? 1992-ben Vodku v glotku néven kezdtek el orosz kocsmazenét játszani ? nem volt ez pont akkor különösen kemény dió?
? A nyelv mindig az volt: kötelezővé tették, hát utálták, és sokakban politikai ellenérzések is voltak. Ha az ember 20 év után visszatekint, hajlamos monolit tömbként tekinteni a múltra, jelen esetben azt gondolni: mindenki utált mindent, ami orosz. De ennél sokkal árnyaltabb a kép, nem arról van szó, hogy amint elmentek a katonák, eltűnt velük minden, hiszen nem is velük jött. Az orosz kultúrát sokan szeretik, mi is orosz szakos egyetemisták voltunk, szerettük ezeket a kocsmadalokat játszani magunknak meg a barátainknak.
? Ez az örömzene-hozzáállás majd tíz évig tartott. Mi miatt döntöttek úgy, itt az ideje komolyabban venni magukat?
? Valóban, az első tíz évben csak sodródtunk az árral: mindenkinek volt polgári foglalkozása, ha hívtak játszani, mentünk, de tudatos zenekar-formálásra, arculatépítésre nem gondoltunk. Így ment ez 2001-ig. Akkor egyrészt felkértek minket egy majd? háromhetes mexikói turnéra, és az ottani 15, szebbnél szebb helyszínen adott koncertünk, valamint a közönség fogadtatása ráébresztett minket arra, hogy tetszik nekünk ez az életforma. Meg hogy annak, amit csinálunk, van zenei értéke, üzenete. Másrészt nem sokkal ezután egy cég megkeresett minket, hogy a dalainkat szeretné ajándékba adni ügyfeleinek ? csakhogy nem volt még lemezünk, így gyorsan készítettünk egyet. Ekkor csodálkoztunk rá: van CD-nk, turnézunk, hiszen akkor mi zenekar vagyunk! Ekkor döntöttünk úgy, hogy ideje komolyan venni magunkat. A hobbimuzsikálásból életforma lett, több tagcserén estünk át, ekkor változtattuk a nevünket Vodkura. Az új tagokkal jöttek az új stílusok, az új dalok, és az egyre erősebb szándék, hogy nyomot hagyjunk.
? Ez sikerült is: készült még 3 CD, egy tucat országban koncerteztek, Mexikóba kétszer is visszatértek. Mennyire fogékony ott a közönség az orosz kocsmadalokra, és a repertoárjukat ma már inkább meghatározó balkáni, kelet-európai ihletésű zenére?
? Nagyon is. Egyrészt jelentős zsidó közösségek vannak, amelyek ismerik az orosz?balkáni muzsikát, az abban használt hangszereket ? még ha Mexikóban ma másféle dallamokat is játszanak rajtuk ?, és a mexikóiak sokat megőriztek a spanyol, vagyis az európai gyökereikből. Másrészt fogékonyak az újra, a másra, egyáltalán nem azt éreztük, hogy bantu négereknek szavalunk József Attila-verseket. Értékelik is a jó zenét: nagyon nagy szeretettel fogadtak mindenhol, a koncertek után egy-másfél órát még a közönséggel töltöttünk, közös fotókat készítettünk, aláírásokat osztogattunk.
? Itthon mintha nem lennének ennyire ismertek. Mi lehet ennek az oka?
? Néha elgondolkodunk azon, miért lesz az egyik előadó a média, a fesztiválok kedvence, és a másik miért nem. Arra jutottunk, hogy nekünk egyrészt se pénzünk, se energiánk arra, hogy a médiában ?nyomuljunk?, új dalaink is gyakran 6-7 percesek, és nincs szívünk 2-3 perces ?rádióbarát? verziókat készíteni belőlük. Megpróbáltuk, de nem ment. Másrészt egy előadó akkor lehet sikeres, ha olyan hatást képes elérni, amelyet marketinggel sohasem, mint például Lovasi és a Kispál és a Borz; ők a dalaikkal egy egész generáció életérzését írták meg. Vagy akkor, ha olyan lendülettel lép be a zenei színtérre, hogy arra mindenki egy emberként kapja fel a fejét, mint a Besh o Drom annak idején, vagy a Csík zenekar a Most múlik pontosan?-nal. Hisszük, hogy bennünk mindegyik ?összetevő? megvan, de meglehet, hogy a spanyolviaszt még nem találtuk fel. Mi is játszottunk már a legtöbb helyen, ahol a ?nagyok?, csak talán kisebb visszhanggal. Viszont 20 éve folyamatosan létezünk, és ez nem kis eredmény.
