Bíborbanszületett (VII.) Konstantin bizánci császár művét a bizánci udvari szertartásrendről kizárólag a Mátyás könyvtárába is bekerült példány őrizte meg; Nazianzi Szent Gergely keleti egyházatya beszédeinek gyűjteménye a legújabban, 2010 körül felfedezett corvinánk; a párizsi Mynas-kódexben pedig fontos haditechnikai munkák őrződtek meg.
A főként Itáliából beszerzett görög kódexek mellett Mátyás könyvtárába Janus Pannonius (1434?1472) görög könyvei közül is bekerült néhány.
A görög stúdimok a 15. század derekán, Janus iskolaéveiben még gyerekcipőben jártak. Tanára, a veronai Guarino maga hét évet töltött Konstantinápolyban, ott tanult meg görögül. Miután Bizáncot 1453-ban elfoglalták az oszmán törökök, a görög értelmiség egy része Itáliában lelt menedéket, és tanítással, fordításokból tartotta fenn magát. Ők kezdték el az itáliai humanistákat szélesebb körben görögül tanítani.
Hogy Janusnak valóban voltak görög kódexei, azt barátjához, Galeotto Marzióhoz Budára írott sorai bizonyítják: ?Unszolsz végül, hogy küldjek könyveket. Amit eddig elküldtem, nem volt az elég? Csak a görögjeim maradtak meg, a latinokat már mind elhordtad. Isteneknek hála, hogy egyikőtök sem tud görögül! Azt hiszem, akkor a görögökből sem hagynátok meg nékem semmit.? (Boronkai Iván fordítása)
Ám mivel Janus nem festette saját címerét kódexeibe, és nem használt csak az ő könyvtárára jellemző kötést, könyvei az utókor számára csaknem teljesen azonosíthatatlanok. Kivéve néhány szerencsés esetet. Ilyen az ELTE Egyetemi Könyvtár egyik féltett kincse, egy 11. századi, Konstantinápolyban készített, görög nyelvű evangéliumos könyv is.
A kézirat egyik utolsó oldalán ugyanis az alábbi, latin betűkkel írott görög nyelvű bejegyzést találjuk: "Ő bőkezű [?] uraságának, János pécsi püspöknek evangéliumos könyve. Garázda Péter szereti a nőket és gyűlöli az ördögöket, ezért is küldték Posogába [Pozsegába], hogy megszámlálja az örömlányokat, azaz a szeretőit."
A pikáns tartalmú bejegyzés arról is tanúskodik, hogy az evangéliumos könyv Janus Pannoniusé volt. Elképzelhető, hogy a kódexet egyik rokona, Garázda Péter ajándékozta neki, és a bejegyzés is Garázda Pétertől származik.
Miként kerülhetett egy ilyen tartalmú szöveg egy evangéliumos könyvbe? Talán nem volt különösebb oka: a kódexek első és hátsó üres lapjai a középkorban bármiféle jegyzetek számára teret nyitottak, hiszen a drága pergamennel és a papírral spórolni kellett. De az sem kizárt, hogy Garázda ezzel a bejegyzéssel Janus Pannonius pajzán epigrammáira utal.
Ez utóbbiak feltételezéseinkkel szemben nem alkotójuk laza erkölcseire utalnak. Mivel a humanisták célja az ókori műveltség totális feltámasztása, megélése volt, az iskolai gyakorlatokban, az oktatásban a római szerzők teljes hagyománya helyet kapott. Ebben pedig jelen voltak a pajzán versek, az egyik legragyogóbb, a humanisták által legtöbbet utánzott római költő, Vergilius életművének is részét képezték.
Végül még egy magyarázat lehetséges. Közismert, hogy a középkori kódexmásolók munkája igen fáradságos volt. Napjainkban is él a kép a (kódexmásoló) szerzetesről, akinek a "körmére ég a munka" - azaz leég a körmére tapasztott gyertya - , olyan sokáig dolgozik. E nagy pontosságot és figyelmet igénylő tevékenység során a másolók szokásává vált tréfás, sikamlós bejegyzéseket írni a margókra vagy a kódexek végére. Álljon itt egy példa Vitéz János esztergomi érsek egyik Lucanus-kódexéből:
"Másolnék, de kezem már lankad a súlytól, Tinta helyett inkább szomjamat oltsa a csók."
A régi görög evangéliumos könyvről tehát tudjuk, hogy Janus Pannoniusé volt. Az értékes kézirat később Johann Alexander Brassicanus bécsi humanistához került, 1825 óta pedig az Egyetemi Könyvtár tulajdona. A kódex megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtár corvina-kiállításán.
Az eredeti cikk az OSZK blogján jelent meg.
