Ki kell szilóznunk a repedést, különben mind meghalunk

Film

Egy óriási óceáni hasadék és az emberi kapcsolatok drámája fonódik össze az Örökké című dán sci-fiben, amely az emberiség jövőjére ható egyéni döntéseket is vizsgálja.

Az Örökké (For Evigt), Ulaa Salim dán rendező sci-fi drámája, az emberiség örök dilemmáit és a környezetvédelem kérdéseit helyezi középpontba. A film érdekes módon keveri a tudományos-fantasztikus műfajt a kapcsolati drámával, miközben reflektál az éghajlatváltozás okozta kihívásokra és az emberi döntésekre.

A történet látványos nyitójelenettel indul: Izland partjainál egy hatalmas földrengés következtében óriási hasadék nyílik az óceán mélyén. Ez a katasztrófa destabilizálja a Föld tektonikus lemezeit, megváltoztatja a bolygót körülvevő elektromágneses mezőt, és lehetővé teszi, hogy halálos űrsugárzás érje el a felszínt. Az emberiség előtt álló kihívás egyértelmű: a világ vége közeleg, és mindössze évtizedek vannak hátra. Az emberek különböző módokon reagálnak erre a fenyegetésre. Vannak, akik az utolsó pillanatokat bulizással akarják tölteni, míg mások lázasan keresik a kiutat. Ilyen a dán diák, Elias is, aki megszállottan foglalkozik a hasadékkal, és próbál megoldást találni a közelgő katasztrófa elkerülésére.

Két tanulmányírás közben viszont megismerkedik Anitával, egy gyönyörű, tehetséges énekesnővel, a két fiatal pedig nagyon hamar egymásba szeret. Kapcsolatuk gyorsan mélyül, olyannyira, hogy már a házasság is szóba kerül közöttük. Azonban a boldogságuk nem tart sokáig, mivel Elias elnyer egy MIT-ösztöndíjat, amelynek segítségével teljesülhet élete nagy álma, hogy részt vehessen a világ megmentésén. Amikor Anita teherbe esik, Elias számára világossá válik, hogy a gyermekvállalás és a családi élet csak elterelné a figyelmét küldetéséről. Arra kéri barátnőjét, hogy vetesse el a babát, majd szakítanak, Elias pedig az Egyesült Államokba költözik, hogy teljesen elmerüljön tudományos kutatásaiban.

Eddig a történet egy romantikus film kliséit követi, de aztán előreugrunk az időbe vagy 15 évet, amikor Elias már egy kutató tengeralattjáró tapasztalt kapitánya, aki az emberiség utolsó kísérletét vezeti a hasadék lezárására. Itt kezd el megbicsaklani a történet: a világ megmentésére kétfős legénységgel megy a tengeralattjáró, de az irányítóközpontban sincsenek öt-hatnál többen. A megoldás pedig abból áll, hogy valami titokzatos anyagot nyomnak a repedésbe – gyakorlatilag kiszilózzák azt –, így ragasztva össze a tengerfeneket. Hogy maga a repedés miért történt és miért nem fog tovább növekedni az akció után, arra nincs magyarázat.

A küldetés során ráadásul Elias furcsa jelenségeket kezd tapasztalni, például olyan látomásokat, amelyek egy alternatív életet mutatnak neki – életeket, amelyeket akkor élhetett volna, ha Anitával marad, és családot alapít vele. A hasadék gyakorlatilag egy dimenziókapuvá válik, amely lehetőséget ad Eliasnak, hogy szembenézzen a múltbeli áldozatokkal, és talán újraírja életének bizonyos részeit. Valószínűleg kutatótársa – aki korábban elvesztette családját – is ezért veti bele magát a hasadékba, de ez a szál sincs rendesen kibontva.

Bár a film témái fontosak és relevánsak, az elméleti részek rendesen inognak, néhol erősen megmosolyogtatóak. A „globális felmelegedés okozta a hasadék megnyílását” kijelentés is érthetetlenül hat, és a történet számos pontján a tudományos megalapozottság hiánya megnehezíti a film komolyan vételét.

Elias és Anita kapcsolatának metaforái azonban így is erőteljesek: a hasadék szó szerint és átvitt értelemben is a kapcsolatuk és az emberiség sorsát jelképezi. A pár férfi tagjának karaktere azokat szimbolizálja, akik az életüket a nagyobb jó érdekében áldozzák fel, miközben Anita a természetes életörömöt és a pillanat élvezetét képviseli. Kettejük története így nemcsak kapcsolati dráma, hanem arra is rávilágít, hogy milyen személyes és közös döntéseket hozunk a klímaváltozás árnyékában.

Bár az Örökké látványvilága nem éri el egy hollywoodi sci-fi szintjét – viszont üdítő végre olyan történetet nézni, ahol nem az amerikaiak próbálják megmenteni a világot –, azért nem lehet panaszunk a vizualitásra: a hasadék sárgásvörös színe az érzelmi intenzitást és a szenvedélyt szimbolizálja, és a kameramozgások és a dinamikus vágások is megfelelően támogatják a történetet, és segítik a nézőt abban, hogy belemerüljön a karakterek világába.

Ugyanakkor a film második fele kicsit megreked az ismétlődő jelenetekben, ahol Elias újra és újra találkozik Anitával, a rendező pedig próbálja növelni az érzelmi feszültséget. Azonban ez az ismétlődés egy idő után inkább fárasztóvá válik, és elveszíti az erejét. Így míg az első harmad feszes és izgalmas, a későbbi részek kissé vontatottá válnak.

Ennek ellenére az Örökké egy ambiciózus film, amely nagy kérdéseket tesz fel az emberiség jövőjéről, a klímaváltozásról és arról, hogy személyesen mit vagyunk hajlandók feláldozni a nagyobb jó, valamint az egyértelmű katasztrófa elkerülése érdekében. Ulaa Salim rendezése egyedi látásmódot képvisel, amely egyszerre merít a skandináv film hagyományaiból és a hollywoodi sci-fi elemeiből. Ugyan nem mentes a hibáktól – különösen a tudományos részek kibontása döcög –, de az érzelmi szálak és a karakterek fejlődése erős alapot ad a történetnek. A film fő üzenete pedig, hogy az emberiség döntése, viselkedése milyen hatással van a bolygó jövőjére, aktuálisabb, mint valaha.

Az Örökké az idei Rotterdam Nemzetközi Filmfesztivál Big Screen versenyprogramjában mutatkozott be, 2024. szeptember 12-től a magyar mozikban is látható a Mozinet forgalmazásában.