A kislány
Szendrey Júliát már tízéves korában lánynevelő intézetbe küldte az édesapja, Szendrey Ignác. Ez meglehetősen szokatlannak számított akkoriban, mivel a lányok inkább otthon vagy más családoknál nevelkedtek. Az apa ambíciói érhetők tetten a döntésben: azt szerette volna, hogy úri kisasszonyokhoz méltó neveltetést kapjon, aztán jól mehessen férjhez, felfelé házasodhasson. Szendrey Ignác mindig is arisztokraták szolgálatában állt: először a Festeticsek, majd a Károlyiak gazdatisztje volt. Úgy vélte, hogy a lányának akkor lesz esélye jó életre, ha intézetbe adja.
Júlia először Mezőberényben nevelődik, majd 12 éves korában Pestre, Tenczer Lilla tanintézetébe küldi az apja, ahol nyelveket, kézimunkát, muzsikát, táncot, festést és illemet tanul. A lányok napirendje pontosan meghatározott, az intézetet csak csoportosan vagy gardedámmal hagyhatják el. Az itt kialakított kapcsolati háló a későbbiekben sokat számíthatott. Neki Fleckl Mária (Térei Mari) lett a barátnője, akivel rendszeresen írtak egymásnak; leveleik sokat elárulnak a mindennapjaikról. Júlia gyakran írt a szüleinek is, egy alkalommal például így:
„Drága jó Anyám! A legnagyobb örömmel vettem a ruhát, a cseresznyét és a sonkát, amit drága jó anyám küldött. Ezerszer csókolom érte kezeit, különösen a ruháért, amelyet már át is alakítanak rám és nagyon jó szolgálatot fog nekem tenni. Hála Isten egészséges vagyok és nagyon örülök, hogy otthon lévő szeretteim is azok. Az előző hónap 11-én a tisztelt társaság, hogy örömet szerezzen nekünk, egy kis mulatságot tartott harminc fővel, amelyen Fleckl Mária is jelen volt. Igen sokat táncoltunk és nagyon jól szórakoztunk. Hálámat megújítván ezerszer csókolom édes anyámék kezét, ahogy a kedves nagymamának is és gyermeki szeretettel és hálával maradok drága anyámnak holtig legengedelmesebb leánya, Júlia.”
Júliát az apja 16 éves korában hazarendeli Endrődre. Naplójegyzeteiből és leveleiből kiderül, hogy szenved az unalmas környezettől. Az jelentette számára az egyetlen izgalmat, ha Pest-Budáról kottát rendeltek.
Petőfi belép a képbe
Ebbe az állóvízbe robban be aztán a mindent elsöprő szerelem. Petőfivel egy bálon találkoznak, Júlia azonnal kiszúrja magának. A költő ugyan ekkor még Prielle Kornéliába szerelmes, és őt akarja feleségül venni, de vonzódhatott Júliához is. Ám úgy tűnik, a lány volt az, aki első látásra beleszeretett a költőbe, és eldöntötte, hogy az övé lesz. 1846. november 9-én így ír:
„Én nem értem önmagamat; soha illy zsibbadságot nem is képzeltem, mint millyen most ólomnehezen nyugszik keblemen.
Ha nem szeretem őt, hát miért gondolkozom szüntelen felőle, miért kell sóhajtanom, ha emlékembe előidézem a rövid perceket, mellyeket vele töltöttem.
Sokszor gondolom, talán a lélek szerelme az, mit iránta érezek, és nem a szenvedélyteli szivé; a magasztos, minden földi érzeményeken és határokon fölül emelkedett léleké, melly nyugodtan és a mindennapisághoz szokott embernek alig látszó lánggal ég, melly csak a lélekkel enyészhet aztán el; ez pedig halhatatlan, s véle szerelmem is!”
Ebben a korban még nem volt divat szerelmi alapon házasodni: a szülők választották ki a gyermekek jövendőbelijét, ha pedig nem így történt, a lányuk vagy a fiuk döntését jóvá kellett hagyniuk. Szendrey Ignác nem engedélyezi ezt a házasságot, a fiatalok 1847 novemberében mégis egybekelnek, és Pesten kezdenek közös életet. Petőfit költő volta a fővároshoz kötötte, ezért evidens volt, hogy ott telepednek le.
Először a mai Királyi Pál utcában, majd a mai Rákóczi úton éltek, végül a Schiller-házba költöztek, ahol Jókaival éltek társbérletben. A lakásnak három szobája volt, a két egybenyílóban laktak Petőfiék, míg a konyhán túli helyiség Jókaié volt. A korabeli forrásokból kiderül, hogy ők hárman aktív szellemi közösségben éltek. Esténként összejöttek, felolvasták egymásnak, amit írtak, együtt teáztak.
