Hiába nincs már klasszikus értelemben vett nyári szünet, azért ez maradt a kedvenc évszakom, és bár jól bírom a meleget, az extrém hőség elől néha jólesik elbújni a besötétített szobában, és megnézni egy jó filmet. Ha pedig mindezt a nyárhoz igazítjuk, garantált a szuper élmény. Kedvenc nyári filmjeinkből állítottunk össze egy listát.
Amíg tart a nyár (Babyteeth, 2019, rendező: Shannon Murphy)
A történetben a 16 éves Milla és a 23 éves Moses látszólag két külön univerzum. A lány biztos családi hátterű, magának való éltanuló, a fiú viszont izgalmas, ugyanakkor felelőtlen, lecsúszott junkie. Milla szülei aggódva nézik kettejük kapcsolatát, de még tanácstalanabbak, mint az ilyen helyzetbe kerülő szülők általában, mivel lányuk súlyos beteg. Szívük szerint megtiltanák, hogy a két fiatal többet találkozzon, de Millát korábban nem látott energiával tölti fel Moses jelenléte.
Az Amíg tart a nyár eredeti film, amelyet nem lehet csak egy műfajhoz kötni. Sok szempontból a hiábavalóságról és a káoszban való jelentéskeresésről szól, ennek eredményeként a hangvétel ugyanolyan „rendetlen”, mint a szereplők élete. A szokatlan komédiás váltások és az egyenlőtlenség zúzós pillanatai egyformán jelennek meg; ez egy olyan film, amely minden szereplőjét igyekszik megérteni. Struktúrája önmagában megakadályozza abban a nézőt, hogy elvárásai legyenek a karakterek viselkedésével szemben. Maradandó élményt hagy maga után!
Bridget naplója (Saint Frances, 2019, rendező: Alex Thompson)
A történet főhőse, Bridget 34 éves, identitászavarral és kapuzárási pánikkal küzd, de a nyár beköszöntével kezdenek jól alakulni a dolgai. Találkozik egy helyes fiúval, és munkát is talál: egy hatéves kislány bébiszittere lesz. Ám a tündéri Frances meglehetősen öntörvényű gyerek, és miközben Bridget megpróbálja elnyerni a bizalmát, a kislány szülei között növekvő feszültséggel is meg kell küzdenie. Bridget a kusza mindennapokban onnan merít erőt, ahonnan a legkevésbé várta: a nem mindennapi gyerekkel alakuló barátságából.
Alex Thompson rendező és a főszereplő, valamint a forgatókönyvet is jegyző Kelly O’Sullivan filmje bátor és őszinte történet, amely humorral, empátiával és óriási szeretettel mesél a női lét tabuként kezelt témáiról és problémáiról – nem csak nőknek. A film a miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál egyik legnépszerűbb alkotása volt. Az SXSW Filmfesztiválon elnyerte a zsűri különdíját és a közönségdíjat, a Champs-Élysées Filmfesztiválon a kritikusok díját és a közönségdíjat, valamint a Chicagói Filmkritikusok Filmfesztiváljának közönségdíját is.
Balaton retró (2007, rendező: Papp Gábor Zsigmond)
A Budapest retró I–II. után készült el Papp Gábor Zsigmond Balaton retró című filmje, hiszen Magyarország másik fő turisztikai nevezetessége gyakran szerepelt az 1960-as, 70-es évek reklámjaiban és filmhíradóiban. A Balaton típusfigurákat is teremtett: a „balatoni fagylaltárus” és a „balatoni lángossütő” a letűnt rendszer éveinek gyorsan meggazdagodó, irigyelt, de kissé lenézett első magánvállalkozói voltak. A film öt fejezetben mutatja be a balatoni nyaralást, sőt egy régi Anna-bálból is láthatunk benne részleteket, amely megmutatja, hogyan szórakoztak anyáink és apáink 1967-ben.
Floridai álom (The Florida Project, 2017, rendező: Sean Baker)
A floridai Orlando a világ minden részéről érkező turisták mekkája. Minden igényt kielégítő hotelek, pazar vidámparkok és éjszakai bárok tarkítják, ahol minden turista szívesen költi el megtakarításait. Pár lépésre a mesébe illő üdülőkomplexumoktól azonban más világ rejtőzik. A hatéves Moonee és cserfes barátai a turistaparadicsom árnyékában töltik a nyári szünidejüket, amit csodákkal és lehetőségekkel teli kalandként élnek meg, míg a körülöttük lévő felnőttek a mindennapi élet nehézségeivel birkóznak.
