Egy ország megítélése sokféle szempont alapján történhet. Magyarország természeti tájai, állat- és növényvilága, a több száz évre visszanyúló, Európában egyedülálló mesterségek, tehát a hagyományok tiszteletben tartása lehetővé teszik, hogy értékes fotókat készítsenek róla.
Nem lehetett könnyű dolga a szakmai zsűrinek, hogy a több ezer kép közt sikeresen találja meg a legmegfelelőbbeket, ráadásul úgy, hogy a végeredmény egyszerre egységes és sokszínű országképet rögtönözzön. A képek láttán nyugodt szívvel kijelenthető, ez sikerült. Ha nem is szakmai szemmel, csak úgy nézzük a fotókat, hogy országismeret nélkül ezek alapján éreznénk-e kedvet arra, hogy elutazzunk oda, a válasz: igen.
Pedig még az országot nagyon jól ismerőknek is tartogat a rengeteg kép meglepetést és kihívást, köszönhetően a többféle stílust, fotóhoz való viszonyt, új szempontokat támogató tárlatnak.
A fotók tájegységek, templombelsők között vezetnek, láthatunk hagyományőrzőt és hagyományőrzést, emberformálta világot és embermentes környezetet. Nem mindenhol egyértelmű, hogy Magyarországon járunk, nem mindenhol egyértelmű, hogy a Földön járunk. Itt érdemes említést tenni Németh Levente Természet nagysága, Kovács Norbert Fraktáltó, Mocsonoky Péter Medúza és Dobrovits Ádám Jégkorszak című képeiről.
Valóban, a fotók közt sok az ember nélküli helyszín. Értelmezhetjük ezt aprócska utalásként a járványra, míg a külvilágtól elzárt mindennapok zárt térben folytatódtak tovább, addig az élet nem állt meg, a természet munkája nem maradt abba. Aki ebben valamilyen beláthatatlan katasztrófa, ésszel felfoghatatlan esemény bekövetkezését sejti, téved. A mozdulatlanság és üresség közelebb áll a harmóniához, mint a riasztó jelenléthez. Elég csak megnézni ehhez Krizsán László Pára és fény, vagy Bózsó Gyula A hegy szeme című munkáját.
A kiválogatott képek egyik tulajdonsága, hogy a törékenységre, az értékek sérülékenységére tanítanak meg, s pont ez ad nekik erőt. Részben erre figyelmeztet a járvány, nyugtázhatjuk. Részben ezért kell, hogy felelősséggel viseltessünk az értékeink iránt, nyugtázzuk. Felvetődik az aggasztó kérdés, a gyors tempójú gazdasági fejlődés és a megállíthatatlan környezetszennyezés miatt bekövetkező természeti átalakulások mennyire kedveznek a több száz éves hagyományoknak, a kisközösségeknek, készül-e majd harminc-negyven év múlva olyan fotó, mint Dobóvári Zoltánné Puszta-húszas, Lakatos Krisztián Attila vagy Farkas-Mohi Balázs Nem hiszed el, Szappan Lívia Régi idők-új generációk című munkája? Erre a következő generációk adhatják meg a választ.
A fotók közt helyet kapott a humor, hol azonnal észrevehetően, hol ironikusan. Példaként említhető Tóth Ildikó Hollókövidinka, Rédling Hanna Panzió, Holecz Bálint Tanévzáró, Dr. Tóth-Piusz István Múzeumi séták, Fazekas Péter Sissyre várva képe.
A szimbolikus, az egészet egy-egy részletben megmutató, megfejtéséhez mélyebb gondolkodást, elmélyülést igénylő fotók sem maradtak ki a tárlatból. Ilyen Molnár István Egy életen át dolgozott, összekulcsolt idős kezet ábrázoló vagy Szőnyi István egymásra halmozott, sérült zsidó sírköveket megörökített, Ötödik parancsolat (Ne ölj!) képére vetnünk egy pillantást, hogy utána sokáig emlékezzünk rá.
A képek hívószavai: megérkezés, találkozás, elhagyatottság, öröm, bizalom, remény. Legyünk bármilyen lelkiállapotban, az elérhető fotók között mindenképp magunkra találunk, magunkra ismerünk. Van hozzánk képük.
A fotók erősíthetik a közösségi érzést, az összetartozást. A rengeteg ismeretlen arc közt azt gondolhatjuk, akár ismerhetnénk is, mert egy helyen, a Kárpát-medencében élünk, azonos az anyanyelvünk, a gasztronómiánk, a kultúránk.
A kiállításon találunk fotót a magyar filmművészet két ikonikus figurájáról, Törőcsik Mariról és Cserhalmi Györgyről, mindketten játszottak a magyar történelem olyan fontos és drámai eseményeivel foglalkozó, filmtörténeti jelentőségű alkotásaiban, mint a Szamárköhögés vagy Az ötödik pecsét (Stekovics Gáspár: Törőcsik Mari 80 éves, Stekovics Gáspár: Cserhalmi György).
A rendkívüli állapot enyhítése új helyzetet teremt. A szakértők előrejelzése, hogy semmi nem mehet tovább a régiben, intő jel, de nagy lehetőség is: a világ beszűkülése és a nagyobb távolságok megtételének csökkenése új határokat nyithat meg, új, különleges utazásokkal kecsegtethet: Magyarország eddig ismeretlen tájainak és közösségeinek megtalálására, elfeledettnek hitt mikrokultúrák felfedezésére, kevéssé ismert értékek, kincsek megismerésére bátorít. A tárlat képes albuma ennek a világnak, abban nyújt segítséget, hogy tájékozottan vessük bele magunkat a kalandba. Mert Magyarország kaland, emlékezetes és maradandó élmény!
Nyitókép: Dobóvári Zoltánné Puszta-húszas című képe.