Szendrey Júlia ekkor még nem vezetett háztartást. Részt akart venni a férfiak szellemi küzdelmeiben, ezért sajnálta az idejét főzésre, mosásra, takarításra pazarolni. A közeli Arany Sasból hozattak ebédet. Keveset jártak el otthonról, elegek voltak egymásnak.
Szendrey és Petőfi meglehetősen extravagáns pár voltak. Júlia hajviselete, ruházata elütött a korabeli nőkétől. Erről Jókai is megemlékezett:
„Én megvallom, hogy nem találtam olyan szépnek, mint aminőnek Sándor versei megörökítették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás;
amellett rövidre nyírott hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.”
Jókai Mór 1847-től az Életképek főszerkesztője lesz, így Júliának lehetősége adódik arra, hogy publikálja az írásait. Ebben a folyóiratban jelennek meg először a versei, a naplójegyzetei – és azonnal híres írónő lesz belőle! A korabeli lapok lenyűgözően művelt nőnek tartják. Saját jogán azonban abban a korban egyébként nem publikálhatott volna: minden sikerhez férfiak befolyásán keresztül vezetett az út.
1848 környékén felgyorsulnak az események, és a tündérmese véget ér: Júlia állapotos lesz, Petőfi honvédnak áll. Sokáig mindenhová követi, eltűnése után pedig próbálja megtudni, él-e, hal-e.
„Nem gondolok most már az élettel annyit se, mint mennyit hajdani jó napjaimban ruhámon egy szalagcsokor állásával gondoltam. Ki van rám mondva az itélet s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt. El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak... Ha igy van, mi lesz én belőlem? inkább, oh ezerszerte inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül?”
Szendrey Júlia, a nemzet özvegye újraházasodik
Óriási port kavart, amikor Júlia tíz nappal a gyászév letelte előtt feleségül ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz. A Pesti Napló a Vegyes hirek és események rovatában emlékszik meg a házasságról:
„Néhány nap óta beszélik itt amott, hogy a fővárosban egy házasság történt, mellyről nem is álmodott, nem mert álmodni a prózai világ... Senkisem akarta hinni, mindenki tréfának vagy ráfogásnak magyarázta... Pedig sem tréfa, sem ráfogás. Már a Hölgyfutár is közli, hogy Petőfi Sándor neje Horvát Árpád egyetemi tanárhoz ment nőül. Eszünkbe jut itt egy régebbi házasság, midőn a honvéd felesége azon jó reményben, hogy férje elesett, más férfinek oldala mellé esküdött. A honvéd nemsokára előjött. Látta, mi történt s nagy fájdalmának miatta, csak annyit birt mondani, hogy semmit sem mondott; hanem kárörömmel odább állott s többé meg nem házasodott.”
Szendreyt megbélyegezték, neki azonban nem volt más esélye. Egyedül maradt egy kisgyerekkel a megtorlás időszakában. Úgy gondolta, hogy Horvát jó férj lesz számára, mert ő is értelmiségi volt. (A férj apja, Horvát István volt az őre Széchényi Ferenc MTA-nak adományozott gyűjteményének, de Árpád is hatalmas könyvgyűjteménnyel rendelkezett.)
A házaspár több helyen is lakik, aztán 1853-ban hosszú távra a Hársfa utca 1.-be költözik: Szendrey Ignác kertes házat vásárol a számunkra, amelynek még konyhakertje is van. Ez a városrész akkor még külterületnek számított. Júlia itt már háztartást is vezet, de lényeges momentum, hogy saját dolgozószobája és saját íróasztala van.
A mozaikcsalád folyamatosan bővül: Zoltán mellé Attila, Árpád, Viola (aki aztán korán elhunyt) és Ilona érkezik. Zoltán idővel vidékre megy, a Horvát-fiúk Pestről közölnek írásokat. Ezekből kiderül, hogy Pest-Buda kezd magához térni a szabadságharc után, és újraindul a város szellemi pezsgése.
