Májusban a Fonó gondozásában megjelent a Dresch Quartett Árnyékban című albuma. Dresch Mihály tenor- és szopránszaxofonon, valamint fuhunon játszik, de egy-egy alkalommal énektudását is megmutatja. A négyes régebbi felállásából a fantasztikus cimbalmos, Lukács Miklós maradt meg, a ritmusszekció pedig a fiatalabb korosztályhoz tartozó kiváló muzsikusokból áll: Gyányi Marcell bőgőzik és Csízi László dobol. A korongon hét Dresch-kompozíció csendül fel, melyek hűen tükrözik a Dresch-féle zenei ars poeticát: ismét bebizonyosodik, hogy a jazz és a népzene nemcsak egy tőről fakad, de közös virágot is terem. A szerzemények John Coltrane univerzumába utaztatnak, de meghívják Bartók és Kodály zeneiségét is, eljuthatunk hazánk minden szegletébe határon innen és túl.
Amikor Bartók és Kodály elmentek gyűjteni, nem nyíltak meg könnyen az emberek. Talán mert a népdal a legbensőbb, legféltettebb világuk volt, szinte imához hasonlítható. Bizonyos dalokat csak maguknak énekeltek, amikor magányosak voltak vagy sorsuk épp összeért a dal szövegével. Ma ez az élet távolinak tűnik.
Muddy Waters életrajzi könyvében olvasható, hogy a népdalgyűjtők már a harmincas években sem igen találtak bluesénekeseket a földeken, ahol a feketék dolgoztak. Nem lelték az önmagáért szóló, eredeti bluest és az embereket, akik elmesélték volna hozzá a saját történetüket. Traktoron bluest?! Hiszen ott zaj van! Rég nincs meg a csend, a tempó őrült, „tömegesedünk” akaratunkon kívül, egy percre nem figyelsz, és a média máris uralja a gondolataidat. Dresch Mihálynak azonban van egy kis tanyája, ahová mindig visszatalál, megnyugszik. Távol a rivaldafénytől, zajtól mások a benyomásai: árnyék hűsében figyel, szemlélődik, tevékenykedik.
„Magam mögött húzom az árnyékom.
Súrlódik az aszfalton, noha suhannia kéne,
el ne kopjon még idő előtt. El ne szakadjon
a szerelmes viszony, ami összeköt
a lenti és a fenti világgal. Amíg. Amíg csak lehet”
– Jász Attila Árnyék című verse a lemez mottója.
Az Árnyékban párban jár, ugyanis vele kézen fogva érkezett a Dresch Vonós Quartet intenzív és magával ragadó friss lemeze is, az Ongaku, szintén a Fonó kiadásában. A lemezen Dresch Mihály társai aktív népzenészek, akik éltető, kreatív fúzióra léptek egymással és a stílust teremtő dalszerző-fúvóssal. Közreműködik Csoóri Sándor Sündi brácsán és tamburán, Zimber Ferenc cimbalmon, Bognár András bőgőzik, Lőrincz Hortenzia pedig énekesként csatlakozott egy szám erejéig.
A próbatermi munka korai szakaszában egy kompozíció megformálása közben Dresch Mihály elkezdett halandzsázni, és egyszer csak valahogy kimondta: ongaku. Kiváló zenésztársuk, Sündi, a jeles művészdinasztia középső tagja felvilágosította, hogy a szónak van értelme. Japán nyelven azt jelenti: zene. Kínaiul pedig ez az írásjegy csupán egyetlen jellel különbözik az orvosságtól. E két fogalom magyar gondolkodással is könnyen összeköthető. Az alkotókban felébredt a keleti kultúrák felé mutató hangulat.
„Az improvizáció olyan, mint egy áramütés, az a cél, hogy robbanjon valami. Egy zenésznek hatalmában áll előhívni bizonyos energiákat” – állítja Dresch Mihály, aki ezen a lemezen leginkább saját fejlesztésű, szabadalmaztatott fúziós hangszerén, a fuhunon játszik, amelynek hangszíne emlékeztet a bambuszból készült japán sakuhacsiéra, amit a zen buddhisták szakrális hangszernek tekintenek. Orientális dallamokat azért senki ne várjon az Ongakutól, de a kapcsolat a távol-keleti szellemiséggel bizony nagyon is szoros!
Dresch Quartett: Árnyékban. Fonó Budai Zeneház, 2021
Dresch Vonós Quartett: Ongaku. Fonó Budai Zeneház, 2021
Palkovits Edina írása a Magyar Kultúra magazin 2021/4. számában jelent meg.
A nyitóképet Hartyányi Norbert készítette.
