Ne menj el, téged is szeretlek, elférsz nálunk!

„Egyvalamit nem szeretek: sietni – mondta Kicsibácsi.” Ez a Dániel András-idézet van arra az asztalra írva, amelyhez lehuppanok a Bartók Pagonyba érkezve. Körbenézve látom, hogy mindegyiken szerepel valami, a szomszédos asztalon például Kiss Judit Ágnes gyermekien bölcs tanácsa: „A finom dolgokat lenyalogatni kell, nem letörülni.”

A Pagony Gellért tér közelében elhelyezkedő üzlete nemrég újult meg: kibővült a kávézó, és továbbra is lehet ott dolgozni, közösségi alkalmakat szervezni – a sajtótájékoztató ideje alatt is épp egy gyerekcsoport időzik a hátsó szobában, de mint kiderült, már egy kerámiaműhely is épül.

– Ebben a fél évben 45 új könyvünk jelent meg, két nehezebb év után újra kezdünk erőre kapni – mondja Kovács Eszter főszerkesztő, majd arról mesél, hogy milyen újdonságokkal készülnek a következő hónapokra. A Pagony régóta nem „csupán” könyvkiadó, hanem fontos szellemi műhely, találkozási pont, kreatív „játékgyár”, és sokat tesz azért, hogy a fiatal generációnak is megmutassa az olvasás örömét.

A 25 évvel ezelőtt megjelent, Graffalo-sorozattal ismertté vált Julia Donaldson és Axel Scheffler könyveit továbbra is kiadják: a Patrik, a pingvin nemrég jelent meg magyarul Papp Gábor Zsigmond fordításában. A gyerekek önálló olvasását is igyekeznek segíteni: a Most én olvasok sorozat a kisebbeket célozza meg, a Zseblámpás könyvek a 7–10 éves korosztálynak szólnak, ám úgy érezték, hogy még maradt egy kis rés, szükség lenne átkötésre a színes rajzokkal ellátott kötetek és a legalább 150 oldalas, nagybetűs, fekete-fehér illusztrációkkal tarkított sorozat közé, így születtek a Babzsák-könyvek. Első körben két külföldi szerző munkáit adják ki a sorozatban, illetve Szabó Borbála Átváltozott gyerekek című meséjét – Baranyai (b) András rajzaival.

Igazi különlegességek a művészien illusztrált mesekönyvek, amelyeknek külföldön komoly felnőtt olvasóközönsége van, nálunk azonban mintha a szöveget a rajznál értékesebbnek tartanák az olvasók, miközben egy képet „olvasni”, értelmezni is komoly feladat – teszi hozzá Kovács Eszter.

Ebben a sorozatban jelent meg Schein Gábor Apa átváltozott című talányos könyve, amelyben egy apuka állatokat utánoz a gyerekeivel való játékban, ám az egyik alkalommal valóban farkassá változik. – Ez egy nyugtalanító történet, amelyben az olvasó nem kap válaszokat, magának kell ezeket megkeresnie, ami kihívás. Sokan megijednek attól, ha valami nem egyértelmű, ugyanakkor ez meghagyja az értelmezés szabadságát – hangsúlyozza a főszerkesztő. A kötet illusztrációit Grela Alexandra készítette.

A Tilos az Á könyveknél megjelent egy nagykamaszoknak szóló antológia Hangulatjelentés címmel. A kötet szerkesztője, Grancsa Gergely arra kérte a kortárs szerzőket, írják meg egy novellában, szerintük milyen a 21. század eleji Magyarországon kamasznak, fiatal felnőttnek lenni. A kötet novelláinak szerzői – ellentétben azzal, ahogyan a mai magyar közéletben oly sokan – nem bújtak ki a válaszadás alól, és a legváltozatosabb, merész szövegekkel mutatják meg, mit gondolnak, hogyan éreznek itt és most Magyarországgal kapcsolatban, milyen érzés ma Magyarországon kamasznak és fiatal felnőttnek lenni. A Hangulatjelentés írásai egyfajta látleletet adnak az ország és a fiatal generációk állapotáról, hol fanyar humorral, hol dühösen, hol beletörődve, de érzékletesen és pontosan bemutatva a mindennapi életüket meghatározó kérdéseket és a hangulatokat.

Nemrég jelent meg Marék Veronika Prémszakáll és torzonborz című meséje. Az író a sajtótájékoztatón mesélt is ennek történetéről. – Ez egy régi mese, amit nagyon szerettem, mert két világ találkozik benne: a kifinomult tudósé és az ázott kutyáé. Évekig hevert a fiókban, mert anno egy újság meg akarta jelentetni, lelkesek voltak, aztán mégis visszaadták, mert attól féltek, hogy a kerületben lakó híres professzor megsértődik, mert úgy érzi, róla szól.

