Ezúttal Ott Anna, a Hadik Kávéház művészeti vezetője és a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár munkatársa mesélt kedvenceiről.
Melyik kortárs képzőművészeti alkotás kerüljön az időkapszulába, és miért?
Bármelyik Barabás Zsófi-festmény. Szeretem a színeit, a formáit és a történeteket, amiket elmesélnek. Zsófi a magánéletben is közel áll hozzám, neki köszönhetem, hogy már nem félek a képzőművészettől. Megtanította, hogy nem érteni, félni, hanem érezni kell az alkotásokat.
Melyik kortárs zeneműnek kell mindenképp helyet kapnia a kapszulában?
Chet Baker Almost Blue-jának ott a helye!
Ha egy – de csak egyetlenegy – könnyűzenei album / pop- vagy rocklemez kerülhetne az időkapszulába, melyik legyen az?
A Quimby 2005-ös Kilégzés albumát tizennégy év után is végig tudom hallgatni és énekelni. A Nyina dalszövegét szinte versként olvasom, fontos nekem ez a szöveg.
Melyik kortárs irodalmi alkotást választanád?
Azt hiszem, ez a legnehezebb kérdés, amire egészen biztosan nem tudok válaszolni. De ha arra gondolok, hogy kinek a köteteit forgatom a legtöbbször, melyek azok, amikben mindig támaszra és társra lelek, amiken hangosan nevetek és csendben könnyezem, és amikért a legboldogabb vagyok, hogy 2019-ben Budapesten élek, az Kemény István összes verse.
Ha meg lehetne őrizni egyetlen illatot az utókornak, minek az illata legyen?
Szentendrei vagyok, így egészen egyértelmű, hogy a Duna illatát próbálnám belecsempészni a kapszulába. Nincs akkora bánat, nincs olyan nehéz nap, amelynek a végén ne nyugtatna meg a Duna látványa és illata.
Ha meg lehetne őrizni egyetlen ízt az utókornak, minek az íze legyen?
A bor íze. Ha nyáron találnának rá a kapszulára, akkor egy friss, gyümölcsös fehérboré, ha télen, akkor egy testes, erős vörösboré.
Ha csak egy filmet tehetnénk az időkapszulába, melyik legyen az?
Nem tudok filmet nézni, ezen jókat mulatnak a barátaim. Valószínűleg annyira olvasó típus vagyok, hogy szinte felidegesít, ha valaki másnak az elképzelt képi világát kell néznem, és nem én álmodhatom meg azt. De ha tényleg mondanom kell egyet, akkor biztosan egy Bergman-filmet választanék.
Mi lenne az a három hétköznapi, akár személyes tárgy, amit betennél az időkapszulába?
Karl Ove Knausgård Harcom című regényfolyama (egyrészt mert imádom, másrészt mert hat kötet, így sokáig kihúznám vele), a naplóm, amit tizenkét éves korom óta írok, és Barka, a kutyám, aki nyolc éve társam (a plusz egy főm pedig Lili lenne, akit négy hete találtam az út szélén).
Az időkapszula része egy aktuális szelfi is:
Milyen tanácsot adnál ma 16 éves, tinédzser önmagadnak?
Hogy maradjon mindig olyan kíváncsi, mint amilyen akkor volt.
Mit üzennél jövőbeli, 20 évvel idősebb önmagadnak?
Hogy legyen nagyon büszke a 20 évvel ezelőtti önmagára.
Ha az emberek 10 év múlva visszagondolnak a CAFe Budapest keretében megvalósuló idei Margó Fesztiválra, mi legyen az a 3 szó, ami szeretnéd, ha eszükbe jutna erről a projektről?
Nem három szóval, hanem egy Dragomán György-idézettel válaszolnék:
„Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni. Ha olyan az életünk, akkor nem érdemes élni.”
Nyitókép: Ott Anna. Fotó: Wertán Botond
