„Csitt, csont! Mi lesz ebből, mint egy nagy hazugság? Kidőlt-bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, mégis kisült benne kilencvenkilenc pogácsa. Arra szaladt három cigány gyerek, mind meztelen, mind az inge derekába hányta” – Csipkés Vilmos Sándor gyakran kezdte így a tündérmeséit, melyeket a szüleitől tanult formában adott elő.

Az édesapja rendszeresen mesélt a hagyományos cigány virrasztókon, nagy repertoárja volt. „Cselekedte is a mesét, mi, gyermekek összerezzentünk, amikor a királyfi előrántotta a kardját, hogy levágja a sárkány fejét” – emlékezett vissza Vili bácsi, amikor nyolcvanhárom éves korában erről kérdezhettem. Mint kiderült, az édesanyja is gyönyörű tündérmeséket mondott, és Vili bácsi kukoricafosztókon, fonókban, ünnepi összejöveteleken ismerte meg gyerekkorában azokat a történeteket, amelyeknek fordulataira és nyelvi megoldásaira a szakemberek is felkapták a fejüket.

Az arlói mesemondó 2017 októberében került a néprajzkutatók látóterébe, amikor a Hagyományok Háza Mese vándorúton programjának ózdi szervezője Klitsie-Szabad Boglárka figyelmébe ajánlotta az idős mesemondót. Később Varga Norbert felvidéki folklórkutató is csatlakozott a gyűjtésekhez. Nekik köszönhetően Hét esztendő, hét szempillantás. Csipkés Vilmos és más arlói mesemondók meséi címmel hamarosan könyv is készül a Vili bácsitól kapott mesekincsből, melyet Vörös Előd operatőr jóvoltából filmfelvételeken is megörökítettek.

Csipkés Vilmos Sándor 1936. március 18-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arló községben született. Sokféle munkát végzett: gyerekként egy évig segédkezett csordás édesapja mellett, később kovácsnak tanult, de végül géplakatos lett, gőzmozdonyokat javított, rövid ideig még brácsázott is a helyi cigány muzsikusokkal. A kilencvenes években kezdett újra mesélni, eleinte családi körben, később egyre többen voltak kíváncsiak az olyan különös nevű hősök kalandjaira, mint Hittonóber, Matélia vagy Mezőszépszárnya.

Vili bácsi egyik kedvenc meséjében meghökkentő bonyodalom támad: „Lássa a király, hogy ami madár a világon van, mind az ő házára megyen szarni. Irkált a király grófoknak, báróknak, jósoknak, tudósoknak, hogy mondják meg, mit jelent ez. Jött királyfi, jósló, tudós, de nem tudták megmondani. Egyszer a király elé áll a fia, Hittonóber:

– Apám, rajtam kívül senki nem tudja megmondani.

– No, fiam, olyat is mondhatsz, hogy hóttig kenyeret adok, meg olyat is, hogy mától a házamnál nincs helyed.

– Mindegy, édesapám, én elmondom, amit tudok: azért járnak ide, mert maga olyan szegény lesz, hogy csíklevesből sem eszik eleget.”

Csipkés Vilmos Sándor 2019-ben kapta meg a Népművészet Mestere díjat. Idén, nem sokkal nyolcvanötödik születésnapja előtt távozott az élők soraiból. Sokak szerint ő volt az utolsó tündérmesemondó.

A nyitóképen Csipkés Vilmos Sándor és Klitsie-Szabad Boglárka néprajzkutató, mesemondó 2019-ben a Hagyományok Házában. Fotó: Vörös Előd

Megjelent a Magyar Kultúra magazin 2021/5. számában.