Ők az idei Aegon Irodalmi Díj esélyesei

Irodalom

Gumicsizma, kiskocsma és magadra ismerés – mi fér bele egy igazán személyes könyvajánlóba? Az Aegon Irodalmi Díj idei zsűrije szerint mindezek, és még sok más érdekesség.

Elkészült a 2020-as Aegon Irodalmi Díj esélyeseinek shortlistje. Az idén tizenötödik évét ünneplő elismerés megújulásának egyik fontos eleme, hogy esélyesei közt a korábbi 10 helyett 5 könyv szerepel.

További újdonság, hogy ezt az öt könyvet egy ötfős zsűri válogatta arról a listáról, amit egy hét főből álló szakmai testület állított össze a tavalyi év hazai szépirodalmi könyvtermésének javából.

A 2020-as Aegon Irodalmi Díjra esélyes könyvek a következők:

Barnás Ferenc: Életünk végéig (Pesti Kalligram)

Csabai László: A vidék lelke (Magvető Könyvkiadó)

Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb (Magvető Könyvkiadó)

Láng Zsolt: Bolyai (Jelenkor Kiadó)

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető Könyvkiadó)

Váratlan, erős és izgalmas lista született a zsűritagok konszenzusos döntése alapján: van rajta elsőkötetes és már Aegon-díjas szerző, történelmi nagyregény, novella és vers is. Mindegyiküket szakavatott módon, ugyanakkor személyes és szenvedélyes olvasói élményeik felől ajánlják a zsűritagok.

A 2020-as Aegon Irodalmi Díj zsűritagjai Fáy Miklós kritikus, Lévai Balázs rendező, producer, Szabados Ágnes műsorvezető-szerkesztő, Széchenyi Ágnes irodalomtörténész és Ott Anna irodalomszervező.

A zsűritagokkal készített könyvajánlók elérhetőek a díj Facebook oldalán. Az Aegon Irodalmi Díj zsűrije tavasszal ismét összeül, hogy eldöntse, az öt esélyes mű közül melyik legyen a díjazott. Az ünnepélyes sajtótájékoztató 2020. április 22-én lesz.