Most azonban külön kötetben jelent meg Baranyai (b) András rajzaival. – Egy nagy halom kézirat hevert otthon összevissza, és fájt a szívem, hogy ezek a mesék eltűnnek, mert ki fogják majd dobni és kész – mondta a Kultúra.hu-nak Marék Veronika. Kovács Eszternek támadt az az ötlete, hogy a jó meséket válogassák ki egy antológiába. Így született a Marék Veronika mesél sorozat, amelynek már megjelent két kötete után talán egy harmadik is lesz. A papírhalomban akadnak grafikák is, ám azokból jóval kevesebb. – A rajzokat általában a könyvekhez készítettem, és az eredeti rajzok például a Móránál el is vesztek. Néhány itt-ott heverő rajzom akad: a férjemmel minden évben rajzoltunk karácsonyi meg újévi üdvözleteket, ezekből sok változat megmaradt. Amikor egy történetről gondolkodom, akkor rajzolok is, meg szövegeket is leírok. Egyszerű, képregényszerű felkiáltásokat, a szereplők arcát, és ebből a halmazból alakul ki aztán a mese. Amióta – a koromnál fogva – lelassultam, nem én illusztrálom a saját meséimet, mert soha nem lennék kész velük. Most szembesülök azzal, hogy más ember rajzait kell elfogadnom, és ez néha zavarba ejtő. Hiszen én látom magam előtt a figurákat, de az ő alkotói világa – természetesen – más. Baranyai András – aki a Prémszakáll és Torzonborzot illusztrálta – nagyon érzékenyen figyel, a stílusa egész más, mint az enyém, de el tudom fogadni és tudom szeretni. Ez új öregkori tapasztalat.

Arra a kérdésre, hogy amikor előveszi a régi meséket, nem érez-e késztetést, hogy átírja, Marék Veronika egyértelmű nemmel felel. – Annak idején időnként kétségbeestem, hogy elég jó-e, amit csinálok. Akkor egy olyan szabályt állítottam fel magamnak, hogy én a tőlem telhető legjobbat írom és rajzolom, de nem az én feladatom eldönteni, hogy az igazából jó-e. Nekem a maximumot kell hoznom. Emiatt mindig nagyon komolyan vettem a meseírást meg a rajzolást. Néha rácsodálkozom az ifjúkori önmagamra, hogy: – Hát istenem, két gyerek mellett nekem még erre is volt időm és türelmem?! Ezért fel sem merül, hogy a meséket átírjam.

– Én nem akartam olyan lenni, mint Andersen, aki teljesen feloldódott a meséiben. Még az életrajzának is az a címe, hogy Életem meséje. Ő az élete minden vonatkozását, még a politikát is beleszőtte a történeteibe, ráadásul hihetetlen képzelőerővel rendelkezett, és úgy írt le egy-egy figurát, akár egy rajzfilmes. A csúnya kislányt nem tudom úgy szeretni, hogy eszembe ne jusson a rút kiskacsa. Ezek a történetek bennünk élnek.

– Előfordult, hogy ön is beleírta valamilyen személyes történetét, fájdalmát a meséibe? – vetem közbe, mire azt feleli, hogy néha öntudatlanul is így tesz az ember. – Most egy nagyon édes mesén, a lila majom történetén dolgozom. Arról szól – erre utólag jöttem rá –, hogy amikor az ember elválik a férjétől, akkor az egy nagyon zavaros állapot, az emberben sokféle érzés kavarog. Ezt írtam meg úgy, hogy a tündéri lila majom egy kislányhoz kerül. Ez egy remek fickó, ünnepelt sztár, ám a kislány egyszerűen földhöz vágja. Mire a majom azt gondolja: milyen méltatlan dolog ez, veszem a sapkámat, és visszamegyek a játékboltba, ahol szeretnek. Ehhez képest aztán megsajnálja a kislányt, akiről kiderül, hogy beteg, ráadásul elvesztette az alvóbabáját, ezért átmenetileg mellette marad. Mikor a kislány jobban lesz, a majom indulna vissza a boltba, ám a gyerek elkapja, és azt mondja, hogy: – Ne menj el, téged is szeretlek, elférsz nálunk.

Marék Veronika Boribon-könyveiből a KEDD Animációs Stúdió készített rajzfilmsorozatot, amelyben megőrizte a kötetek sajátos hangulatát. Eddig 16 epizód készült el, ezeket már a televízióban vetítik. Külön érdekesség, hogy film készül a Laci és az oroszlán című könyvről. Az alkotók a Japánban rendkívül népszerű kötet „pályafutását” követték végig. Marék Veronika a Kultúra.hu-nak adott korábbi interjújában már mesélt a japán fordítás létrejöttéről: – Ezt a történetet magam is a kiadó nyugdíjas kollégájától tudom, aki 1964-ben a Fukuinkan kiadó üzletembereként járt a Frankfurti Könyvvásáron. A magyar standon megpillantotta a Laci és az oroszlánt, amely a különleges fekete borítója miatt is vonzotta a tekintetet. A következő standnál visszafordult, mert úgy érezte, hívja ez a könyv, megvette és elvitte Tokióba. Ott meg volt egy csodálatos ember, Tokunaga Yasumoto, a tokiói egyetem finnugor tanszékének professzora, aki az Eötvös Collegiumban tanult, így nagyszerűen tudott magyarul. Ő fordította le, állítólag remekül, úgyhogy a fergeteges siker részben őt illeti. Minden évben kiadják, mára több mint 600 ezer példányban jelent meg.

Aki pedig kedvet kapott a játékhoz is, az szemezgethet a kiadó kötetekhez kapcsolódó kártya- és társasjáték-sorozataiból.