellépése után.

„A gimnázium után sokáig Rubik-kockáztam, és akkor, illetve a gitározásnál tanultam meg, hogy az izommemória hogyan működik. Ez a fajta tanulási folyamat mindig stenkelt, és mindig motivált, hogy egyik napról a másikra egyre jobb vagyok, le tudom játszani azt a dallamot, amit azelőtt nem tudtam. Ezek a kis katarzisok, amiket az ember megél a tanulás folyamán, ezek vittek előre, és a gitározás tanított arra, hogy kitartással el lehet érni elég sok mindent” – vallja Járai Márk, a pécsi Halott Pénz zenekar énekese, a magyar könnyűzene egyik legismertebb hangja. Márk utcazenéléssel kezdte, majd a pécsi bárokon át, a fővárosi klubokon keresztül egészen a Puskás Arénáig jutott, de elmondása szerint sokkal jobban izgul egy ötvenfős koncerten, mint több ezres tömegek előtt.

Az énekes-dalszerző-gitáros egyik kedvenc előadója a hasonló stílusban mozgó brit világsztár, Ed Sheeran, akivel egyszer személyesen is alkalma nyílt találkozni. A különleges találkozó emlékét egy kedves üzenet és egy aláírás is őrzi Márk picit kopottas, ám igencsak erős hangú, Martin gyártmányú elektroakusztikus gitárján, amely így még féltettebb kincs lett számára. Az Instrument mostani adásából az is kiderül, hogy Járai Márk mikor és kitől kapta a hangszerét, hogy miért szeret annyira játszani rajta, és hogy mit írt rá a négyszeres Grammy-díjas angol énekes.

Az Instrument korábbi részeiben a Lóci játszik frontembere, Csorba Lóci, a többszörös Fonogram-díjas énekes-dalszerző-producer, Heincz Gábor Biga, az egykori United szólóban is sikeres frontembere, Pély Barna, valamit a Mobilmánia billentyűse, Zeffer András mesélt kedves zeneszerszámáról, a későbbi epizódokban – többek között – Füstös Bálinttal, a Margaret Island gitárosával és Simon Bálinttal, az Ivan & The Parazol dobosával találkozhatunk majd.

Ez is érdekelheti

Miért különleges Zeffer András kedvenc hangszere, a Hammond orgona?

Zeffer Andrással, a P. Mobil egykori és a Mobilmánia jelenlegi billentyűsével, valamint egy 1964-es Hammond A-100-as orgonával ismerkedhetünk meg a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjában, amelyből azt is megtudhatjuk, miért is egyedülállóak ezek az orgonák, és hogy a zenész mitől tart leginkább a szabadtéri koncertek előtt.

Milyen veszély fenyegette Pély Barna kedvenc gitárját?

Pély Barna gitáros, énekes, dalszerző és egy fekete Gibson ES-335-ös gitár a főszereplője a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának, amelyből kiderül, miért éppen erre a hangszerre esett a népszerű zenész választása, milyen tulajdonságaiért kedveli azt, és hogy milyen meleg helyzetben volt már részük.

Hogyan talált rá Heincz Gábor Biga a gitárjára?

Heincz Gábor Biga, a többszörös Fonogram-díjas énekes, dalszerző és producer a főszereplője a Hajógyár hangszerbemutató sorozata, az Instrument legújabb epizódjának.

Csorba Lócival és basszusgitárjával startol el a Hajógyár új hangszerbemutató sorozata

Ismert zenészek mesélnek legkedvesebb bajtársaikról: kiderül, milyen kapcsolat fűzi őket hangszereikhez és milyen emlékeket őriznek velük kapcsolatban.