Újragondolták és eddig raktárban pihent kincsekkel, valamint nemzetközi művekkel egészítették ki a Munkácsy Mihály művészetét középpontba állító állandó kiállítást a Nemzeti Galériában. A hat terem a valóság ábrázolásainak változásait tematikusan járja körül.
Friss és lendületes lett ez a teremsor. A merev monografikus rendezést felváltotta egy, a művészeket és műveket kontextusba állító csoportosítás. Ennek köszönhetően nem zárt életműveket látunk, és nem a kiemelkedő csúcsokon van a hangsúlyt, hanem a kor miliője, a társadalmi berendezkedések, a mentalitás állnak a kiállítás középpontjában.
Azért itt vannak a nagy Munkácsy-festmények is. Az első két terem főként az ő műveivel van tele. Az első nagy alkotói korszakával nyit a kiállítás. Itt láthatók az „igaz embereket” ábrázoló nagy vásznai, azok, amelyek mindenféle szépítés nélkül, hitelesen és objektíven ábrázolják az alakokat, miközben reflektálnak a kor szociális problémáira is. Munkácsy ezen alkotásai legfőképpen a drámai feszültségű jellem- és cselekményábrázolások folytán válhattak kiemelkedővé, és ma is ezek miatt hatnak ránk oly erősen.
Négy nagy vászon áll egymással párbeszédben ebben a térben. Itt van egymással szemben a Zálogház és az Éjjeli csavargók, valamint a Siralomház és a Tépéscsinálók. Egy térben állnak előttünk a nagyváros szegényei, a kitaszított nyomorultak, a perifériára szorult betyárok, csavargók. E nagy vásznak között pedig néhány kisebb festmény próbálja oldani ezt a hatalmas feszültséget. A Zálogház két oldalán szereplő mű, egy figuratanulmány és a Persely előtt ugyan hasonlóan drámai, mint a középen álló festmény. Viszont a kiállítást nyitó Ásító inast már annyiszor láttuk, hogy abban már a dráma mellett megcsillan némi derű is. A Leányka arcképe pedig azért lesz most annyira izgalmas, mert mellette ott áll Albert von Keller A kis párizsi című szalonzsánere. A két mű hasonlóan pszichologizáló szemléletű, a lélek történéseit mutatják.
Ez a két kis munka át is vezet minket a következő terem tematikájába, ahol az elegáns élet képeivel találkozunk. A világosodó, élénkebb színekben pompázó festményeken a nagypolgári élet tárul elénk. Könnyedebb témájú, szolid nyugalmat árasztó művek ezek. Nagyon izgalmas az a fal, amelyiken Munkácsy látványos virágcsendéletét önarcképe és Kaulbach Munkácsy Mihálynét ábrázoló festménye fogja közre.
Ez a csendélet ebben a kompozícióban egyértelműen arra utal, hogy ekkoriban Munkácsy nemzetközileg elismert és anyagilag is megbecsült alkotó volt. Felesége öntudatos, határozott kiállású nő, aki biztosítja a hátteret férje számára, miközben egyengeti karrierjét. Ezt az attitűdöt jól visszaadja Kaulbach képe is. A másik falon pedig ott van Seldemeyer portréja is, azé a műkereskedőé, aki a festő „berobbanását” követően tíz éven át kizárólagosan felelt a Munkácsy-képek eladásáért.
Ennél a portrénál nyilvánvalóan fontosabb azonban a Milton. Ez a kompozíció hozta el Munkácsy számára a világsikert. Az eredeti mű New Yorkban látható, de ezen a mostani redukción is tetten érhető a kompozíció zsenialitása, az alakok viszonyba rendezésének finomsága. Központi helyen szerepel a Délutáni látogatás, amelynek friss, lendületes ecsetkezelése egészen magával ragadó. A kortársak közül pedig itt van Karlovszky Bertalan Duzzogók és Deák Ébner Lajos Ébner Otília portréja is.
Aki monografikus kiállítást vár, az érezheti úgy, hogy ebben az első két teremben a kurátorok „elpufogtatták” a lényeget. Beljebb haladva egyre kevesebb Munkácsy-művet látunk. Ám ez most nem Munkácsy-kiállítás, kiemelt figyelem jut Paál László, Deák Ébner Lajos, Fényes Adolf, Koszta József, Rudnay Gyula alkotásaira. És végre-végre Mednyánszky László művészete is megkapta méltó helyét a kiállításban.
Ennek megfelelően a harmadik teremben Paál László festményei vannak túlsúlyban. A határtalan természet című egység olyan tájképeket vonultat fel, amelyekben a szabadság, a kötetlenség és a természetesség vágyának kifejeződése érhető tetten. A fő témát sokszor a fény-árnyék játékok jelentik. Itt szerepel Paálról egy arckép, a Nyárfák című vászna, Deák Ébner a temetését örökítette meg, valamint ebbe a kontextusba került Mednyánszky Mocsaras tája is.
Aztán olyan fontos vásznak láthatók még Paáltól, mint a Borús idő, a Felhős táj vagy az Út a fontainebleau-i erdőben. És ezek között látható most Munkácsy Rőzsehordó nője, valamint a Poros út I. is. Paál tájképei segítik megértetni azt, hogy a Rőzsehordó nem a szegényember-tematikába illeszkedik, hanem sokkal inkább ezek közé a tájképek közé tartozik. A nő ugyanis nem egy megfáradt, megkeseredett asszony, hanem egy meditatív csendben létező alak, aki megpihen, elgondolkodik, kezét imára kulcsolja. A Poros út pedig egyértelműen olyan mű, ami percekig fogva tartja a figyelmet. Ahogy Munkácsy a kocsi által felkavart por fényimpresszióját megragadta, az egészen zseniális.
A következő a Mednyánszky-terem: ezeken a képeken a szegénység, a szenvedés, a magárahagyatottság köszön vissza. Sok férfiportrét látunk tőle ezen a kiállításon. A csavargók, az abszintivók és parasztok portréin a visszafojtott érzelmek adják a képek feszültségét. Izgalmas összehasonlításokat tesznek lehetővé Fényes Adolf vagy Kernstok Károly kiállított festményei. De van itt Mednyánszkytól sok tájkép, a Téli erdő, a Tavaszi alkonyat vagy a Hegyi tó is. Ezeken az ember nélküli, „magányos” táj történés nélküli jelenetekbe rendeződik – egészen más itt a hangulat, mint Paál László tájain.
A falu és népei egység anekdotikus zsánereket vonultat fel. Hangsúlyosan szerepelnek a cigány tematikájú munkák. A tér fő műve Bihari Sándor: Bíró előtt című munkája, ami humoros, jól dramatizált jelenetet ábrázol, tipizált alakokkal. Szerepel még Mészöly Cigány sátrak, Bőhm Pál Cigány család, Deák Ébner Cigány leány című munkája és Nákó Berta cigány portréi közül is néhány.
A záró terem pedig egészen nagyot robban. A mindennapok csendje, a hétköznapok derűs, idilli világa köszön vissza ezeken a festményeken. Itt látható Koszta József A hazatérők című festménye, ami az alföldi alkotó számára meghozta az elismertséget. Egymás mellett szerepel Mednyánszky Tanya és Tornyai János Alföldi tanya című műve. De olyan érdekességeket is tartogat ez az utolsó terem, mint Mihalik Dániel Eső után című festménye vagy Fényes Adolf Néma utca című műve. Végezetül pedig Mednyánszky Őszi tájának vibráló színeitől esünk ámulatba.
A kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria B épületének I. emeletén folyamatosan megtekinthető.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
