fe_1854_512_kutyaful_01.jpg

Ötezer gyerek szavazott meg egy kutyát a Cinemira legjobbjának

Az idén nyolcadszor megrendezett Cinemira Filmfesztivál zárógáláján közel egymillió forint értékben osztottak ki díjakat. A fődíjakról gyerekek döntöttek, de a Kutyafül című animációs film a felnőtt zsűriknél is tarolt.

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivált, ahol október 17–19. közt csaknem száz animációs és élő szereplős rövidfilmet és hét nagyjátékfilmet mutattak be, köztük Michel Gondry Magyarországon csak itt látható, új animációs filmjét (Maya, adj egy címet!) és Nemes Jeles László Árva című filmjét, premier előtt. A Lakos Nóra filmrendező által alapított fesztivál mottója: Mozizz és alkoss! A gyerekek és kamaszok a Cinemirán nemcsak nézők, hanem aktív résztvevők is lehettek az olyan interaktív programok révén, mint például a kaszkadőrworkshop, az állattréner-bemutató és a videóklip-készítő foglalkozás, illetve olyan beszélgetéseken is részt vehettek, ahol filmes kulisszatitkokat ismerhettek meg, többek közt az Oscar-díjas Deák Kristóftól.

A fesztiválon, ahol majdnem egymillió forint értékben osztottak ki díjakat, mint mindig, most is a gyerekek döntöttek a legfontosabb elismerésekről: közel ötezer iskolás szavazott a filmekre az ország legkülönbözőbb pontjairól. A 13 éveseknek és annál idősebbeknek szóló Youth kategóriában Vácz Péter Kutyafül című animációs filmjének ítélték a 300 ezer forintos pénzjutalommal járó Aranymókus-fődíjat. Az alkotás, amely egy kisfiú és kutyája ellentmondásos kapcsolatát mutatja be, nemcsak a gyerekek kedvence volt, a filmkritikusok zsűrije (Gyárfás Dorka, Gyenge Zsolt és Pozsonyi Janka) is ezt választotta a fesztivál legjobb magyar filmjének, és a rendező elnyerte a Digic animációs filmstúdió különdíját is.

A 3–12 éveseknek szóló Kids kategóriában az országos diákzsűri a Cigánymesék: Boldimó hegedűje című, a zene erejéről szóló animációs filmet tartotta a legjobbnak, melyet Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezett. Ők szintén 300 ezer forintot vihettek haza az Aranymókus mellett. A Digic különdíját ebben a kategóriában Szoboszlay Eszter Találkozás című animációs filmje kapta, amely 2023-ban megnyerte a Cinemira Pitch Fórumát. 

Filmes szakmai zsűrik is döntöttek a legjobb nemzetközi élő szereplős és animációs filmekről. Hartung Attila rendező, Petrovits Genovéva producer és Szőke Abigél színész zsűrije az Anya és az esernyő című, lírai hangvételű kínai alkotást választotta a legjobb élő szereplős filmnek, amelyben egy kisgyereknek hosszan kell várnia anyukájára iskola után az esőben. A zsűri különdíjat ítélt meg a belga Csobb!-nak, amelyben egy testvérpár egy gördeszkapályán különös hangokra lesz figyelmes.

Huszár Dániel, Tóth Luca és Tőkés Anna animációs rendezők a Kids kategóriában a Hullócsillag című francia animációs filmet díjazták, melynek denevér főhőse kedvenc eltűnt patkánya nyomába ered. A Youth kategóriában a szintén francia, de arab nyelvű S, a farkast díjazták, amely azt a kérdést vizsgálja viccesen, a hajat és a kopaszodást középpontba állítva, hogy mi tesz egy férfit férfivá. 

A gyerekek nemcsak zsűrizhettek, hanem saját alkotásaikkal versenyezhettek is a Cinemirán: a tizenévesek maximum másfél perces videókkal nevezhettek Szabadság, Versfilm és Videóklip kategóriában. Az Erdős Virág költőből, a Pagony Kiadó szerkesztőjéből, Győri Hannából, Hollósi Jázmin digitálistartalom-készítőből, Lampert Benedek fotográfusból, Mazzag Izabella rendezőből és Puskás-Dallos Péter énekesből álló zsűri a következő fiatal alkotókat ismerte el: Kiss Kamilla, Sándor Bendegúz, Kóródi Hanna Kamilla, Dudás Abigél és Bibercz Eliza. Különdíjat kapott Krausz-Suba Gréta, Li Yanxi, Tomor Mira és Bognár Bíborka.

A diákfilmek versenyében ennél hosszabb alkotásokkal is lehetett nevezni, tematikus megkötés nélkül. Ascher Károly és Kroó Ádám filmes oktatók zsűrije Százados Domonkos Rokonok című alkotásának ítélte a fődíjat. A közönségdíjat Leipold Gergely András kapta RVM című filmjéért.

A díjátadót tortázás koronázta meg: a Sugar! Shop ötemeletes, nutellás-málnás-robbanócukros tortáját kóstolhatták meg a résztvevők a Cinema City Mammut moziban.