Itthon a műtárgypiac nagy hátrányból indult, amikor 1989-ben megnyíltak a határok, de azóta sikerült a lemaradásunkból lefaragni. Az itthoni azonban egy pici közeg, kevés nemzetközi szereplővel. Még időre van szükség, hogy tudjunk versenyezni a globális művészeti világgal. A szentendrei ÚjMűhely Galéria beszélgetésén Tardy-Molnár Anna, a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetője kérdezte a hazai műtárgypiac néhány fontos szereplőjét a hazai tendenciákról.
A beszélgetés kiindulópontja a Senki többet című dokumentumfilm volt. Ez a kortárs művészeti világ útvesztőit körüljárva azt vizsgálja, hogy milyen mechanizmusok irányítják a műtárgypiacot, hogy a társadalmi értékrendek változása hogyan hat e szcéna dinamikájára. Fenyvesi Áron, az acb Galéria főkurátora kiemelte: ez a film rávilágít arra, hogy manapság a sikerhez nem elegendő, hogy valaki jó művész legyen. Ahhoz, hogy műveinek az ára megugorjon, sok szereplő összehangolt dialógusára van szükség. A műtárgypiacon az árakat ugyanis már nemcsak a mű kvalitása, hanem a művész neve, a kereskedők árazása, az árverések dinamikája és a gyűjtők érdeklődése is meghatározza.
Habár nemzetközi szinten a műtárgyeladás pörög, az itthoni piac egyelőre még nem tud versenyezni a nemzetközivel. De belátható távolságra vagyunk. Óriási hátrányból indultunk, hiszen a rendszerváltásig nem is tudtunk bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.
„Amink van, az csak attól a pillanattól nyer értelmet, amikortól kinyíltak a határok”
– hangsúlyozta Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója.
Azóta sokkal komplexebbé vált a műtárgy-kereskedelem itthon is. Míg régen a hazai gyűjtők impulzusaik alapján választottak művet, és jellemzően közvetlenül a művésztől vásároltak, addig ma már sokkal ritkább a gyűjtő és a művész közötti személyes kapcsolat. A vásárlás sokkal inkább a galériákon, művészeti vásárokon, aukciókon keresztül történik – hangsúlyozta Fenyvesi.
A műtárgypiaci infrastruktúra mostanra itthon is jól kiépült, a piacnak stabil szereplői vannak. Ledényi úgy látja, hogy a románokkal és csehekkel szembeni hátrányból az évek során sikerült bőven lefaragnunk. Sőt: már van 10-20 olyan galériánk is, amelyek rendszeresen vesznek részt nemzetközi művészeti vásárokon és láthatóan megállják ott a helyüket. „Az idei Art Market Budapest során kiderült, hogy oroszoknak is nagyjából ennyire szofisztikált az infrastruktúrájuk, mint a miénk” – tette hozzá Ledényi.
Vass László gyűjtő azonban azt látja, hogy itthon még mindig kevesen vannak, akik pénzüket műtárgyra költenék. Míg a két világháború között a gyűjtés része volt a kultúránknak, ma már kevéssé jellemző, hogy az otthonok falait műalkotások díszítenék. A gyűjtő szerint ennek az is az oka, hogy a „látáskultúránk” is le van maradva más országokhoz képest. Itthon a gyerekek vizuális nevelése nem megfelelő. A kicsik csak ritkán találkoznak közvetlen közelről műtárgyakkal, és nem tanítják meg őket „látni”.
Az oktatásban ma már egy elavult, nem érvényes műtárgyfogalommal találkoznak, ami nem teszi lehetővé, hogy értelmezni tudják a kortárs vagy nem figurális műveket. De ez a probléma is egyre inkább a felszínre kerül, amit az egyre több művészetpedagógiai foglalkozás is igazol. Vass elmondta: magángyűjteményét is azért tette közkinccsé, hogy az másoknak is örömet szerezzen.
Fenyvesi Áron hozzátette, hogy a hazai műtárgypiac megélénkülésében nemcsak az edukáció lenne kulcsfontosságú, jól elmesélhető történetekre is szükség van.
„Kellenek olyan művészmítoszok, amikkel lehet dolgozni” – mondta.
Maurer Dóra-kiállítás például azért lehet most a Tate-ben, mert neki és kortársainak van egy olyan sorsa, amelyhez lehet kapcsolódni. Történetük nemzetközi szinten is egyre inkább értelmezhető.
A beszélgetés végén Vass László még kiemelte, hogy az is fontos lenne, ha itthon a gyűjtői identitás megszerzése épp olyan gördülékenyen menne, mint külföldön. Kint már azt is gyűjtőnek tartják, aki valaha 2-3 képet vásárolt teljesen random módon. Itthon csak azt fogadják be a körbe, csak azt tartják igazi gyűjtőnek, aki tudatosan, meghatározó koncepció mentén gyűjt. Szerinte ebből a hozzáállásból is fontos lenne engedni.
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