Szendrey édesanyaként
A gyerekek és Szendrey viszonyáról sokat elárul, ahogyan a Horvát-fiúk köszöntik édesanyjukat:
„Szendrey Julia! Költőnő és Gazdasszony! Toll és főzőkanál! Hány nő van Magyarországban, ki a tollat és a főzőkanalat is egyformán forgatja? (...) Csak tessék egypár versét: A három rózsabimbót; A költészethez, stb. elolvasni. Még az uzsorás is az Olympon fog járni tőle! Meséit Andersen meséitől alig lehet megkülömböztetni. Biz ez nagy áldás, mikor alig van egy becsületes meseirónk. (...) Könyvtárában ott vannak Beranger, Boz, Sand George stb. a magyar irók egytől egyig. Akár hány magyar mágnás, nem olvasott annyit mint ő.”
De Szendrey Júlia Három rózsabimbó című verséből is sok minden kiderül:
„Három rózsabimbó az én boldogságom, / Három rózsabimbó életem, világom! / El van osztva köztük három felé lelkem, /És mégis mindegyik birja azt egészen.”
Ahogy minden megnyilatkozásában, ebben a versében is vállalja, hogy Zoltán a legkedvesebb gyermeke, és hogy hiába az új házasság, Petőfi maradt az élete szerelme:
„Először is te rólad /Szerelmem virága, / Kihalt boldogságom / Egyetlen zöld ága. // Az eltépett multnak / Élő bizonysága, / A lehullott csillag / Fennmaradt sugára!”
Szendrey Júlia második házassága és betegsége
Csak nagyon sokára kaphattunk valós képet arról, hogy Szendrey Júlia valójában hogyan érezte magát a második házasságában. Élete utolsó időszakában bizalmat szavazott Tóth Józsefnek, aki a titkára volt, és aki az utolsó két év haláltusájában is vele tartott. Neki diktálta leveleit, amelyeket Tóth megőrzött, és csak az ő örökösei révén láttak napvilágot. Először 1930-ban.
A naplóbejegyzésekből és levelekből kiderül, hogy Júlia mennyire boldogtalan volt Horvát Árpád mellett. Kettejük viszonyában óriási feszültséget okozott, hogy Júlia egy idő után már nem akart házaséletet élni, ám Horvát ragaszkodott ehhez. (Később a nőgyógyásza a betegsége miatt már el is tiltotta az együttlétektől.)
1867-ben Júlia elköltözik a Horánszky utcába, és csak a kislányát, Ilonát viszi magával, de ők ketten sem lehetnek mindig együtt, hiszen ekkor már nagyon beteg. A szétköltözés a korban példátlan volt, és Júlia határozott jellemére utal, hogy mégis vállalta.
Tóth Józsefnek diktálta utolsó, férjének címzett levelét is, ami igazán beszédes:
„hogy siromban minden alakoskodástól mentve, nyugodtan lehessek, akarom: ne háborgassa meg ott álmomat az, ki életemben nem tudott és nem is akart volna mást tekinteni bennem, mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját. – Minden lépés, melyet ez ember tenne siromhoz, oly fájdalmat okozna poraimnak, mint minő undort éreztem iránta attól a perctől kezdve, mikor levetkőzve magából az embert, teljes állatiságában tünt fel előttem s mint ilyen gyalázatos buja fotográf képeit házi köröm szentélyébe oly megérthetetlen cinizmussal behozni törekedett, s vadállatiassággal, bennem, nejében – e miatt történt tiltakozásomért –
kigunyolt minden érzelmet, melyeket szivemben gyöngéden és kegyelettel ápolva: általok a köznapiasságból kiemelkedni vágytam,
s kereken tagadtam azon elv jogosultságát, melyet ő, mint férj, rám erőszakolni akart, hogy: »az asszonynak nincs más kötelessége, mint a férj kéjvágyát kielégiteni«.”
Szendrey mint költőnő
Szendrey Júlia nem csupán múzsa volt, hanem a 19. századi értelmiségi nő előfutára is, aki megharcolt azért, hogy szabadon alkothasson, művelődhessen. A gyerekeibe is beleplántálta a kultúra csíráit. Fontos a versgyűjteménye is, mert izgalmas a hang, ahogyan megszólal, és női szempontokat hoz be a kor költészetébe. Műfordítóként is jelentőset alkotott: Andersen, a kor világirodalmi sztárjának meséit lefordítani rangot jelentett, és komoly munka volt. Júlia tehát költőként és műfordítóként is jelentőset alkotott, ezért fontos, hogy ne csak Petőfi feleségeként gondoljunk rá.
Szendrey Júliáról Szécsi Noémi íróval és nőtörténeti kutatóval Szederkényi Olga szerkesztő beszélgetett az Erőműház Tv oldalán, az Eltűnt írónők diszkrét bája sorozat eseményén.
A nyitókép Barabás Miklós metszetének részlete. Forrás: wikipedia