? Az elmúlt években nyomot hagytak a színházi életben is: a Radnóti Színház öt produkciójában léptek színpadra. Az első darab a Cseresznyéskert volt, ez nyilván közel állt önökhöz, de miért vállaltak újabb és újabb előadásokat?
? Igen, a 2005-ös Cseresznyéskert volt az első, amelyben egy kicsit muzsikáltunk. Bennünk is megvan a minden művészben ott rejlő exhibicionizmus, ezen kívül az a szeretet fogott meg minket, amellyel a társulat fogadta az együttest. Pedig ugye nem kell sorolnom, milyen nagyszerű és neves színészekkel van tele az a színház. Persze azt is nagyon élveztük, hogy egészen más élmény úgy zenélni, ha közben más is történik a színpadon, ha dialógus alakul ki a két műfaj között? Így természetesen igent mondtunk az Szentistvánnapi búcsúra is, és örömmel írtunk dalokat Szabó Magda Bárány Boldizsár című mesejátékához. Egészen másfajta kihívás gyerekdarabhoz zenét szerezni, egyáltalán nem olyan könnyű gyerekeknek írni, de itt beemelhettünk a repertoárba olyan műfaji elemeket is, amelyek egyébként nem jellemzők a zenekarra? és ma, a sokadik előadás után is lelkesen rohangálunk a színpadon állatjelmezekbe öltözve. Úgy tűnik, a színház is elégedett velünk, mert a hírek szerint együttműködésünk a jövő évadban tovább bővül.
? Valóban szerethetik a Vodkut, hiszen nemrég megjelent új CD-jük, az Árnyéktánc lemezbemutató koncertjén a társulat több tagja is fellépett. Ez a 4. korong, ez azt jelenti, hogy nem értenek egyet azokkal, akik szerint ma már fölösleges CD-t kiadni?
? Szerintünk a zenészélet fontos része, hogy az új dalok meglegyenek fizikai hanghordozón is. Úgy tapasztaltuk, komolyabban veszik az embert, ha van lemeze, de ami a legfontosabb, hogy odaadhatjuk majd az unokáknak: nézd, ezt csinálta nagyapád fiatalkorában. Semmi bajunk az elektronikus formátumokkal, de sokat dolgoztunk a dalokon, a számok sorrendjén azért, hogy a korong hangulata megfelelő legyen, és ahogyan a Tom Sawyert sem fejezetenként vesszük meg az e-book olvasóra, a mi dalainkat is egyben, lemezként érdemes hallgatni.
? Esetleg máris gondolkodnak egy újabb kiadványon?
? Igen, aminek az is lehet az oka, hogy a mostani felállás a legszorosabb alkotóközösség a Vodku történetében, nagyon élvezzük az együttzenélést. Viszockij dalait már régen szeretnénk átültetni magyarra, persze a saját stílusunkban: 2-3 dal már el is készült, hiszen a Radnóti színészei a közös koncertekre szeretnek tőle dalt választani. A másik tervünk, hogy a ?minden lemezünk más?-filozófia mentén a líraibb Árnyéktánc után egy vidámabb Kárpát-medencei táncos-bulizós anyagot készítünk.
? Mi a helyzet a Cseh Tamás-estjükkel? Abból is lesz lemez?
? Nem, abból biztosan nem, szeretnénk is ezt a műsort Vodkutól elkülönítve kezelni. Cseh Tamás dalait többen szeretjük az együttesben. Egyszer ott maradtunk egy koncert után, és ezeket kezdtük el magunknak játszani. A hely tulajdonosa meghallotta, és kért egy műsort. Mi pedig úgy gondoltuk, fontos, hogy ezek a dalok úgy szóljanak, ahogyan eredetileg, nem reggae-feldolgozásban, nem női énekkar előadásában. Ezért ezeket a dalokat trióban játsszuk hegedűn, nagybőgőn és gitáron. A visszajelzések szerint igazunk volt: mindenhol sikerünk van, még a tizenévesek is velünk énekelnek. Folyamatosan bővítjük a repertoárt, mert úgy érezzük, ezek a dalok az élő magyar városi kultúra részei: szólniuk kell.