Baker – némileg talán François Truffaut 400 csapás (1959) nyomasztó gyermekkori eposzának hagyománya szerint – felváltva szerethető, felkavaró és időnként romantikusan szentimentális víziót mutat be a gyermekkori felfedezéstől és a csodálkozástól egészen a felnőttkori nyomorúságig.
Az ezek közepette táncoló, cukorkaszínű Floridai álom mindeközben mégis maga az öröm és a törekvés története, egy olyan film, melyet bátran nevezhetünk az elmúlt évek egyik legjobbjának. Ebben a magával ragadó, empatikus, egyszerre szomorú és szép világban egy anyát és lányát látjuk, az életüket, a nyarukat, a küzdelmeiket és örömeiket, és egy olyan Amerikát, amely izgalmas és valódi mélységeket is tükröz.
Licorice Pizza (2022, rendező: Paul Thomas Anderson)
Paul Thomas Andersont eddig tizenegyszer jelölték Oscarra, ebből három idén volt (legjobb film, legjobb rendezés, legjobb eredeti forgatókönyv). Utóbbiért a BAFTA nála landolt, így esélyes volt az elismerésre, de sajnos ismét üres kézzel távozott. A Licorice Pizzát ettől függetlenül érdemes megnézni.
Van valami csábító Paul Thomas Anderson álomszerű felnövéstörténetének világában, amitől valahogy az egész nagyon organikusnak tűnik. Tulajdonképpen két naiv fiatalt (Cooper Hoffman és Alana Haim) követünk, akik 1973 körül találkoznak, aztán valahogyan együtt nőnek fel Los Angelesben, San Fernando Valley forgalmas utcáin.
A Licorice Pizzában nincs egy konkrét konfliktus, nem nagy történéseket mutat be: az élet apró pillanatairól szól, amelyek valami nagyobbat alkotnak. Ezek a pillanatok, események formálják a két karaktert, és hiába nem eget rengetők, egyszerűen jó nézni őket.
Nyár (Leto, 2018, rendező: Kirill Serebrennikov)
A nyolcvanas évek szűk levegőjét és a ma is óriási kultusznak örvendő Viktor Tsoyt (Teo Yoo) és Mayk Naumenkót (Roman Bylik) mutatja be Kirill Szerebrennyikov 2018-as filmje, a Nyár. Szomorú aktualitást adott pár éve a hatalom és a művészek kapcsolatát egyik központi témájának állító filmnek, hogy rendezőjét a forgatás alatt az orosz állam csalással vádolta meg, majd el is ítélték. A Nyár a 2018-as Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, hatalmas kritikai sikerrel.
A filmben nincs túl sok direkt történés. Egy szerelmi háromszög mellett, amelynek Choi, Naumenko és Naumenko felesége, Natalia (Irina Starshenbaum) a részesei, főként olyan jeleneteket látunk, melyek a zenészek természete, a zenészlét köré épülnek. Van, hogy a buszút során spontán dalra fakadnak az utazók, mindezt kézzel rajzolt grafikák tarkítják. A stiláris keverék mellett, amelyet ezek a nem narratív szekvenciák hoznak létre, azt is jelzik a közönség számára, hogy a tartalom nem életrajzi anyag.
A Nyár ambiciózus film. A fiatal főszereplők a saját felépített ideológiájukkal és elvárásaikkal törnek fel. Generációs konfliktusokat látunk, valamint azt, ahogy a rock and roll szétzúzza a társadalom pártvonalát. A zene segíti a film ritmusát, jól igazodik hozzá. A karakterek párbeszédei valósághűek, hitelesek, beszédes ellenpontként szolgálnak ezekkel szemben a zenés jelenetek.
Fehér éjszakák (Midsommar, 2019, rendező: Ari Aster)
Gondoltuk, elfér a listán egy horrofilm is, a Fehér éjszakák pedig nem is akármilyen. A történet szerint Dani és Christian évek óta együtt vannak, ám a fiú úgy érzi, ideje lenne lezárni a kapcsolatukat. Egy váratlan tragédia következtében végül úgy dönt, nem ez a legmegfelelőbb alkalom, hogy szakítson barátnőjével, inkább meghívja őt is arra a nyári fesztiválra, ahova barátaival készülnek. A nyári napforduló alkalmából rendezett mulatság különös közössége tárt karokkal fogadja a fiatalokat, akik számára hamar világossá válik, hogy a bizarr rituálékból ők sem maradhatnak ki. Az amerikai–svéd koprodukcióban készült filmet Aster eredetileg véres horrorfilmnek tervezte, svéd kultisták főszereplésével. Aztán átírta a forgatókönyvet, és a cselekmény középpontjába egy felbomlóban lévő párkapcsolatot állított, melybe saját tapasztalatait írta bele egy komoly szakítás után. A filmet Budapesten forgatták 2018 nyarán és őszén.
