2018 decembere óta látható a Magyar Nemzeti Galériában az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény fő műveit bemutató kiállítás. Ennek egyik különlegessége, hogy a teremsor közepén kialakítottak egy kabinettermet, amely kamarakiállításokat befogadó projektteremként működik.
A múzeum saját gyűjteményéből válogatta a kiállítás anyagát, egyetlen Birkás Ákos-művet kivéve. Ez mindig hálás feladatnak számít a kurátorok számára, mert alkalmat ad a gyűjteményi állomány újragondolására.
A művészettörténet kiváló alkotói között is kitüntetett jelentőséggel bír Rembrandt, nevét gyakran a festészet, a művészet szinonimájaként is emlegetik. Életművének felidézése, vizsgálata, parafrazeálása nem csupán a nagy elődnek járó tiszteletadás gesztusa, hanem a kortárs művész saját gondolatainak is kifejezőeszközévé válik.
Rembrandt munkásságából az önarcképekre koncentrál a kiállítás, az alkotót mint az önarckép-festészet klasszikusát idézve meg. Az önarcképek sorozata a változást, az idő múlását ragadja meg, ahogy a művek változnak, úgy a művész és a művészet is folyamatosan változik. Rembrandt önarcképei új értelmezést nyernek a kortárs művészek keze nyomán, a festészet hagyományainak újragondolása révén.
Lakner László olajfestménye, rézkarcai, Birkás Ákos konceptuális fotóműve, Forgács Péter videoinstallációja mellett maga a mester is megjelenik: a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből Sálas, sapkás önarckép ellenfényben című rézkarcáról néz mélyen a látogató szemébe maga Rembrandt.
A szeptember 22-ig nyitva tartó tárlat kurátora Fehér Dávid.
