A múlt elől nincs menekvés

A bemutatott munkák két különböző döntési helyzet felől közelítik meg az egyén túlélési lehetőségeit: Manuel F. Contreras két videója a menekülés okozta veszteségekről, míg Koller Margit felvétele és installációegyüttese a maradás eredményezte töréspontokról mesélnek.

A két munka önmagában is nagyon komplex és igazán sokféle gondolatot indít el a nézőben, azonban az igazán nagyszerű, ahogy ebben a térben ezek az alkotások egymás jelentését árnyalják, kibővítik. Mindkét projektben igen erős a személyes szál, miközben általánosan is érvényes megállapításokat tesznek.

Koller Margitnak két munkája szerepel a kiállításon. A 2B Galéria legbelső terében található a Töréspontok című mű, amelyet az alkotó családtörténeti kutatása inspirált. A család Trianon után magyarként szerette volna folytatni az életét, így a felszabdalás után az anyaország területére költöztek, vállalva a zsidó származás miatti üldözöttséget és hátrahagyva a családi vagyont, köztük az oroszok által 1945-ben felgyújtott kastélyt is. Koller ezzel az installációjával néz szembe saját múltjával és dolgozza fel azt: szimbolikus kastélyfalat épített, amelynek egy téglája az eredeti épület egyetlen megmaradt darabja, de ebben a falban található a helyszínen talált porcelántárgy egy része és a dédanya egy régi, megmaradt levele is. Az együttes a tragédiákkal teli, visszafordíthatatlan múlt felől az összekuszálódott jelen felé, de fordítva is olvasható.

A galéria fő terében látható Koller Mondd el a lányaidnak című videója, amelyet egyébként Contreras vett fel. A felvételen Koller Margit és felmenői, édesanyja és nagymamája végeznek különféle tevékenységeket: egy gyertyával megvilágított asztal körül ülve kenyeret esznek, Koller ablakot mos, az unoka és a nagymama egy régre visszanyúló fonalas játékot játszanak? A háttérben pedig a dédanya, Lázár Ilona 1938 és 1946 között írt naplójából és verseiből szerkesztett lineáris történetet halljuk.

A videóban egymásra vetül a négy generáció nőtagjainak élete, személyes tapasztalata, világlátása, és mi, nézők is megdöbbenve tapasztaljuk, milyen sok a párhuzamosság a naplóban leírtak és az alkotó világa, a jelen között. A mű finoman, mégis érzékletesen mutat rá arra, hogy döntéseinket nemcsak a jelen kontextus és a szerzett tapasztalataink befolyásolják, hanem a készen kapott, az átörökített készségeink is, amelyeknek nem is feltétlenül vagyunk a tudatában. Koller állítása tehát az, hogy nem tudunk elmenekülni a múltunk elől, nem tudunk kibújni alóla, identitásunknak szerves részét képezik a gyökereink, ami a környezettől függetlenül folytonos és elpusztíthatatlan.

Míg Koller munkái a maradásról, addig Contreras videói a menekülésről szólnak, azonban éppoly személyes módon, mint az előbbiek, hiszen a dél-amerikai alkotó maga is elhagyta az otthonát, jelenleg Budapesten él, és Koller Margittal együtt a Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájának hallgatója.

A személyes érintettségét A dokumentumfilmes alkotásán keresztül ismerhetjük meg, amelynek saját maga a főszereplője. Látjuk, miként rendezi be az életét egy idegen országban, melyek azok az eszközök, amelyek által otthonosan kezdi érezni magát. A film emellett önreflexív módon szól arról is, hogy mit is jelent a filmkészítés, és hogy azt hogyan és mennyiben határozza meg a társadalmi és politikai környezet.

Az El Mar munkája pedig egy ötcsatornás videoinstalláció, amelyben öt, dél-amerikai személy élettörténetét ismerhetjük meg, akik politikai okokból döntöttek úgy, hogy elhagyják a hazájukat, és máshol próbálnak szerencsét. Az elbeszélések egyszerűek, ugyanakkor nagyon személyesek és bensőségesek, mindamellett jól kirajzolódik belőlük, hogy a politika milyen módon képes életeket megváltoztatni, milyen töréseket okozhat. A videók egyszerre indulnak és párhuzamosan futnak a kör alakban felállított tévéken, örökké ismételve a történeteket, amelyek - Koller Margit munkáihoz hasonlóan - a múlt kitörölhetetlenségéről, annak jelenben való folyamatos munkálkodásáról tudósítanak.