Ha a festői, Duna-parti kisvárosba látogatva elindulunk felfelé a Jánoshegy utcán, egy nagyon érdekes, régi épületre bukkanunk. A tekintélyes méretű (840 m2-es), tornyos, faszerkezetes, svájci renaissance stílusú építményt Zobel Lajos tervezte, és a világkiállítás dohányjövedéki pavilonja volt. Az esemény ideje alatt egy kis dohánygyár működött benne, ahol az érdeklődők megnézhették, hogyan készülnek a dohánytermékek, és vásárolhattak is belőlük.
A kor sajtója így írt erről:
"Minden dohányzó embert bizonyára nagymértékben fogja érdekelni az ezredéves kiállításnak ez a csarnoka. Az állam külön pavillont építtetett a kiállítás területén, hogy a dohánygyártás sok mindenféle válfajait bemutassa a nagyközönségnek. A publikum szeme láttára fogják itt a gyártani az összes szivarfajokat az úgynevezett speczialitásokkal együtt. A dohány nemesítés módozatait, a páczolást, a dohány vágását és feldolgozását szintén be fogják mutatni. De nemcsak a dohánygyártás mindenféle nemét, hanem a Magyarországban termő összes dohányfajokat is kiállítják. A csarnokban dohányelárusító bódé is lesz, ahol a dohányfüst után vágyódó látogató azonnal kielégítheti kívánságát."
A kiállítás után a pavilont elbontották, és odaajándékozták Ferenc Józsefnek, aki aztán átadta Budapestnek. Az épületet ezután Zebegényben építették fel úja egy 1300 m2-es területen.
A pavilont kiváló adottságai miatt elsősorban közösségi térként használták ki: először Ferenc József gyermektelep néven működött a Budapesti Szünidei Gyermektelep Egyesület üdülőjeként, majd az államosítás után a Fővárosi Tanács Gyereküdülője lett.
A sors furcsa fintora, hogy pont a korábbi dohányjövedéki pavilont jelölték ki arra, hogy Zebegényben a "miazmatikus levegője miatt beteges és testi fejlődésben elmaradt gyerekek" nyaralótelepe legyen. A döntés értelmében egyébként az épület háború esetén hadikórházként funkcionált volna. De nem csak beteg gyerekek nyaralhattak itt, a hetvenes években például kéthetes turnusokban itt töltötték jutalomüdülésüket az ország minden tájáról érkezett állami gondozott gyerekek is.
A használat során azonban az épületet teljesen lelakták, és ma már siralmas állapotban van, a fenntartó egyáltalán nem törődött a felújításával. A pavilont 2001-ben egy németországi magánszemély vásárolta meg, az elmúlt közel két évtizedben pedig annyira rossz állapotba került, hogy a megmaradása is kezdett kétségessé válni.
Civilek ezért terveket kezdtek kidolgozni az épület esetleges fejlesztésbe vonására, közösségi célú hasznosítására, aminek köszönhetően a pavilon 2018 tavaszán ismét hazai tulajdonba került, és jelenleg helyi védelem alatt áll.
A pavilon történelmi épületének megmentésére és fejlesztésére megalakult a Millenniumi Pavilon Alapítvány. Az alapítvány elsődleges célja az egykori pavilon felújítása és helyreállítása, hogy a történelmi épület a jövőben kulturális és közösségi rendezvények méltó helyszíne legyen.
A pavilon így végre visszanyerheti eredeti szépségét, új funkciót találva pedig új közösségi és kulturális tér jöhet létre, ami turisztikai célokat is szolgálhat, hiszen egy történelmi jelentőségű látványossággal lehet újra gazdagabb Zebegény festői környezete.
A fejlesztés koncepcióját Varga Csaba Kós Károly-díjas (2012), Év Főépítésze díjas (2016) és Ybl-díjas (2017) építész dolgozta ki. A tervek és a további információk már elérhetőek a Millenniumi Pavilon Zebegény Facebook-oldalán.
Fotók forrása: Millenniumi Pavilon Zebegény
Nyitókép: A millennium ezredéves kiallítás dohányjövedék pavilonja, Vasarnapi Újság, 1896