Szólíts a neveden (Call Me By Your Name, 2017, Luca Guadagnino)
Most mindenki gondoljon vissza az első szerelmére. Intenzív emlék, igaz? Beleszeretni valakibe már azelőtt, hogy teljesen megismernénk, egyszerre borzasztóan ijesztő, kiszolgáltatott érzés és csodálatos, semmihez sem hasonlítható, mindent felkavaró utazás.
A film André Aciman azonos című könyve alapján készült. Az 1980-as években járunk, mégpedig Észak-Olaszország gyönyörű vidékein, egy mesés hangulatú kőházban, ahol a francia, olasz és zsidó gyökerekkel is rendelkező család tölti a szünidőt. Egy végtelenül szimpatikus egyetemi oktató és felesége, valamint gyermekük, a 17 éves Elio és barátaik, ismerőseik mindennapjai tárulnak elénk, na meg Elio apjának diákja, a feltűnően jóképű Oliver is megérkezik. Itt kezd csak igazán behúzni magával ragadó világába a film, ugyanis a tehetséges, okos és érzelmes, ám önmagát még javában kereső Elio és Oliver egymásba szeretnek. Igen, egy fiatal fiú és egy férfi szerelme bontakozik ki előttünk, a Szólíts a neveden azonban nem melegfilm. Inkább felnövéstörténet, szerelmes film, és azok közül is kiemelkedően gyönyörű.
Köszönhető ez a remek karaktereknek, az egyszerre regényszerű, mégis csontvelőig hatolóan valóságos történetnek, a gyönyörű helyszínnek, az irigylésre méltó közegnek, a frappáns és hihető dialógoknak, Sufjan Stevens földöntúlian gyönyörű zenéjének és nem utolsósorban az Eliót alakító Timothée Chalamet elképesztően erős jelenlétének. A film pontosan olyan, mint az első igazi szerelem. A semmiből érkező, mégis lassan kibontakozó, mindent felborító érzelem, ami egy életre megsebez, olyan fájdalmat és űrt hagy maga után, amiből azt gondolod, sosem épülsz fel, de amire mégis szükséged van ahhoz, hogy a személyiséged kiteljesedjen.
A mindenki által ismert érzés hiteles, egyszerre maró és dédelgető bemutatása mellett a képi világ mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a Szólíts a neveden maga az érezhető nyár annak minden illatával, ízével és színével. Nem fogok hazudni, egy frissen összetört szívnek újabb késszúrás lehet ez a két óra, de ahogyan a nagy csalódások, ez is egyszerre vesz ki belőlünk és ad hozzánk. Utóbbiért mindenképpen megéri.
Balaton Method (2015, rendező: Szimler Bálint)
A Balaton Methodban 18 magyar zenekar – köztük a Quimby, a Middlemist Red, a Soerii & Poolek, az Elefánt, a Bin-Jip, a Subscribe 0ľ, valamint több száz további zenei közreműködő fogott össze, hogy elkészüljön Szimler Bálinték Kodály Method-videóinak egész estés lezárása. Két zenekar – a Punnany Massif és Akkezdet Phiai – ráadásul külön a Balaton Method számára egy-egy új dallal rukkolt elő. A Balaton Method az első magyar film, amely közösségi finanszírozással készült.
Vakító napfényben (A Bigger Splash, 2015, rendező: Luca Guadagnino)
Adott négy nagyszerű és mutatós sztár, egy csodás sziget a Földközi-tengeren, ahol nem feltétlenül kötelező ruhát viselni, és ehhez jön a szereplők közötti rengeteg feszültség. A rocklegenda, Marianne Lane partnerével, a dokumentumfilm-rendező Paullal a vulkanikus Pantelleria szigetén piheni ki fáradalmait. Hirtelen felbukkan lányával régi szerelme, Harry, a lemezproducer, és megzavarja a nyaralást. A magával hozott nosztalgia atombombaként robban be Marianne nyugalmába, nincs előle menekvés. A vágy, a féltékenység és a rock and roll érzéki testet ölt a filmben a perzselő földközi-tengeri nap alatt, miközben a remek színészi alakítások is igazán maradandó élményt okoznak a nézőnek.
Nyitókép: a Floridai álom jelenete
